fbpx
14.1 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

20 százalékos infláció is jöhet

- Advertisement -

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke InfoRádiós nyilatkozatában azt mondta, hogy 20 százalék köré emelkedhet ősszel az infláció Magyarországon.

Júliusban a júniusihoz képest több mint két százalékponttal növekedtek az árak, ami magasnak számít. Vannak termékek, amiknek az ára nyáron általában csökkeni szokott, mint például a nyers élelmiszereknél az új termés, vagy a ruházati termékeknél a nyári akciók hatására. Ezek a folyamatok most nem érvényesültek, velünk maradtak viszont az inflációs hatások.

Az MNB várakozásainak megfelelt a legutóbbi inflációs adat, azonban a 16,7 százalékos maginfláció azonban kicsit magasabb volt, mint amire számítottak – nyilatkozta Virág Barnabás.

Az infláció még emelkedő pályán halad, legalább őszig, de inkább az év végéig ez a folyamat tartani fog, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. „Itt Európában még korai arról beszélni, hogy az inflációs hegymenetnek a végén járnánk” –mondta, hozzátéve, hogy az infláció mértéke az év végén vagy a jövő év elején kezdhet lassú mérséklődésbe.

Hasonló cikkünk:  Alekszej Navalnij özvegye is üzenni fog március 15-én

Számolni kell az élelmiszer- és energiaárak eddigi emelkedése mellett az aszályhelyzettel. Ez a kelet-közép-európai régióban ősztől újabb áremelkedési hullámot indíthat el. Azon  termékekre lehet ez hatással, amelyek már így is az egyik legnagyobb mértékben drágultak. A másik hatás a rezsiárak emelkedése a legutóbbi kormányzati intézkedés miatt. Ez a szeptemberi számlákban jelenik majd meg, és újabb lökést ad az inflációnak.

A jegybank becslése szerint a rezsiárak emelkedése önmagában 3 százalékot ad hozzá az inflációhoz. Ha ezt csak hüvelykujjszabályként hozzáadják a legutóbbi 15-16 százalékos inflációs várakozáshoz, akkor máris 18-19 százalékos drágulási ütem látszik. Virág Barnabás szerint ehhez kell még hozzávenni majd azt, hogy az aszály következményeként kialakuló drágulás mekkora lesz, vagy hogy a globális piacokon kialakuló nyersanyagárváltozás milyen további változásokat indukál.

via Magyar Hang

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Elstartolt a kecskeméti kampány, mutatjuk, kik jelentették be eddig a polgármesterjelöltjüket

Minden bizonnyal még többen lesznek a kecskeméti polgármesterjelöltek, de nyilvánosan eddig a Fidesz-KDNP, a Mi Hazánk és a Szövetség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...