fbpx

FRISS HÍREK

Öt kecskeméti alpolgármesterből hárman milliós fizetéssel – Chevrolet, Tesla, elektromos hajóról is nyilatkoztak  

- Advertisement -

Pécs közgyűlése a polgármesterből, 25 választott képviselőből (18 egyéni, 7 listás) és 3 alpolgármesterből áll, utóbbiak közül ketten egyéni képviselők is. A város harmadik külsős, azaz testületen kívüli főállású alpolgármesterét 2021-ben nevezték ki. A magyar mediterrán város 2019 óta ellenzéki vezetés alatt működik. A Fidesz-KDNP ellenzékből politizál, és a 2023-as költségvetés tervezésénél azt követeli, hogy a külsős alpolgármesteri pozíciót szüntessék meg, vagy változtassák díjazás nélküli társadalmi megbízatású alpolgármesterré, amivel évente 15 millió forintot takarítanának meg.

Vajon mit szólna a pécsi FIDESZ-KDNP?

Kecskemét közgyűlése a polgármesterből, 20 választott képviselőből (14 egyéni, 6 listás) és 5 alpolgármesterből áll, egyéni körzetük egyiküknek sincs. A többséget a kormánypártiak adják, a polgármesterrel együtt 12 fideszes képviselő dönt a 9 ellenzéki Szövetségessel szemben. Főállású alpolgármesterek hárman is vannak:

Társadalmi megbízatású alpolgármesterek Dr. Homoki Tamás és Gaál József. Tiszteletdíjukról a városi közgyűlés megalakulásakor döntöttek, nagyságát a társadalmi megbízatású polgármester díjának 90%-ában állapították meg, ami havi bruttó 448.000 forint.

Chevrolet, Tesla, bélyeggyűjtemény, elektromos hajó – széles skálán mozgó életszínvonal

Miről nyilatkoztak a vagyonnyilatkozataikban 2023-ban?

Kecskemét alpolgármesterei közül Engert Jakabné a legpuritánabb politikus. Aki ismeri a volt széchenyivárosi képviselőt, tudja, hogy itt van otthon. Egy lakás tulajdonosa 1/2 arányban, amihez egy garázs tartozik, ahová öt éves Chevrolet gyártmányú autójával parkolhat. Gazdasági társaságban nem érdekelt. Ami változott az előző évhez képest az, hogy törvényben megemelték az alpolgármesterek fizetését, ezért vihet haza 897 ezer forint helyett most már több mint 1,1 milliót.

Falu György ma is két ingatlan (egy kecskeméti ház és egy szegedi lakás) tulajdonosa. A mérnök végzettségű politikus már korábban elkötelezte magát az elektromos autók mellett, 2021 eleje óta Teslával közlekedik. Motorozni is szeret, a BMW motorkerékpárját még 2020 nyarán vásárolta. Tartozása csökkent, 2021-ben 13, 2022-ben 9, míg 2023 év elején 4,6 millió forinttal tartozik. Alpolgármesteri fizetésének megemeléséről szintén az országgyűlés döntött, ami 900 ezerről 1,1 millióra emelkedett. Ingatlan bérbeadásból ehhez jön még havi 130 ezer forint. Kültag a Falu és Társa Bt.-ben, de onnan fix bevétele nem származik.

Sztachó-Pekáry István azután foglalta el a harmadik főállású alpolgármesteri széket miután Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester országgyűlési képviselői mandátumának átvétele miatt 2022 tavaszán lemondott. A volt vacsiközi képviselő 2019-ben a Fidesz-KDNP listájáról került be a közgyűlésbe. Egy ingatlan tulajdonosa, egy másikban 1/6 részben. Legelő (18 ha), erdő (4 ha) és szántó (62 ha) is van a nevén, amikhez kárpótlás útján jutott hozzá még 1993-ban. Három autóval közlekedhet, egyikük azonban elmúlt 14 éves is. Szereti a könyveket, a bélyegeket és a festményeket, ezekből egész gyűjteménnyel rendelkezik. Sztachó-Pekáry nyugalmazott egyetemi oktató, de még óraadó tanárként oktat, amiért éves díjazást kap, mindösszesen 350 ezer forintot. És minderre érkezik minden hó elején az alpolgármesterségért járó havi 1,3 millió forint fizettség.

Hasonló cikkünk:  Polgármester választás: nyilvántartásba vették Szemereyné Pataki Klaudiát, a Fidesz-KDNP jelöltjét

Gaál József alpolgármester mindenekelőtt vállalkozó. Kisebbségi tulajdonos a Simicron Trade Kft.-ben és a Szimikron Kft.-ben, utóbbiban ügyvezető; havi bruttó 700.000 forint fizetése viszont nem emelkedett tavalyhoz képest. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, ezért havi 60 ezer forint jelképes díjazásban részesül. Fél lakóház tulajdonosa, és további két ingatlant fele-fele arányban tulajdonol. 2010-ben vásárolt Renault Megane autójához az alpolgármester továbbra is ragaszkodik. Több mint 12 millió forint összegű megtakarítása van különféle jogcímeken. A kecskeméti egyetemet működtető Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagságából havonta nettó 1,1 millió forint jövedelme származik. Politikusként a többi alpolgármesterhez képest jóval kevesebb jövedelmet számolhat el, havi mintegy 450 ezer forintot, ami még is így magasabb, mint a teljes állásban dolgozó magyar pedagógusok jelenlegi minimumfizetése, bruttó 400 ezer forint.

Homoki Tamás egyéni ügyvédként bruttó havi 600 ezer forintot keres (!), ami valamelyest emelkedett tavalyhoz képest. Az alpolgármester nevén különböző arányokban 10 ingatlan (családi ház, lakások, szőlő és présház) szerepel, tavaly tavasz óta Range Rover Sport HSE típusú SUV-val közlekedik, és télen egy elektromos (Bayliner E-Ciera 8) hajót is vásárolt. A pénzintézeti számlakövetelés rovatban összesen 50 millió forintot tüntetett fel. Alpolgármesteri jövedelmén felül a Kecskemét Fejlődéséért Alapnál, mint befektetési igazgatósági tag havi 300 ezer forintban részesül.

Hamarosan jövünk a kormánypárti és az ellenzéki képviselők bevallásaival is.

Kapcsolódó cikkünk:

Továbbra is többet keres Szemereyné Pataki Klaudia az egyetemi alapítványnál, mint polgármesterként

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...