fbpx

FRISS HÍREK

Burkoltan a Fidesz mellett korteskedik a dohánykereskedők szövetsége

- Advertisement -

„A vállalkozás vezetőjének saját kezébe!”

Ez a felirat áll azon a levélen, amelyet a trafikok, vagyis a Nemzeti Dohányboltok üzemeltetői kaptak a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségétől.

A felvezetőben azt írják, hogy azért küldik a levelet, mert a trafikosok közül sokan feltették azt a kérdést, hogy mi lesz velük április 3-a, tehát a parlamenti választás után. Majd kitérnek arra, hogy amennyiben változás lesz, akkor megszűnik mindaz amit eddig felépítettek közel 10 év alatt. Vagyis ennyi idő óta vannak Nemzeti Dohányboltok az országban, és ennyi ideje már csak ezekben lehet dohányárut vásárolni.

Márki-Zay elvenné a trafikoktól a monopóliumot

Nem a levél írja, mi tesszük hozzá, hogy Márki-Zay Péter összellenzéki miniszterelnök-jelölt valóban bejelentette, hogy

„Az a cél, hogy az élelmiszerboltok kereskedhessenek, ők adhassák el a dohányt. Tehát azt a monopóliumot, amit odaadtak ezeknek a kereskedőknek, ezt szeretnénk felszámolni.”

Vagyis a „trafikmutyiként közismerté vált átalakítás dohánymonopóliumát az új kormány megszüntetné” – tette hozzá a 444.hu.

Hasonló cikkünk:  A Szuverenitásvédelmi Hivatal célkeresztjében: Magyar Péter és állítólagos kapcsolatai

Még a régi Index készített egy térképet, amelyen városokra lebontva kattintható, és olvasható az infomáció, hogy éppen melyik fideszes potentátnak a valakije nyert el helyben trafiküzemeltetési lehetőséget.

Igen az építésre, nem a visszalépésre

Tehát a levélben azt írják a trafikosoknak, hogy veszélyben lehet az a munka és építkezés, amit elértek az elmúlt mintegy 10 évben. Ugyanakkor lehet tenni azért, hogy megmaradjon a jelenlegi rendszer, amely a levél szerint komoly lépés volt a fiatalok védelme érdekében is. Majd ki is térnek arra, hogy mi az, amit tehetnek a trafikosok.

„Természetesen hangot adhatunk a véleményünknek. Elmondhatjuk és büszkén vállalhatjuk mindenhol, ahol megkérdezik, hogy mit építettünk fel. Ezen kívül még mit tehetünk? Élhetünk állampolgári jogainkkal és ahol tudunk, igent mondhatunk az építésre, a fejlődésre, nemet pedig a visszalépésre, az értelmet nélkülöző változásra.

Az utolsó mondat második fele még a Magyarország előre megy, nem hátra kormányzati szlogenre is hajaz.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...