fbpx

FRISS HÍREK

A keresztény értékekről nem esett szó a keresztény pikniken – a Soros, az SZDSZ, a gender, a balliberális, a buzi szavak gyakrabban elhangoztak

- Advertisement -

A gyanútlan kilátogató azt hihette, hogy valódi hitbéli feltöltődést élhet át a Keresztény-Polgári Pikniken. Ahonnan néhány átható gondolattal térhet haza. Persze kérdés, hogy voltak-e gyanútlan látogatók, mert a többség itt fideszes potentát, képviselő, városvezető, önkormányzati cégek vezetői és családjaik voltak. Talán az sem túlzás, hogy ezen a rendezvényen egyenlőségjelet lehetett húzni a keresztény és a fideszes között. Ami itt folyt, az nem volt más, mint európai uniós pénzen ( 517 millió forintot nyert Kecskemét erre, és még egy sor program megvalósítására ) az ellenzék földbe döngölése, különös tekintettel a balliberális oldalra. Legalábbis a pódiumbeszélgetés során biztosan. Összeesküvés elméletekkel gazdagítva.

Ebben az egyik főszereplő a balettigazgató-publicista Apáti Bence volt, aki húsvétkor azzal állt elő, hogy a bevándorlás már olyan súlyos probléma, hogy Olaszországban fekete lepellel takarnak le kereszteket, nehogy az iszlám vallásúaknak rosszul essen azok látványa. Miközben liturgikus hagyomány, hogy nagyböjt ötödik vasárnapjától (feketevasárnap) a feltámadási szertartásig letakarják a feszületeket.

A másik főszereplő Szakács Árpád volt, aki cikksorozatot szentelt azoknak, akik balliberális létükre állami támogatásokat kapnak, miközben diktatúráról beszélnek, de a balliberális oldalhoz túl sokat dörgölőző jobboldaliakról is említést tett. A zoom.hu akkoriban lúzernek nevezte, mert bár sok nevet felsorolt sok cikkben, de ennek csupán az lett az eredménye, hogy felmentették a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjét.

A harmadik színpadi szereplő Bán János volt, a közpénzből működő Kecskeméti Médiacentrum vezetője ( KTV, hiros.hu és Kecskeméti Lapok ), aki látszólag otthonosan mozgott ebben a közegben, és akit a polgármester kollégájának mutatott be, és az elhangzottak szerint az ő meghívására érkeztek a színpadra az említett véleményformálók.

balról jobbra: Bán János, Szakács Árpád, Apáti Bence

A keresztény-polgári értékekről nem hallottunk semmit, pedig ez volt a beszélgetés címe. Így nem tudtuk meg azt sem, hogy belefér-e ebbe az értékrendbe:

  • gyerekes családok utcára tétele
  • megtagadni az ételt a tranzitzónában várakozóktól
  • a Fidesz 5. számú párttagsági könyvének tulajdonosa, Bayer Zsolt kijelentése, amely szerint a pápa egy „derék liberális, genderben hívő marha”

Ellenben megtudtuk Apáti Bencétől a következőket:

  • A nagy elnyomásban és diktatúrában, amelyről az ellenzék beszél, még mindig elképesztő fölényben van az ellenzéki sajtó, többen olvassák ezeket, főleg az interneten. A 444.hu pedig Soros pénzéből működik.
  • Egy nővé operált férfi művész rengeteg pénzt kapott Soros alapítványától egy előadásra, majd ezt még  – szintén Soros által – fizetett cikkekben reklámozták. Mert jó ha tudjuk, hogy az ilyen cikkek az Indexen, a 444-en, a 24-en, a HVG-ben és a RTL Klubon mind fizetett tartalmak.
  • A TV2 nem is fideszes. OK, a Tényekben és a Mokkában kormánybarát hang jelenik meg, de a szórakoztató műsorok szerkesztői mind balliberálisak. Megemlítette, hogy őt is kitették ilyen műsorokból, amikor politikai cikkeket írt. Szerinte direkt kinevettették Gönczi Gábort is, a Tények műsorvezetőjét, amikor bohócsapkában szerepeltették. Úgy reméli, változás lesz a TV2-nél az új vezérigazgató érkezésével, és végre a TV2 is felvállalja népszerű műsoraiban azokat a témákat, amelyek fontosak a keresztény-polgári-konzervatív rétegnek. Hiszen már ténylegesen a „kezünkben van” ( talán a Fideszében? – a szerk. ) a csatorna, amely nagy fegyver lehet. Mert bezzeg az RTL Klub beépíti műsoraiba a balliberális oldalnak fontos dolgokat.
  • A Jobbik „propaganda csatornáján”, a Saller című műsorban, amely a „Jobbik pártalapítványából működik”, hosszasan beszélgettek Kövér László „érdekes” kijelentéséről ( Kövér az azonos nemű párokat , akik gyereket szeretnének örökbe fogadni, a pedofilokhoz hasonlította ), hogy milyen homofóbok „ezek”, majd benyögték, hogy „Apáti egy buzi”. ( nem volt ilyen mondat – a szerk. ). Tehát ezek a „megélhetési rettegők, ezek a pont pont pont tudjuk kicsodák”,  miközben élő pajzsként tolják maguk előtt a kisebbségeket, valójában nem érdeklik ezek őket. Gyermekeim is biztosan örülnek annak, hogy ezek a „gennyládák” buzizzák az apjukat.
Hasonló cikkünk:  Kiképzési repüléseket végeznek Kecskemét felett

