fbpx

FRISS HÍREK

A belügyminiszter dr. Gondos Miklóst bízta meg a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház vezetésével

- Advertisement -

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, 2022. július 1-jével dr. Gondos Miklóst bízta meg a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház vezetésével.

Azért a belügyminiszter bízta meg a kórház új vezetőjét, mert az új Orbán-kormányban az egészségügynek és az oktatásnak sincs külön tárcája, azokat egyszerűen a belügyminisztérium és Pintér Sándor alá sorolták be.

Sebész szakorvos érkezett a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház élére

A nagy tapasztalattal rendelkező sebész szakorvos, a megyei irányító intézményt több mint huszonöt éven keresztül kimagasló módon vezető dr. Svébis Mihály idén tavasszal bekövetkezett halálával megüresedett vezetői pozíciót tölti be.

Dr. Gondos Miklós 1985-ben diplomázott a SOTE Általános Orvosi karán, azt ezt követő harminc évben sebész szakorvosként gyógyította a betegeket, 2005-től magasabb vezetői beosztásokat látott el. Az ellátórendszer működését kiválóan ismerő szakember két éven keresztül főigazgatóként vezette az állami kórházfenntartó szervezetet is. Felkészültsége, szakmai tapasztalata garanciát jelent a kecskeméti intézmény sikeres irányítására.

Hasonló cikkünk:  A biodíszlet szerepén innen és túl – Nőnap és előkampány Kecskeméten

A megbízást dr. Gondos Miklósnak, az új megyei intézményvezetőnek 2022.július 5-én adta át a kecskeméti kórházban Jenei Zoltán, országos kórházfőigazgató – adta hírül a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...