Laza kulturálódás, egy múzeum (újra)felfedezése, kis társasági élet, jó beszélgetések, kellemes nyári séta, egy hideg sör vagy hűsítő fagyi – általában ezek közül egyet vagy inkább többet is várunk a Múzeumok Éjszakájától. Aztán hogy mi lesz belőle, hogy sikerül, sok mindenen múlik. Kecskeméti kalandozás.
„Che bella! Nézd, sajnálom, de nem tehetünk egyebet!” – ezzel a felütéssel ült be Ferris Bueller, azaz Matthew Broderick barátja apjának féltve őrzött, soha be nem indított Ferrari 250 GT-jébe tinikorom egyik kedvenc filmjében, a Meglógtam a Ferrarival című vígjátékban, hogy aztán be is indítsa és simán elvigye. Valahogy ez a film jutott eszembe, mikor a GAMF-on a Hírös Veteránjármű Sportegyesület által szervezett kiállításon megláttam – na sajnos nem egy Ferrarit, „csak” egy picit hasonló kabrió Alfa Romeo-t. Férfiasan bevallom, nekem egyáltalán nem a mindenem az autóm, soha nem becézgetem, elég gyakorlatiasan, mondhatni csak eszközként tekintek rá és egyébként általában az összes verdára, és amikor csak tudom, a bicajt részesítem előnyben. De egy ilyen ragyogó oldtimer még az én szívemet is meglágyítja, és elképzelem, ahogy a tenger mellett kanyargok vele a naplementében. „Ezeknek az autóknak még volt stílusa, lelke, ha egy ilyen a garázsban parkolna, bizony én áttörölgetném minden nap” – sóhajtok, és már el is kötném, csak sajnos a mostani időpont valószínűleg nem a legalkalmasabb rá.
Szemet gyönyörködtető egy több mint száz éves Ford T-modell is, a farmotoros Zaporozsec meg ugyan inkább bumfordinak mondható, de szívemnek kedves: a családi legendáriumból tudom, régi fényképet is láttam róla, hogy nagyszüleim nyertek egy ilyen kisautót talán lottón vagy nyereménybetétkönyv-sorsoláson.
Szóval ilyen nosztalgikus érzések rohanják meg a negyveneseket (is) ezeket a veteránokat látva, és akkor még nem is beszéltünk a Ladákról, Trabikról. A tankmodellek ellenben számunkra nem igazán vonzóak, látom, ahogy egy úr éppen valamilyen lövedéket dédelget, babusgat – ez nekem már több mint fura. De több idő nincs is nézelődni, nyolcéves kislányom a mászókák felé kacsingat – szóval ha nem akarunk itt ragadni hosszú órákra, gurulnunk kell tovább. Bicajjal.
A kerékpáros-közlekedés (is) nehezített az Izsáki-Dózsa György út mentén, de negyedóra múlva így is bent vagyunk a központban. Már szép nagy a forgatag. Első célpont a Ráday Múzeum, ahol rengeteg érdekes programot kínálnak. A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Kecskeméti Csoportjának minikiállítása betalál, mert a gyerkőc pont most kezdett régi és külföldi pénzeket gyűjteni – szóval leköti, régen hogy nézett ki például az egyforintos és a lyukas kétfilléres. Harkai György két bábelőadásán is remekül szórakozunk, csak azt sajnálom, hogy nem sikerült lefotózni, amint a Három kívánság című mesében a kolbászt pörgeti bravúrosan a szegényember orrán (mint azt ugye tudniillik, hogy a kolbász a feleség korholása miatt odaragadt férjura nózijára).
Épp elcsípjük a Resti Kornél koncertjének elejét még az udvarban, de a legkisebb kulturális vándor foga most nem muzsikához fűlik, hanem kürtöskalácsra fáj. Úgyhogy beállunk a sorba, ezerötért két perc múlva már a miénk is a finomság, és bár nem olcsó, ezen a mai árak mellett már nem akadunk fenn. Ellenben a kétezerért vesztegetett (és a félperces mikrózás után is még hideg) hotdog abszolút lehúzás.
