fbpx
9.3 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

700 millió pluszforrást kap a hetényi bekötőút, aminek augusztus 29-e volt a záródátuma

- Advertisement -

Két hete írtunk arról, hogy a város honlapján az áll, idén augusztus 29-e volt a hetényi bekötőút projektjének záródátuma, de mindenki tudja, hogy az építés még el sem kezdődött, noha a lakosság évek óta várja az utat.

A tényleges munkálatok azóta sem kezdődtek el, de a hányattatott sorsú, a lakosság által igencsak várt bekötőút kivitelezésére újabb 700 millió forint pluszforrásról döntött a kormány, áll a Magyar Közlöny tegnapi számában. Az 1365 méter hosszú útszakasz megépítésére, amely összeköttetést biztosítana az M5 autópályával és a 445 sz. főútvonallal, egyszer már kapott Kecskemét 1,2 milliárd forint állami fejlesztési forrást a gazdaság-újraindítási alapból. A projekt keretében a meglévő önkormányzati földutat kiszélesítenék és burkolattal látnák el, ezzel segítve a könnyebb ki- és bejutást a hetényiek közlekedésében.

Hasonló cikkünk:  Szemereyné Pataki Klaudia lesz a kormánypártok polgármester-jelöltje

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Baonnak 2019 szeptemberében még úgy nyilatkozott, hogy optimális esetben 2020 májusára lesz aláírt kivitelezési szerződés, és indulhat a munka. Ezután volt többszöri bizakodásra okot adó nyilatkozat, de az útépítés, azóta is várat magára. A mostani pluszforrással együtt összesen 1,9 milliárd forintból tervezik megépíteni az 1,3 km hosszú aszfaltutat.

Ebben a cikkünkben foglaltuk össze a hetényi bekötőút projektjét:

Augusztus 29-e volt a hetényi bekötőút építésének záródátuma, el sem kezdődött

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...