fbpx
20.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

A PDSZ-nél megdöbbentek azon, hogy tényleg a belügy alá kerül az oktatás

- Advertisement -

A napokban derült ki, hogy ismét nem lesz oktatási minisztérium az új kormányban, illetve az is, hogy az oktatás a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium alá kerülhet. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvezetője, Nagy Erzsébet az mfor.hu-nak beszélt arról, hogy megdöbbenve fogadták a hírt:

„Óriási visszalépés oktatási és társadalmi szempontból, hogy a belügyminisztérium lesz a felelős az oktatásért. Ennek üzenetértéke van, mégpedig hogy esetleg parancsuralmi eszközökkel fogják irányítani ezt a területet is. Azt pedig furcsának tartjuk, hogy a területekért felelős államtitkárokat nem az új kormány névsorával egyidejűleg jelentették be. Ahogy az is érdekes, hogy ami a gazdasági szegmenseket illeti, azokat több tárca között is szétosztották” – mondta el a lapnak a PDSZ ügyvivője.

Nagy elmondása szerint arra nem számítottak, hogy lesz külön oktatási minisztérium, azt azonban nem akarták elhinni, hogy tényleg a belügy alá kerülhetnek.

„És az égvilágon semmilyen magyarázatát nem látjuk a lépésnek. A jogszabálytervezetben sincs indoklás, csak hogy a háború ellen meg kell védeni az országot. Egy viszont tény: itt egy olyan területről van szó, amelynek képviselői sokat kakaskodtak, végül hozzárendelték ahhoz a miniszterhez, amely parancsokkal és egyéb rendvédelmi eszközökkel szokott maga körül rendet tenni” – mondta az mfor.hu-nak Nagy.

Hasonló cikkünk:  Szakképzési intézményekért is bejelentkeztek egyetemi-alapítványi és egyházi fenntartók

A PDSZ attól tart, hogy az egészségügyhöz hasonló változások jöhetnek, és új jogállási törvény születhet meg. Más területekről pedig látni, hogy ez mivel jár együtt:

„Kezdődött a köztisztviselői szférával, ahol már két törvény van, de szerintünk egyik rosszabb, mint a másik. Azonnal kevesebb lett a felmentési idejük és a végkielégítésük, megcsorbították a jogaikat. Aztán jött a szakképzés, majd a kulturális szféra átszervezése. A szakképzési törvény szerint például a dolgozóknak csomó pluszmunkát nem fizetnek ki, a munkaidőkeret pedig még a munka törvénykönyvének szabályainál is hátrányosabb a munkavállalók számára. Az egészségügyi szolgálati jogviszony pedig egészen militáns lett. Attól tartunk, hogy minket is felmondási tilalommal, átvezényléssel és hasonlókkal sújtanak majd”.

A szakszervezeti ügyvivő szerint ilyesmivel csak átmenetileg lehet elfedni a problémákat. Tartanak attól is, hogy lehetetlenné teszik majd a tömeges lemondásokat a közalkalmazotti jogviszonyról, és lehetetlenné teszik a tömeges felmondásokat a nem állami intézményekben.

Kérdésre válaszolva Nagy elmondta, hogy nem tudnak olyan országról, ahol a belügyminisztérium alá vonták volna az oktatást, de érdemes lenne utána nézni, hogy Észak-Koreában vagy Kínában mi a metódus.

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...