Cukorsokk megvolt, felpörögve folytathatjuk utunkat a Bács-Kiskun Megyei Levéltárba, ami az egész estét tekintve talán a legpozitívabb élményt nyújtja. Eleve nagyon klassz, hogy az udvarra belépve egy kartondobozokból épített kis vár fogadja a látogatókat. Dobozokat, mappákat aztán látunk bőséggel a raktárakban is, ahol rövid, de velős és érdekes betekintést kapunk Gönczi Gergő levéltárostól a dokumentumok gyűjtéséről, rendszerezéséről, és egy jó tízkilós kötetet a vállalkozó kedvűek a kezükbe fogva rögtön megértik, miért is kell jó erőben lenniük az itt dolgozó levéltárosoknak. Majd Hlbocsányi Norbert főlevéltáros a Katona-család több gererációjáról mesél és mutat fényképeket (a drámaíró nem ehhez a Katona famíliához tartozott, viszont ők is sokat tettek a városért, Katona Zsigmond gyógyszerész szőlőbirtokai kötötték meg a futóhomokot a város északkeleti részén, róla is nevezték el Katonatelepnek). Előkerül egy ugyancsak szép nagy könyv, mint kiderül, ebbe írták akkurátusan 1862 és 1867 között, hogy Kecskeméten kik voltak a kéjhölgyek, honnan jöttek, hol laktak – hát több mint érdekes korabeli dokumentum, nem is kevés bejegyzéssel.
A raktártúra mellett a Nőtörténeti mozaikok című kiállítással is készült a levéltár, színes tablókon megidézve a régmúlt korok asszonyait, leányait, hölgyeit, az egyes századokban betöltött szerepüket, lehetőségeiket, a rájuk háruló feladatokat.
Közben a másik, nagyobb gyerkőc is bejelentkezik telefonon, ő idén már engedélyt kapott a barátnős csavargásra, szülői szemektől távol. Sorra találkozunk ismerősökkel, úgyhogy lecsúszunk pár kinézett programról, de nem bánjuk, nem akarunk sehova sem rohanni, legalább ma ne. A Cifrapalotánál már tömött sorok, a várva várt tűzzsonglőrt nem is látni. Itt jön el az én-időm, beugrok megnézni az alkotói vásárt, vásárolni egy szép képet Tóth Enikő illusztrátortól, és meghallgatni Németh Zsolt gitárművészt a Pávás teremben. Bejön a zenéje, a smooth jazz, tényleg szívesen elidőznék rajta, akár egy fröccsel a kezemben, de mit tegyek, idegesít, ahogy mellettem jönnek-mennek, nehéz így a gitárjátékra koncentrálni, úgyhogy némileg fájó szívvel, de pár szám után lelépek.
Konstatálom megint, hogy öregszem, most már nem vágyom tömegre, így elhatározom, hogy kihagyom a tűzugrást. Útbaejtem a fényfestett színpompás Városházát, majd az Agórába térek be. Leesik, hogy ide viszont gyerekkel kellett volna jönnöm, hiszen a 21 éves KEDD Animációs Stúdió Kuflik sorozatából van kiállítás, a Kuflik meg nekünk hatalmas kedvenc (a kiállítás a Bogyó és Babócáról is szól, de arra egy pillantást sem vagyok hajlandó vetni, elég volt anno esténként olvasni). Üzenek is a tűzugrást közben sikerrel teljesítő családnak, és hamarosan együtt nézzük meg Fityircet és a többieket, majd még felliftezünk a másodikra, és elgyönyörködünk Ulrich Sári bájos illusztrációiban.
Végülis ahhoz képest, hogy előzetesen még úgy gondoltam, nekem semmi kedvem az estéhez, maradnék inkább otthon krimit olvasni, egészen feltöltött az este, és minden, amit a bevezetőben írtam, teljesült. Egyedül a sörözés maradt csak ki, de sebaj, vasárnap reggelre úgyis futást terveztem, az meg másnaposan nem olyan szuper.
