fbpx
20.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Mintegy 3 millió forintot költött el az önkormányzati sajtó Bodrozsán lejáratására

- Advertisement -

Bár korábban (a hiros.hu Facebook oldalának hirdetéstára szerint) nem volt jellemző, hogy politikai tartalmakat hirdessen meg az önkormányzati sajtó a közösségi médiában, a választás előtt megváltozott a helyzet.

A médiacentrum úgy vélte, itt az idő, hogy a kecskemétiek pénzéből legalább 3 millió forintot arra költsön, hogy lejárassa Bodrozsán Alexandrát és az ellenzéket.

Annak ellenére, hogy a működésüket meghatározó szabályok kimondják, hogy tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lenniük, és nem lehetnek egyetlen párt szócsöve sem. Pedig nagyon is úgy tűnik, hogy a Kecskemétet irányító fideszes vezetésnek kedveztek ezek az összeállítások.

Ugyanekkor Bodrozsán Alexandra riválisára, a későbbi győztes Szeberényi Gyula Tamásra is mentek százezrek. Rá mintegy félmillió forintot költött el az önkormányzati sajtó, és ezek az anyagok mind pozitív környezetben tüntették fel az alpolgármestert.

Hasonló cikkünk:  Önt is felhívták akksiüzem ügyében? Telefonos közvélemény-kutatással monitorozzák a kecskemétieket

A Kecskeméti Televízió Kft. ügyvezetője Kozák Polett, aki több főszerkesztőt is kiszolgált már helyettesként. A kinevezéséről döntő közgyűlési bizottság ellenzéki tagjai azért szavazták meg főszerkesztőnek, mert bíztak abban, hogy jó irányba indul el a Kecskeméti Televízió.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...