fbpx
0.7 C
Kecskemét
2022. december 7., szerda

FRISS HÍREK

A kecskeméti diákok élőlánccal hívják fel a figyelmet az oktatás problémáira

November 18-ára ismét sztrájknapot hirdettek a diákszervezetek. Kecskeméten és Budapesten kívül eddig több mint 30 városból jelezték, hogy pénteken reggel élőlánccal tiltakoznak az oktatásért. A Pala mozgalom kecskeméti tagjai arra kérik az oktatás ügyéért aggódó diákokat, pedagógusokat, szülőket, nagyszülőket, felelős állampolgárokat, vonuljanak fel 18-án, 7:45-től Kecskemét 0 kilométerkőtől végig a Rákoczi úton.

A Pala mozgalom kecskeméti összekötője kérdésünkre elmondta, a kecskeméti élőlánccal a magyar oktatási rendszer problémáira szeretnék felhívni mindenki figyelmét. Céljaikat ezért A diáktársadalom 12 pontja kiáltványukban is megfogalmazták.

Minden kecskeméti iskolából megpróbáltunk bevonni diákokat” – mondja a diáktüntetés egyik szervezője. A gimnáziumok közül a Katona és a Bányai diákjai biztosan képviselik magukat, de a szervezők úgy tudják, a Református és a Bolyai diákjai is csatlakoznak a kecskeméti élőlánchoz. A szakképző iskolák közül, az EÜ, a Gáspár és a Széchényi több diákja jelzett vissza. Várhatóan tanárok és szülők is együtt vonulnak ki a diákokkal – meséli az előkészületeket a Pala mozgalom helyi összekötője.

Arra a kérdésünkre, hogyan érzi magát ma egy középiskolás a hazai oktatási rendszerben, így feleltek a kecskeméti diákok: „Legfőképpen mérhetetlenül fáradtnak, olyan mérhetetlenül le vagyunk terhelve, mert az anyag, amit egy év alatt fel kell dolgoznunk tanárainkkal, két évre is elegendő lenne. A tüntetés az egyetlen esélyünk arra, hogy egy olyan tantervet kapjunk, amely tanárnak és diáknak is megfelelő, mint mennyiségben, mint felépítésében. Vegyük a fizika és matek kapcsolatát. Fizikából szükség van a másodfokú egyenlet megoldó képletére, de matekból ez későbbi anyag, így a tanár vagy megtanítja vagy széttagolva tanít, ami későbbiekben csak bonyolítja a dolgokat. És ez csak egy példa a sok közül, egy apró probléma.

Hasonló cikkünk:  Házhoz repült a honvédségi gép
Hasonló cikkünk:  Beépítésre nem szánt, természeti területen építenének napelemparkot Kecskeméten

A diákok országos tüntetését a PSZ, a PDSZ, a Tanítanék Mozgalom, a Tanárok a tanárokért, a CKP, az ADOM Diákmozgalom, a Szülői Hang, a Szülői Összefogás, a Pedagógus Egység, illetve noÁr és az Amnesty International támogatja. A kecskeméti diákok külön hangsúlyozzák, az esemény politikamentes tüntetés, olvasható az esemény Facebook oldalán.

A diáktársadalom 12 pontja

  1. Növeljék a pedagógusbéreket!
  2. Szabad tankönyvválasztást!
  3. Hozzanak létre felelős és önálló Oktatásügyi Minisztériumot!
  4. Csökkentsék a diákok terheit!
  5. Csökkentsék a tanárok terheit!
  6. Az oktatásirányítás ne fenyegesse a pedagógusainkat!
  7. Kezdődjön meg egy érdemi párbeszéd az oktatásirányítás és a szakmai szervezetek között!
  8. Minden diáknak egyenlő esélyeket!
  9. Modern pedagógusképzést!
  10. Megbecsült pedagógusokat!
  11. Átgondolt, hosszútávú oktatási stratégiát!
  12. Állítsák vissza a pedagógusok sztrájkhoz való jogát!

TANÁR NÉLKÜL NINCS JÖVŐ!

 

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...