fbpx

FRISS HÍREK

Kikerült az előzetesből Schadl György?

- Advertisement -

Szerkesztőségünk olyan információk birtokába jutott, miszerint a mai napon Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét kiengedték az előzetes letartóztatásból.

Schadl György telefonszáma újra elérhető a viber-en

Azt a jelzést kaptuk, hogy a Schadl által használt mobiltelefonszám – hosszú idő után ma ismét feljelentkezett egy kedvelt mobiltelefonos közösségi szolgáltatásra. Az látszik cikkünk fotóján, hogy elérhető volt a Viberen az a telefonszám, amit korábban (és lehet még mindig) Schadl György használt. Mivel nincs rá garancia, hogy a számot még mindig ő használja, ezért megkerestünk egy másik, a végrehajtási berkekben járatos kapcsolatunkat, aki megerősítette az információt Schadl kiengedéséről.

Amennyiben valóban megszűnt a Schadl György személyi szabadságát korlátozó intézkedés, úgy kijelenthető, hogy az eddig szabadlábon védekező Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkár (Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese) mellett a Völner-Schadl-ügy másik főszereplőjének a közel egy éves előzetes letartóztatása véget ért. Schadlt vélhetően más korlátozó intézkedés alkalmazásával (lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, nyomkövető használata) ellenőrzi a nyomozó hatóság.

Hasonló cikkünk:  Kipukkadt a lufi: nem véletlen, hogy Gulyás Gergellyel mondatta ki a kormány az azóta hivatalossá vált mondatot

Az ügyben megkerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget is, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Frissítés!

Megkaptuk a Központi Nyomozó Főügyészség válaszát, a nyomozó hatóság arról tájékoztatott, hogy

„az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség 2022. október 24-én emelt vádat. Dr. Schadl György  –  és az ügy egy más, nem közszereplő terheltje –  2022. november 8. napjáig letartóztatásban van. A  kényszerintézkedés tárgyában vádemelést követően a bíróság határidőn belül dönt.”

 

 

 

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...