Szakács Árpádtól a következőket tudhatták meg a piknikezők:

  • A „kereszténységet gyalázó” és „gyűlölő”, a „polgári értékrendet a lehető legbolsevistább mentalitással eltörölni igyekvő emberek, szervezetek”, soha annyi pénzt nem kaptak, mint a konzervatív kormányzattól.

Itt jegyezzük meg, hogy a beszélgetésnek ennél a részénél kérdezte meg tőlünk a hiros.hu-nak lelkesen fotózó Bogdándi Ferenc ( online- és közösségi médiaszerkesztő ), hogy ezeket hogy fogjuk megfogalmazni? Azt válaszoltuk, hogy úgy, ahogyan elhangzott. Ez valószínűleg meglepte. A kérdést akkor nem értettük, de utólag látjuk, nyilván a hiros.hu is cikinek találta az elhangzottakat, mert egy szót nem írt azokról a tudósításában. Miként a baon.hu sem, és a Gong Rádió sem. Utóbbi kettőt abba az alapítványba tömörítették, amely a kormány szerint stratégiai fontosságú.

  • Miért is fontos a bevándorlás? A gender kérdés? A kevert népesség? ( mármint nyilván az ellenzék oldalán – a szerk. ) Azért, mert a kereszténység elpusztítása, a nemi identitás elpusztítása mind a jelenlegi balliberális világ üzenete.
  • Nyugat-Európában agyhalott zombikat sikerült kinevelni 20-30 év alatt. Ez egy tudatos társadalom átalakítás. Ennek a gyökere a francia forradalomnál ered, amely a „világ legdurvább ateista terrorállamát” idézte elő. A szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavak alatt „tömeggyilkosságok” zajlottak. A gyerekeinknek nem így tanítják, de ez a történelem legsötétebb foltja volt. Magyarországon a 19. század végén, a 20. század elején gyűrűzött be a társadalom átalakításának igénye a szabadkőművesek által. „Jött a korabeli MSZP és SZDSZ” és el akarta foglalni az ország vezetését, meg akarta semmisíteni a kereszténységet, és nemzetköziséget akart létrehozni.
  • A szabadkőművesség páholyában jött létre az a gyilkos bolsevik diktatúra, amelyet Tanácsköztársaságnak nevezünk. És amelyet volt képe népszerűsíteni a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ( ennek a vezetőjét váltották le Szakács írása után ).
  • A balliberálisok mindig új embert akarnak formálni saját maguk képére, mert istennek képzelik magukat. Ebben a törekvésben a kultúrán keresztül érzékenyítik a társadalmat. Ezen keresztül szivárognak be, mint egy vírus, a különböző területekre. Ez egy háború. Vagy ők győznek, vagy mi – szögezte le Szakács. De ennek a vesztesei a mostani gyerekek, és a magyar nemzet lehet.
  • Az 1920-as évek mintájára el akarnak foglalni mindent ( bizonyára a balliberális oldal – a szerk. ), ami öntudatot ad. Először a filmes világot foglalják el. A Magyar Nemzeti Filmalap, amelynél „majdnem mindenki SZDSZ-es”, tízmilliárdokat adott olyan filmekre, amelyek gyalázzák az országot, és amelyekben a „gender és homokos” propaganda nyilvánul meg. Legalább 20 ilyen film született. De miért nem szólnak filmek az SZDSZ korrupciós ügyeiről? Hiszen Medgyessy Péter megmondta, hogy az SZDSZ a legkorruptabb párt. A filmek elfoglalása után jönnek az egyetemek.

Ilyen magvas gondolatok között sörözhettek, beszélgethettek a felnőttek, és játszadozhattak a gyerekek. Vagy várakozhattak azok a fiatalok, akiknek itt adták át egy korábbi verseny díjait. Egyikük szülei felháborodással keresték meg szerkesztőségünket, hogy ilyen gondolatokat kellett hallgatnia.

Szemereyné Pataki Klaudia

Ilyen mondatok között talán lényegtelen is, mint mondott köszöntőjében Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. Amúgy ekkor még azt lehetett hinni, hogy valóban a keresztény vonalat követi az esemény, mert úgy vezette azt fel, hogy a jó Isten kegyes volt az időjárással. Még elmondta azt is, hogy tavaly volt az első ilyen piknik és hagyományt akarnak ebből kialakítani.

Amúgy aki ott volt, és a szívéhez közel álltak az elhangzott gondolatok, biztosan jól érezte magát. Nézze meg képekben az eseményt!

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...