fbpx

FRISS HÍREK

ÁSZ: Nem mi döntjük el, melyik civil szervezetet ellenőrizzük

- Advertisement -

A 444.hu-ról szemlézett cikkünket nehezményezte az Állami Számvevőszék szabályozási és igazgatási vezetője.

„A CÖF nem éri el az ÁSZ ingerküszöbét, de állatmentő szervezet igen” című cikkünk, amely tehát a 444.hu írásának szemlézése, szerintük rossz színben tünteti fel a szervezetet. „Az ÁSZ jó hírnevét sértő és az ÁSZ-szal szembeni közbizalom aláásására alkalmas valótlan kijelentést tartalmaz” – írja dr. Pálmai Gergely. Vagyis azt kifogásolják, hogy a cikk szerint mintha az ÁSZ döntené el, kit ellenőriznek és kit nem.

Levelükben leszögezik, hogy egy törvény rendelkezik arról, hogy kit ellenőrizzenek.

„A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról szóló 2021. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Átláthatósági tv.) 1. §-ával összhangban, az ÁSZ ellenőrzése – a törvény hivatkozott §-ban meghatározott kivételekkel – azokra az alapítványokra és egyesületekre terjed ki, amelyeknek tárgyévi mérlegfőösszege eléri a 20 millió forintot. A törvény indoklása szerint a mérlegfőösszegben megjelenő meghatározott mértékű összeghatár került megjelölésre olyan objektív kritériumként, amely alapot szolgáltat arra, hogy valamely szervezet közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezet körébe tartozzon. Az Átláthatósági tv. alapján az a civil szervezet, amely meghatározott összeg feletti mérlegfőösszeggel rendelkezik, a közéletre, a demokratikus államban befolyást képes gyakorolni. A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek ellenőrzése jelenleg előkészítési szakaszban van, az ÁSZ az ellenőrzés előkészítése érdekében kereste meg 2022. május közepén az érintett civil szervezeteket. Az ellenőrzés előkészítési fázisa támogatja az ellenőrzött szervezet vezetőit abban, hogy áttekintsék, az alap szabályozottság rendben van-e. A rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján az ÁSZ értékelést készít és visszajelzést ad az adatot szolgáltató szervezetek vezetőinek, egyfajta tükröt mutatva, hogy kinél milyen rend van, esetleg mi hiányzik. Az előkészítést követően kerül sor a tényleges ellenőrzés indítására, a 2021. évi beszámoló alapján. Az érintett civil szervezetek erről külön értesítést kapnak, és még az ellenőrzés folyamatában is lesz módjuk akár azonnali, akár intézkedési tervben meghatározott javításra.”

A cikk címében, illetve tartalmi részében foglaltakkal szemben az Átláthatósági törvényű tehát kijelöli az ellenőrizendő civil szervezetek körét, amely a Magyar Államkincstár és a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisa alapján konkretizálódik, és nem az ÁSZ mérlegelési jogkörén múlik annak meghatározása – emeli ki levelében az ÁSZ.


 

Hasonló cikkünk:  Magyar ügyfél rendelt egy szuperjachtot 100 millió dollárért

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...