fbpx
9.3 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Soros-ügynöknek titulálta Robert Fico Szlovákia leendő magyar származású miniszterelnökét

- Advertisement -

Néhány nappal azután, hogy felkérték a szakértői kormány vezetésére, a szlovák TA3-nak adott interjút Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke, aki hamarosan az első szlovákiai magyar miniszterelnöke lehet északi szomszédunknak. A révkomáromi származású Ódort vasárnap kérte fel Zuzana Caputová a feladatra.

Az Eduard Heger vezette nyugatbarát ügyvezető kormány belpolitikai válság miatt próbált talpon maradni, ám végül feladta. Ódor neve már ekkor felmerült, mint egy lehetséges szakértői kormány vezetője, a Parameter által szemlézett interjúban is utalt arra, hogy hónapok óta készült már arra, hogy átvegye az ország irányítását. Caputová és Ódor közösen választották ki a leendő kabinet tagjait, de Ódornak vétójoga volt.

Kiemelték, hogy „a legfontosabb kritérium a szakmaiság mellett az volt, hogy a jelölt a politikán kívül álljon, és a tisztessége ne legyen megkérdőjelezhető.” Az nem volt szempont, hogy milyen a jelölt politikai orientációja. A miniszterelnök-jelölt hozzátette, hogy tisztában van vele, hogy nem sok esélye van arra, hogy a kormánya bizalmat kapjon a parlamentben, de mindent meg akar tenni ennek érdekében, ezért kész találkozni minden olyan párt képviselőjével, ami konstruktívan áll a szakértői kormányhoz.

Hasonló cikkünk:  EP-választás: a Fidesz két mandátumot, az ellenzék akár félmillió voksot is veszíthet

Ódor reagált arra is, hogy Robert Fico nemrég Soros-ügynöknek nevezte őt, hiszen „tanít a bécsi CEU-n, és Soros-szervezetek környezetében dolgozott”.

„Köszönöm Robert Ficónak, hogy a kormánya jelölt engem a Szlovák Nemzeti Bank alelnöki posztjára” – üzent korábbi kollégájának a bankár.

Eddig nem igazán ismerte a nagyközönség Ódort – derült ki egy januári felmérésből, amelyben több potenciális miniszterelnök-jelöltről, köztük Ódorról kérdezték meg a lakosság véleményét. A megkérdezettek hozzávetőleg 52 százaléka egyáltalán nem nyilatkozott róla, ami úgy értelmezhető, hogy a lakosság túlnyomó többsége nem ismerte őt.

via 24.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...