fbpx
5 C
Kecskemét
2024. december 3., kedd

FRISS HÍREK

A tehervonatok járhatnak Szabadkára, a személyvonatok nem

- Advertisement -

Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár az RTL-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy

„Én ennek a magyarázatát nem tudom, nem értem. Amennyire a helyzetet a vasutas kollégáktól megértettem, az alapján ahogy a tehervonatok tudnak nappal közlekedni, úgy a személyvonatok is tudnának”.

A MÁV hétfőtől már nappal is engedélyezi a tehervonatok közlekedését, amik eddig csak éjszaka közlekedhettek a biztosítóberendezés hiánya miatt. A személyvonatok elindulását azonban nem.

A MÁV közleménye szerint a biztosítóberendezéssel kapcsolatos hiányosságok miatt vált szükségessé a Szeged–országhatár közötti vasúti személyforgalom elindításának későbbre halasztása.

Viszont a teherforgalmat – ami a Budapest–Belgrád-vonal felújítása miatt kerül Szegeden keresztül – hétfőtől már nappal is engedélyezik.

„A teherforgalom kiterjesztése október utolsó hetével a nappali időszakra is megtörténhet. A személyforgalom esetében ugyanakkor a meghirdetett menetrend, illetve az ütemezett határátlépések és határvizsgálatok biztosítása csak a berendezések megfelelő működésével lehetséges” – írta a MÁV szombati közleményében.

Hasonló cikkünk:  Medián: A Tisza Párt megelőzte a Fideszt

A cikket a Szegeder és a KecsUP együttműködésének keretében szemlézzük, a teljes cikket itt olvashatja.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megtalálták a két napja eltűnt kadafalvi bácsit

Szombat reggel a szervezett kutatàs folytatásának köszönhetően sikeresen, épségben megtalálták a Kadafalváról két napja eltűnt 81 éves férfit a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...