fbpx

FRISS HÍREK

Elmaradó jogász és orvos bálak: A hangulat most nem alkalmas mulatni

- Advertisement -

Nyakunkon a báli szezon, amelynek Kecskeméten a kórházi bál és a jogász bál is kiemelt eseménye szokott lenni. Idén azonban mindkettő elmarad. Korábban a COVID miatt érthető módon kihagyták ezeket az eseményeket, most azonban más oka van annak, hogy nem szervezik meg egyiket sem.

A kórházi bál elmaradásáról, Nagyné Szigeti Dórát, a kórház sajtósát kérdeztük. Válaszában leírta, hogy a COVID-időszak nagyon megterhelő volt a kollégák számára, ez mostanáig érzékelteti hatását. Mindezt Dr. Svébis Mihály, egykori főigazgató és a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány elnökének tragikus elvesztése is nehezítette – tette hozzá.

„Az alapítvány természetesen megszakítás nélkül folytatja közhasznú tevékenységét, új elnöke Dr. Horváth Zsolt, a megyei kórház orvosigazgatója, aki elődjének szellemében folytatja a munkát. A Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítványi Bálja mindig népszerű és sikeres volt, köszönhetően nagylelkű támogatóinknak, ezért reményeink szerint az elkövetkezendő években lehetőségünk lesz újra megszervezni.” – válaszolta Nagyné Szigeti Dóra kórházi sajtós a KecsUP megkeresésére.

Hasonló cikkünk:  Lebukott az a kecskeméti férfi, aki több százezer forintért cserébe jogosítványt intézett

A jogászbált február első szombatján szokták tartani és a jogász egylet helyi csapata szervezi. Bicskei Ferenc az egylet megyei elnöke elmondta, hogy tartottak egy elnökségi ülést decemberben, és azon úgy döntöttek, hogy a mostani közhangulat nem alkalmas arra, hogy megtartsák az idei bált.

Az emberek inkább spórolnak most. Ennek a bálnak a belépője a legkisebb tétel a résztvevők számára. Nem akarunk irritálni sem senkit, hogy a jelenlegi helyzetben a jogászok bálaznak. Azt gondoljuk, hogy egy évet kibírunk most mulatás nélkül. Bízunk benne, hogy jövőre már megtarthatjuk a jogászbált – számolt be a döntésről Bicskei Ferenc.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Számonkérhetjük, leszidhatjuk-e a gyerek osztálytársát?

Egy kecskeméti édesanya azzal a panasszal kereste meg szerkesztőségünket, hogy fiát egy reggel, még az első óra előtt kihívta...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...