fbpx
13.6 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Oltás- és Orbán-ellenes megmozdulást tartott a kecskeméti Mi Hazánk Mozgalom

- Advertisement -

Oltásellenes tüntetést tartott szombaton, Kecskeméten, 50-60 fő részvételével a Mi Hazánk Mozgalom (MHM). A kecskeméti megmozdulás annak a tüntetésnek volt a következő állomása, amit az oltásellenes párt elsőként november végén tartott néhány ezer fővel az Alkotmánybíróság épülete előtt Budapesten.

Akkor az esemény egyik fő szónoka az Orbán-kormány egykori kultúrideológusa, „a liberálisok ostora”, Szakács Árpád volt, aki 2016–2020 között a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjainak is volt a főszerkesztője. Szakácsot a kecskemétiek egyébként 2019. májusban, a szabadidőközpontban hallhatták, ahol többek között arról beszélt (amiről írtunk a kecsUP-on), hogy a „kereszténységet gyalázó”, a „polgári értékrendet a lehető legbolsevistább mentalitással eltörölni igyekvő emberek, szervezetek”, soha annyi pénzt nem kaptak, mint a konzervatív kormányzattól. Szakács akkor még a Fidesz mellett állt, de az MHM színpadán elmondott oltásellenes beszédéből kiderül, hogy szakított az Orbán-i politikával, annak Covid-járvánnyal kapcsolatos részével legalábbis mindenképpen.

2020. január 5-én Szakács Árpád, a MediaWorks nyomtatott sajtó főszerkesztője Bayer Zsolttal beszélget a kormánypárti HírTV-ben / Fotó: 444.hu

A Mi Hazánk Mozgalom pártot 2018-ban, a Jobbikból kivált politikusok alapították. Megalakulásakor az MHM a kormánypárti médiakonglomerátumban jelentős teret kapott, mert a Fidesz azzal számolt, hogy a Jobbiktól visznek el szavazókat. Fordítva történt, ami a 2019-es önkormányzati választásokon ki is tűnt, amikor a Fidesz nagyszámú települést elveszített.

A radikális párt, hasonlóan más nyugat-európai szélsőjobboldali alakulatokhoz, mint például a német AfD, a nemzeti identitás hangsúlyozásán túl a migráns-, meleg- és romaellenesség mellett legújabban az oltásellenességet tűzte a zászlajára. Az MHM a koronavírus-járvány esetében az oltás- és lezárásellen a liberális érvkészletet használja, amikor az egyéni szabadságjogokkal és az állami túlhatalommal szemben érvel, amely szempontokat azonban már az abortusz vagy a romák kapcsán nem említi. Az MHM-nek az Orbán-kormánnyal való szembe fordulása olyan irányba változott, hogy már Covid-diktatúráról beszél, illetve arról, hogy Orbánék és az ellenzék közösen alkotják ma a „Covid-koalíciót”.

Mi Hazánk: Covid-diktatúra van

A kecskeméti tüntetés első felszólalója az MHM Bács megye második körzetének országgyűlési képviselőjelöltje, Faragó Dániel volt, aki nem mellesleg a facebook oldalán nyíltan romák ellen uszító címlapképpel gyűjti a követőit. A politikus ismertette azt a múlt hetén nagy publicitást kapott hírt, hogy mivel a rendvédelmi dolgozók 30 százaléka nincs beoltva, így akár 10 ezer munkavállaló is kieshet a rendszerből a kötelező oltás miatt. Faragó szerint azért is van Covid-diktatúra, mert a rendőröket és más munkavállalókat arra presszionálnak, hogy vegyék fel az oltást, mert különben elbocsátják őket.

Hasonló cikkünk:  A kecskeméti intézményvezetők egyelőre nem alkotnak véleményt az új kulturális törvény tervezetéről

Lengyelországban – folytatta, a magyarországi kormánnyal szemben nemzeti kormány van, nincs kötelező oltás, ami a diktatúra „félreérthetetlen eleme”. És, akik az oltásokat emlegetik, azok nem advent negyedik vasárnapját várják, hanem a negyedik, az ötödik és a sokadik oltást. Faragó kijelentette, hogy nem fognak össze se Orbán Viktorral, se Márki-Zay Péterrel.

Covid-diktatúráról beszélt a Mi Hazánk Kecskeméten – 2021. december 11. / Fotó: kecsup.hu

Lantos János, aki az MHM munkaügyi kabinetjének elnöke, már élesebben fogalmazott Orbánékkel szemben. A koronavírus-járvány alatt ugyanis az Orbán-kormány a profitéhes vakcinagyártó cégek érdekeinek a kiszolgálójává vált, és ezért „nem nevezhető a magyarok kormányának”. Azt is kérdezte a közönségétől, „hol van a szabadságharcos Orbán Viktor”, aki olyannyira szeret harcolni Brüsszellel. Arról is beszélt, hogy az elmúlt harminc évben nem mentek jól a dolgok Magyarországon, akár a Fidesz, akár a baloldal volt hatalmon. Lantos ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy mára létrejött a „covidkoalíció”, mert ugyanazt mondja mindkét oldal az oltásokkal kapcsolatosan. És, hogy lehet ezen változtatni? Lantos szerint úgy, hogy nemzeti ellenállásra van szükség a Covid-diktatúra fenntartóival szemben.

Lantos múltja miatt Toroczkai László 2018 decemberében az ATV-ben volt kénytelen magyarázkodni, akit le is váltottak a tanácsosi posztjáról, mert egy 2017-es neonáci tüntetésen azt mondta, „lángolni fognak a migránstáborok”, illetve büszkék arra, „hogy az európai fehér rassz tagjai”. Korábban pedig a Becsület Napja nevű neonáci esemény rendszeres résztvevőjeként ismert Pax Hungarica szálasista-újnyilas mozgalomban is vezetőként tevékenykedett.

Felszólalt még Szabó Sándor, a párt rendvédelmi kabinetjének képviselője és a Jobbik parlamenti frakciójából, 2018-ban kilépett Apáti István országgyűlési képviselő. Az exjobbikos többek között azért bizalmatlan a Covid vakcinával szemben, amiből már több mint hatmillió magyart beoltottak, mert míg az Algopyrinnek lehet tudni a mellékhatásait, addig a Covid oltásét nem. Apáti szót emelt az „értelmetlen kórházi lezárások” ellen is, ami miatt szerinte sokan nem kaptak megfelelő ellátást és haltak meg az elmúlt másfélévben.

Az oltásellenes Mi Hazánk Mozgalom a 2022-es országgyűlési választásokon 106 jelölttel és önállóan tervezi az indulást. A Závecz Research december eleji felmérése szerint a Mi Hazánk a biztos szavazók csoportjában jelenleg 3 százalékon áll. A párt kampányának egyik kiemelt témája az oltásellenesség lesz, amivel jelenleg is road show-zik az országban.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...