fbpx

FRISS HÍREK

Király: a KTV főszerkesztője, Kozák Polett mondjon le. Fekete: ne nézzünk balra

- Advertisement -

A nyár közepi kecskeméti közgyűlés sem maradt napirend előtti felszólalások nélkül. A hangnem most visszafogottabb volt a Fidesz részéről, a korábbi üléseken ugyanis személyeskedésbe menően szálltak bele a kormánypártiak az ellenzékiekbe.

Az első szónok Király József volt, aki az ellenzéki Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakciója nevében üdvözölte a Mercedes újabb kecskeméti fejlesztését, hozzátéve, hogy reméli mindez érezhető lesz majd a város kasszájában is, majd gratulált a frissen megválasztott fideszes Jánosi Istvánnak.

Az ellenzéki politikus beszélt a „Krisztusi korban” lévő magyar rendszerváltás tragikus állapotáról, és az azt formáló tényezőkről: háborúról, üres kasszáról, elszabadult árakról, becsapott kisvállalkozókról; és a miniszterelnök fajelméleti fejtegetéséről, amitől az ellenzéki frakció minden tagja elhatárolódik.

Király a kecskeméti ügyekre áttérve elmondta: úgy érzékeli a városban is „a helyzet fokozódik”. A Fidesz azzal, hogy helyben elvesztette a korábbi 2/3-os többségét, még sem hagy arra lehetőséget az ellenzéknek, hogy a várospolitikai ügyekben együttműködés alakuljon ki. Az együttműködést nem egyszer felajánlották az ellenzék részéről – mondta Király,

„azonban a FIDESZ ebben nem volt partner. Mindez látszik a napi várospolitikánkban, a különböző egyoldalú, erőből „átnyomott” döntésekben, melyeket választóink számos alkalommal szóvá tettek, sőt elutasítottak. Nagy port kavart például a Zeneakadémia tervezése és a Színház felújítása, a kórházi bevásárlóközpont és parkolóház építése, és most legutóbb a volt DOMUS parkoló gyors eladása, valamint a Bajza utcára tervezett bölcsőde esete.”

Hasonló cikkünk:  Mondd, Te kit választanál? - pillanatnyi helyzetjelentés a kecskeméti politikáról

A legutóbbi időközi választások kapcsán pedig azt rótta fel az önkormányzati sajtóval szemben, hogy „a kampányban a FIDESZ a polgárok pénzét használta a saját maga javára a helyi médiában való egyoldalú szereplésükkel. Ezt már a kúria is megerősítette.” Ezen a ponton Király felszólította a Kecskeméti Televízió ügyvezető főszerkesztőjét, Kozák Polettet, hogy azonnali hatállyal mondjon le.

Fekete Gábor dicsérte a városvezetést

A Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Fekete Gábor korábbi éles politikai jellegű beszéde helyett most visszafogott hangnemet vett fel, amikor a felszólalásában az ellenzék ekézése helyett inkább a városvezetés politikáját és a város fejlődését méltatta.

Kiemelte a Mercedes múlt hetén bejelentett nagyvolumenű fejlesztését. Utalt Szijjártó Péter miniszterre, miszerint a beruházás értéke 400 milliárd forint, ami az idei esztendő eddig bejelentett legnagyobb beruházása Magyarországon. Fekete a jövő kapcsán elmondta, hogy ezzel újabb munkahelyek jönnek létre Kecskeméten, mintegy 3000. Ez Kecskemét szempontjából olyan siker, ami biztonságot és stabilitást nyújt.

Fekete a felszólalásában még felsorolta az elmúlt időszakban a városba érkezett tőkésvállatokat és a jelentősebb fejlesztéseket. Az irányt jónak ítélte, a városvezetést dicsérte az eddig meghozott döntései miatt. A végén azért egyet odaszúrt az ellenzéknek, amikor azt üzente, hogy előre menjenek és ne nézzenek balra.

Kapcsolódó cikkünk:

Fordulat: A Kúria szerint is törvényt sértett a Kecskeméti Lapok a kampányban

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...