Idén ünnepli 15. születésnapját a Kecskeméten alakult, gyermekeknek játszó Lóca együttes. A zenekar az ország szinte minden pontjára kiterjedő, aktív koncertezés mellett megjelentetett három nagylemezt, kiadott egy foglalkoztató füzetet és számos videóklipet készített. Az évfordulóra meglepetésekkel teli, különleges előadással készülnek március 8-án. Ebből az alkalomból beszélgettünk a Fekete Inci (hegedű, ének), Almási Krisztián (dob), Székely Zoltán (furulya, szaxofon) és Tekse Balázs (gitár) felállású együttessel.
Hogy állt össze anno a zenekar és mi volt a kitűzött cél?
Inci: A Lóca együttest én alapítottam 2010 tavaszán. Akkor már évek óta tartottam gyermektáncházakat és tematikus, zenés foglalkozásokat kicsiknek, de jellemzően alkalmi formációk muzsikáltak mögöttem. Szerettem volna mindezt még magasabb színvonalon és egy állandó tagságú zenekarral megvalósítani. Innen jött az ötlet, így hívtam életre a Lócát. Az együttesbe olyan zenész barátokat hívtam meg játszani, akiket régóta ismertem, akikkel már korábban is zenéltem, akikkel szerettem együtt lenni, akikkel egy húron pendültünk. Célunk az volt, hogy tartalmas és változatos gyermekműsorokat adjunk elő népdalokkal, gyerekdalokkal, mondókákkal és interaktív, játékos betétekkel.
Krisztián: Már a kezdetektől nagy elköteleződéssel vettünk részt a zenekari munkában mindannyian. Nagyon sokat gyakoroltunk, színpadi jeleneteket modelleztünk, különböző hangszerekkel kísérleteztünk. A megalakulás évétől kezdve rendszeresen koncerteztünk, a háttérben pedig megteremtettük a hosszú távú működéshez szükséges technikai és egyéb feltételeket.
Mit sikerült ebből elérni, milyen új irányok születtek közben?
Inci: Rögtön az első évben megszülettek a jeles napokhoz, ünnepkörökhöz kapcsolódó műsoraink, amelyek aztán sokat alakultak, változtak, értek. A népdalokat egyre kreatívabb formában dolgozzuk fel: az alapdallamot megtartva új zenei motívumokkal, közjátékokkal színesítjük, egyszóval „Lócásítjuk” őket. Folyamatosan készítünk zenés népmese feldolgozásokat, amelyekben a tagok kisebb szerepeket is kapnak. Nagy eredmények tartom, hogy a népdalok mellett folyamatosan születnek saját, szerzői dalok és versmegzenésítések is, melyek tökéletesen illeszkednek a repertoárunkba.
Krisztián: Egy-egy új zenekari tag érkezése mindig új színt is hozott a Lóca zenéjébe. Zolinak köszönhetően nagyon karakteresen megjelenik nálunk a szaxofon, Balázs kifinomult gitárjátéka pedig sokat merít a pop és a rock zene területéről, így az ő keze alatt egészen különlegesen és újszerűen szólalnak meg a közismert népdalok.
Inci: Elmondhatjuk, hogy sikerült elérni, amit szerettünk volna. Országosan koncertező, sokfelé ismert zenekarrá váltunk, a Lóca teljesen kitölti az életünket.
Melyek voltak az elmúlt 15 év számotokra legkiemelkedőbb pontjai/sikerei?
Krisztián: Büszke vagyok rá, hogy számos budapesti kulturális intézmény és esemény visszatérő vendégei vagyunk. Jó érzés, hogy mennyi településen számítanak ránk, várják a koncertjeinket. Persze mindig izgalmas egy nagy rendezvényen színpadra állni, de nekem mégis azok a fellépések a legkiemelkedőbbek, amikor olyan hátrányos helyzetű településen zenélhetünk, ahol a helyi gyerekek csak elvétve vehetnek részt kulturális programon. Nagyon megható és különleges élmény, amikor fogyatékkal élő gyerekeknek játszhatunk.
Zoli: Nagy sikerként élem meg, hogy a gyerekek mindig szívesen bekapcsolódnak a műsorainkba. Felemelő élmény, amikor rengeteg gyerek énekel együtt velünk. Tavaly az egyik koncertünkön olyan csodálatos kórus alakult ki a Tavaszi szél című dal előadása közben, hogy végig lúdbőröztem.
