fbpx
25.5 C
Kecskemét
2022. május 16., hétfő

FRISS HÍREK

Nem adódtak össze az ellenzéki pártszavazatok a kecskeméti körzetekben 2018-hoz képest

Az ellenzék és sok elemző úgy számolt az idei választás előtti összeálláskor, hogy amennyiben külön nem ment 2018-ban, akkor mehet majd együtt 2022-ben, és a négy évvel ezelőtti külön-külön kapott szavazatok jó eséllyel összeadódnak. Nem volt alaptalan ez az elképzelés, sőt logikusnak is tűnt, miután az ellenzéki szavazók térfeléről érkezett egy ilyen nyomás az ellenzék felé. Mármint, hogy össze kell állni és úgy legyőzni a Fideszt. Persze már akkor is voltak ennek ellenzői.

Csakhogy az előválasztás környékén, majd annak eredménye után úgy tűnt, egyre többen vannak az elégedetlenkedők. Akik bár az ellenzék egyesülését akarták továbbra is, csak nem úgy, ahogy alakult az előválasztás. Vasárnap késő estére kiderült, hogy az ellenzék számítása nem jött be. Ugyanis nagyon nem adódtak össze a pártszavazatok a 2018-as választáshoz képest, amikor még külön indultak el. Legalábbis a két körzetben, amelyik Kecskemétet érinti, nagyon nem adódtak össze. Miután a 2018-as és a 2022-es részvételi arány lényegében ugyanaz volt ezekben a kerületekben, ezért jól össze lehet hasonlítani az eredményeket.

Nézzük tehát, hogy 2018-ban hogyan alakult az erősorrend a kecskeméti választókerületekben, és alatta rögtön, hogy miként alakultak most a számok. Nem mutatunk minden jelöltet, csak akik az ellenzéki összefogás szempontjából számítanak. És persze a győztes fideszeseket.

2018, Bács-Kiskun 1-es vk., 67,2%-os részvétel

  1. Salacz László Fidesz-KDNP 54,53%
  2. Lejer Zoltán Jobbik 24%
  3. Vágó Gábor LMP 9,92%
  4. Szőkéné Kopping Rita DK 7,68%
  5. Szarvas Koppány Bendegúz Momentum 2,36%

2022, Bács-Kiskun 1-es vk., 67,57%-os részvétel

  1. Salacz László Fidesz-KDNP 59,94%
  2. Szőkéné Kopping Rita egyesült ellenzék 28,09%

Jól látszódik, hogy a Fidesz-KDNP jelöltje több, mint 5%-kal javított az eredményén. Az ellenzék viszont nem tudta összeadódva hozni a százalékokat. Hiszen ha összeadjuk a négy évvel ezelőtti ellenzéki százalékokat, akkor az kb. 44%. Ehhez képest Szőkéné Kopping Rita 28%-ot kapott. Már tudjuk azt is, hogy összeadódva is kevé lett volna. Vagyis itt a győzelemhez az kellett volna az ellenzéknek, hogy hozzanak el mindenkit az urnákhoz, akit 2018-ban külön pártonként sikerült, és még találjanak 16%-nyi szavazót valahol.

Hasonló cikkünk:  Gördülő sztrájk, 3. nap - a kecskeméti Arany János Iskola pedagógusai nem adják fel
Hasonló cikkünk:  Történelmi Fidesz siker - romokban az ellenzék

Lássuk, miként alakult ugyanez a másik választókerületben.

2018, Bács-Kiskun 2-es vk., 70,27%-os részvétel

  1. Zombor Gábor Fidesz-KDNP 52,74%
  2. Radics Tivadar Jobbik 19,76%
  3. Király József MSZP-Párbeszéd 16,64%
  4. Tóth Szilárd LMP 6,77%
  5. Bodrozsán Alexandra 3,03%

2022, Bács-Kiskun 2-es vk., 70,29%-os részvétel

  1. Szeberényi Gyula Tamás Fidesz-KDNP 53,82%
  2. Bodrozsán Alexandra egyesült ellenzék 33,39%

Bár itt Zombor Gábort Szeberényi Gyula Tamásra cserélte a Fidesz, elmondható, hogy a kormánypárt jelöltje idén jobb eredményt ért el, mint négy éve. Az ellenzéki szavazatok viszont nagyon nem adódtak össze itt sem. Mert 2018-ban összeadva kb. 45%-ot szereztek, most pedig a közös jelölt bő 33%-ot. A négy évvel ezelőtti eredmény sem lett volna elég, a mostanihoz viszont kellett volna még 21%.

Tehát kijelenthető, hogy az ellenzék egyesülése nem mozgatta meg a szavazókat, és ez nem csak ebben a két körzetben volt így. Sőt, inkább otthon tartotta, elrettentette egy jó részüket. Nyilván az ellenzéknek fel van adva a lecke, hogyan folytassa. Egyrészt mi legyen a stratégia most négy évig, és mi legyen majd a következő választáskor. De nincs négy évük. Hiszen lesz közben egy önkormányzati választás. Miután leteszik az esküt majd az új parlamenti képviselők, nem sokkal beköszönt majd a nyár, elmegy mindenki kifújni a gőzt, nagy döntésekre egyelőre nem lehet számítani.

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...