31 C
Kecskemét
2025. július 20., vasárnap

FRISS HÍREK

Ők indulnak a kecskeméti időközi választáson

- Advertisement -

Lezárult a jelöltállítási folyamat. Aki indulni akart a július 10-i időközi választáson a 9. választókerületben, annak már le kellett adni az ajánlásokat, sőt, ezek alapján a helyi választási bizottság már meghozta határozatait. Összesen hat jelöltet vettek nyilvántartásba, ők legalább 60 érvényes jelölést adtak le.

Időközben már az is kiderült, hogy a szavazó íveken milyen sorrendben lesznek a jelöltek. Június 6-án este sorsolta ki a helyi választási bizottság. A határozatból kiollóztuk a lényegi részt, ez lesz a sorrend.

HVB határozat részlet

A 9. választókerületben azért lesz időközi választás, mert a korábbi itteni választott képviselő (és egyébként alpolgármester) Szeberényi Gyula Tamás (Fidesz-KDNP) megnyerze az áprilisi országgyűlési választást és képviselő lett. Miután a két pozíció összeférhetetlen, lemondott önkormányzati feladatairól. A megüresedett alpolgármesteri székbe Sztachó-Pekáry István listás önkormányzati képviselőt (Fidesz-KDNP) választották meg még korábban. Miután ő lemondott a képviselői székről, helyére is új ember került a Fidesz-KDNP frakciójában, mégpedig Szamler László.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kibercsalás a Mészáros-banknál – titoktartás mellett kapnának kártérítést a károsultak

Több száz ügyfél vált kibercsalás áldozatává az MBH Banknál, amely Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik. A bank 70 százalékos kártérítést...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...