Inci: Jelentős sikerként gondolok a külföldi meghívásokra, turnékra is. Az első ilyen utunk Svédországban volt: egy héten át tartó kalandozás, keresztül-kasul Stockholm és Göteborg között, sok-sok koncerttel, kávézóban, nyugdíjas klubban és egy balkán zenei fesztiválon. Kétszer jártunk Szicíliában, valamint volt több fellépésünk Horvátországban, Szlovákiában és Norvégiában is. Idén márciusban pedig Bécsbe megyünk, a Collegium Hungaricum meghívására.
Krisztián: A koncertek mellett kiemelném még a lemezeinket. Nemcsak zenészként, hanem producerként és zenei rendezőként is mindig részt veszek a munkában. Örülök, hogy minden lemezünk esetében sikerült megvalósítani a kezdeti elképzeléseinket, mind tartalom és mind hangzás tekintetében. Habár legalább tíz éve halljuk, hogy a CD leszálló ágban van, jó érzés, hogy sokan vásárolnak a fizikai kiadványainkból. Nagy hangsúlyt fektetünk a lemezeink külső megjelenésére is, mindig precízen kivitelezett, kihajtható papírtokban jelentetjük meg őket.
15 év alatt lehetnek mélypontok, nehézségek is, Ti hogyan éltétek meg ezeket?
Krisztián: Előfordult, hogy egyszerre két zenekari tag sem tudta tovább vállalni a Lócával járó feladatokat az élethelyzetükben bekövetkezett váratlan változások miatt. Nehéz volt az ilyen helyzeteken átsegíteni az együttest és biztosítani a folyamatos működést, de szerencsére mindig sikerült. Sok időt töltünk együtt, igyekszünk támogatni egymást a nehéz időszakokban.
Zoli: Az egyik legnagyobb kihívást valóban a Covid miatti leállás jelentette. Kapcsolatban voltunk és nagyon sokat ötleteltünk. Önerőből házi videókat készítettünk, üres művelődési házakban felvett videókoncertekkel kedveskedtünk a közönségnek és nagy segítség volt, hogy nyertünk pályázati támogatásokat is.
Inci: A 2020-as első, nagy leállás eredménye az Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt! című foglalkoztatófüzet megjelentetése. Mindig szerettem volna, ha nemcsak zenei, hanem kreatív, „mesekönyv”-szerű kiadványa is lett volna az együttesnek. Jó érzés volt, hogy több óvoda is rendelt belőle nagyobb példányszámot, ezzel kifejezve támogatásukat. A foglalkoztató az évek során olyan szépen fogyott, hogy tavaly már újra kellett nyomnunk.
A digitális világban, mennyire van szüksége, igénye a gyerekeknek élő, zenés koncertekre?
Inci: Úgy tapasztaljuk, hogy a gyerekek nagyon szeretnek együtt énekelni, táncolni, játékos feladatokba bekapcsolódni. Érdeklődnek a hangszerek iránt és mi gyakran mutatunk nekik különleges furulyákat, csörgőket, hangkeltő eszközöket, de a mandolinra és a melodikára is mindig rácsodálkoznak. Meglepő, de még mindig szívesen és izgalommal követik az elmesélt történeteket, a cselekmény fonalát. Nemrég egy biatorbágyi általános iskolában volt hihetetlen élményünk: egy óriási aulában adtunk elő egy zenés mesét rengeteg gyereknek és egy pillanatra sem zökkentek ki az eseményekből, pedig az egyes részek között volt ott bőven zene, tánc és játék.
Hatással van-e a zenére, szövegvilágra, hogy változik a gyerekek nyelvezete, másképp szocializálódik egy alfa vagy egy béta generáció?
Krisztián: Tizenöt éve folyamatosan gyerekközösségekkel találkozunk, érzékeljük a változást kistelepülésen és nagyvárosban egyaránt. A Lóca koncertjei már a kezdetektől elég magas fordulatszámon pörögtek, de az biztos, hogy a lassú, elmélyülést, elcsendesülést kívánó dalokhoz egyre kevésbé van türelme a gyerekeknek. Mi azért mindig igyekszünk beépíteni ilyen elemeket is a műsorba és el tudjuk varázsolni őket. A madársípok vagy a kalimba hangjára mindig szívesen lassítanak a gyerekek. Aztán persze olyan is előfordult már velünk, hogy a megrendelő kikötötte, hogy az adott koncerten csak gyors számokat játszhatunk.
