fbpx
2.4 C
Kecskemét
2022. január 27., csütörtök

FRISS HÍREK

Kecskeméti eseményről állított valótlanságot a TV2 híradója

Czeglédy Csaba szombathelyi ellenzéki önkormányzati képviselő, az ellenzék közös jelöltje a Vas megyei 1-es körzetben, a Facebookon tudatta, hogy a TV2 valótlanságot állított róla, ahogy ő fogalmazott: hazudott a csatorna.

A Tényeknek nevezett hírműsor 2021. március 2-án azt állította, hogy azért nem jelent meg a kecskeméti bíróságon Czeglédy Csaba az ellene (is) folyó per akkori tárgyalásán, mert beteg volt. A politikus által nyilvánosságra hozott ítélet szerint a Fővárosi Törvényszék elsőfokon a következő helyreigazításra kötelezte a TV2-t.

Facebook/Dr. Czeglédy Csaba/részlet az ítéletből

Be kell mondania és ki kell írna a TV2-nek, hogy Czeglédyről valótlanságot állított

A bíróság arra kötelezte a TV2-t, hogy a Tények című műsorban, 18 órakor, a hírblokk legelején szövegesen olvassák be a fenti szöveget. Közben pedig jól olvashatóan végig írják ki, hogy: Czeglédy Csabáról valótlanságot állítottunk.

Az elsőfokű ítéletet a másodfokú bíróság is helybenhagyta, az ítélet szerint fellebbezésnek nincs helye.

Hasonló cikkünk:  Világszínvonalú fogászati kezelés Kecskemét belvárosában

Czeglédy azzal a kommentárral tette ki az ítéleteket, hogy “Hiába találtak ki mindent is a TV2 ügyvédei, jogerősen megnyertem a 111. pert.” Hozzátette, hogy “Hátha eljut így a valóság egy morzsája a TV2 nézőihez.”

Az ítélet szerint tehát a TV2 valótlanságot állított, amikor beolvasta, hogy azért nem jelent meg a bíróságon Czeglédy, mert beteg volt. Az ítélet szerint nem is idézték, tehát nem is kellett megjelennie.

Hasonló cikkünk:  Három napja rossz a közvilágítás két városközponti utcában

A HIROS.HU szerint is betegek voltak a vádlottak

A kecskeméti önkormányzati sajtó, szintén akkor, amikor a TV2 is beszámolt a tárgyalásról és valótlanságot állított (tehát 2021. március 2-án), a következőket írta ugyanerről az eseményről:

“Elkezdődött Czeglédy Csaba büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. A tárgyaláson egyik vádlott sem jelent meg, mert mindannyian papíron igazolták, hogy elkapták a koronavírust.”

 

 

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...