Kormányon belül is elkezdtek átrendeződni az erőviszonyok, legalábbis az informatika és távközlés területén: éveken át Pintér Sándorhoz köthető cégek domináltak ezen a területen, de idővel a belügyminiszter érdekeltségei perifériára szorultak. A Mészáros-féle Opus Global és a Konzum Alapkezelő végül 2018 nyarán vásárolta fel a 4iG informatikai fejlesztőcéget, bár ez akkor még csak egy volt sok tranzakció közül. Az Orbán-érában szokványosnak mondható cégkarrier vette kezdetét: semmiből jött állami tenderek, húszszorosra ugró árbevétel, 1700 százalékkal megnőtt eredmény.
Jászai Gellért, a Mészáros-féle tőzsdevilág vezetője évről évre növekvő befolyásra tett szert a miniszterelnök környezetében. 2019 nyarán Jászai többségi tulajdonosként is átvette a 4iG-t Mészárostól, a miniszterelnök pedig Rogán Antal kommunikációs miniszter bízta meg az informatikai közbeszerzések felügyeletével: az informatikai és távközlési területeken ettől fogva a Rogán-Jászai páros vette át az irányítást.
A cél már nem egyszerűen egy állami mobilszolgáltató kiépítése volt, hanem a távközlési piac leuralása.
A teljes kormányzati informatikai kiszolgálás itt összpontosult, valósággal sorakoztak a milliárdos közbeszerzések a 4iG-nél. A cég nettó árbevétele 300 millióról négy év alatt 72 milliárdra szökkent. Jött az első nagy fogás: 2021 novemberében a 4iG 232 milliárd forintért megvásárolta a DIGI magyarországi érdekeltségeit a román RCS & RDS csoporttól. A kormányfő saját kezűleg vonta ki az üzletet a hatóságok felügyelete alól, és minősítette „nemzetstratégiai jelentőségűnek” a vételt.
A nemzetstratégiai minősítések teszik lehetővé, hogy az állami pénzből finanszírozott 4iG gyakorlatilag bármit megkörnyékezhessen a telekompiacon. A gyakorlat pontosan szemlélteti, mennyire átalakultak a politikai szándékok a távközlési területen. Tíz évvel ezelőtt az eredeti terv az volt, hogy létrejöjjön egy állami tulajdonú mobilszolgáltató, és versenyre lépjen a piacon.
Most közpénzből épít magánvállalatot a hatalom és a piac teljes megszállását készíti elő.
A magyar állam egy olyan vállalattal közösen készül megkötni egy 715 milliárd forint értékű gigantikus megállapodást, amely már most jelentős befolyással bír a távközlési-telekommunikációs piacon: övék a DIGI, az AH-n keresztül a Telenor (Yettel) meghatározó részesedése, a Vodafone-on keresztül pedig a nemrég integrált UPC és az egykori Invitech ügyfélköre is.
Az új cég irányítási jogai az 51-49 százalékos tulajdoni arány alapján feltehetően a 4iG-nál maradnak, így az állam legfontosabb szerepének jelen stádiumában az látszik, hogy finanszírozzon egy folyamatot, aminek a végén a stratégiai döntésekre nem biztosan lehet döntő befolyással.
Egy ekkora horderejű beruházás békeidőben is nagy hullámokat verne, az időzítése már-már perverznek is mondható. Amikor kormánytagok szerint is súlyos megszorítások vannak a költségvetésben, tízmilliárdokat zárolnak majd’ minden tárcánál, kivezetik a hatósági energiaárakat, és megélhetési válság közelít – a kormány több százmilliárdos távközlési ruházásra költ. Miért?
Az elmúlt hónapok intézkedései nyújtanak némi támpontot. Azokra a helyekre most is jut pénz, amelyek válságos időszakban kritikusnak mondhatóak: 30 milliárd plusz forrás a titkosszolgálatoknak, rendvédelmi dolgozóknak béremelésre, minisztereknek extra juttatások. A hatalom igyekszik magát körbebástyázni a nehezebbnek ígérkező időszak előtt. A Vodafone-üzlet is értékelhető ebből a szempontból.
Olyan infrastruktúrákat szervez ki a közvetlen környezetébe a miniszterelnök, amelyek kulcsfontosságúak az ország mindennapi működése szempontjából. Ilyen az autópályák fenntartása és építése a következő 35 évben, vagy az ország legnagyobb földgázelosztója, a Tigáz, és a Titász áramhálózatának kormányközeli üzleti körök kezébe kerülése. Ez a törekvés érzékelhető a telekommunikációs szektorban is.
Akkora hálózati infrastruktúra és olyan adatmennyiség koncentrálódik immáron a hatalom közelében, amely kikerülhetetlenné teszi a 4iG-t, még abban a nem valószínű esetben is, ha a közeljövőben fundamentális politikai változások történnének az országban. Az adófizetőknek ez ugyan sok pénzbe kerül, a tulajdonosok pedig jól járnak vele, de egy ilyen üzletek Orbán számára mégsem kizárólag pénzkivonásról vagy forrásokról szól. De legalább annyira a térfoglalásról.
Az a zsákmányszerző politika, ami ciklusok óta uralkodik Magyarországon, minden hazai és nemzetközi nagyvállalatra potenciális prédaként tekint, különösen ha az a kommunikációs szektorhoz kapcsolódik – és minél jelentősebb infrastruktúrákat és ügyfélkört tud maga mögött, annál értékesebb számára. Nem véletlen, hogy nem vegytiszta államosítás történik, hanem a személyes klientúra építése állami összeköttetéssel. Minden nagyszabású üzlet, amiben a miniszterelnök informális köréhez tartozó szereplők kerülnek helyzetbe, csak tovább erősíti a hatalom biztonságérzetét.
