Alsógatyás-mezítlábas futással vezettek le a Spartathlon hősei

„Éjszaka már annyira fájt mindenem, hogy az teljesen elnyomta az álmosságot” – mondta – egyébként teljesen jókedvűen – a Spartathlont hétvégén negyedszer teljesítő Vajda Zoltán. A kecskeméti ultrafutó új egyéni csúcsot ment, a korábbi rekordját majdnem háromnegyed órával javította meg, összetettben 31. helyen végzett a 380 induló között. Aztán hétfőn ő is „benevezett” a Spartathlon hagyományos búcsúztató-levezető alsógatyás-futására.

Mint arról beszámoltunk, szombat reggel magyar idő szerint 6 órakor indult el az egyik legrangosabb ultrafutóverseny, a legendás Spartathlon 380 fős mezőnye, köztük a kecskeméti Vajda Zoltánnal, aki hivatalosan 28 óra 24 perc 01 másodperc alatt teljesítette az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres távot, pályafutása során immár negyedszer, az eddigi legjobb idejével (a korábbi csúcsát 2015-ben futotta, akkor 29 óra 08 perc 39 másodpercet ment, most tehát ezen majdnem háromnegyed órát javított). Összetettben a 31. helyen végzett.

Zoli első Spartathlonját csonthártyagyulladással futotta végig, a második és harmadik alkalommal a nem megfelelő táplálkozás miatt gyomorvérzése lett, úgy fejezte be a távot. Mint közösségi oldalára a napokban kiírta, idén szerette volna úgy befejezni a Spartathlont, hogy elmondhassa, nem maradt benne hiányérzet a legendás versennyel kapcsolatban. Aki ismeri őt, tudja, hogy maximalista, és magával szemben roppant szigorú, úgyhogy lehet, hogy a remek egyéni csúcs ellenére is picit elégedetlen (?). Bár amikor hétfőn délelőtt telefonon utolértük (miközben busszal éppen Spártába tartott a tengerparton lévő szállásáról), nagyon jókedvű volt a hangja, csalódottságot nem éreztünk rajta.

„Nagyon jó volt ide visszatérni, hatalmas élmény újra átélni ennek a versenynek a hangulatát. A célba érkezés semmihez sem fogható érzés, a futókat ünneplő tömeg várja az utcán, már csak ezért is érdemes végigmenni. De az útvonal mellett is végig sok a szurkoló, az autósok, kamionosok is folyamatosan dudálnak biztatásul, látszik, hogy mindenki respektálja a teljesítményünket” – mondta el Zoli.

Az indulóknak szombaton kedvezett az időjárás, a felhős égbolt miatt nem tűzött rájuk a nap, nem volt túl meleg, bár azért a – legalábbis az itthonihoz képest – magasabb páratartalommal meg kellett küzdeni. Vasárnap viszont már ízelítőt kaptak a futók abból, milyen is a görög kánikula és a (késői) nyár.

„100-110 kilométerig nem volt semmi gond, utána viszont nem tudtam futni az eltervezett tempómat, valami miatt belassultam. Kicsit váratlanul ért, 180-200 kilométer körül vártam ezt, de nem volt mit tenni, elfogadtam ezt a lassabb iramot. Éreztem, hogy a célbaérkezéssel nem lesz gond, nem jöttek elő a korábbi problémák, így a gyomorpanaszok sem, és a verseny előtti izomhúzódásom is nyomtalanul elmúlt. Lehet, hogy valamilyen vírusos betegség lappangott bennem, ez fogott vissza, nem tudom. De az eltervezett célomat sikerült elérni, megjavítottam az egyéni csúcsomat. A korábbit nyolc éve futottam, és hát azóta nem fiatalodtam meg! Úgyhogy ezzel elégedett lehetek.”

De vajon hogy telik az éjszaka egy ultrafutónak a Spartathlonon? Nyilván nem alvással, csak esetleg rövid pihenőkkel a frissítőpontoknál. „Este már annyira fájt mindenem, hogy teljesen elnyomta az álmosságot. Nem ilyen szempontból nehéz az éjszaka, hanem azért, mert akkor járunk pont a hegyvidéki résznél, itt nagy a szintkülönbség. Az igazán meredek részen csak sétálni tudok, de azért ahol csak tehetem, futok. Lefelé ereszkedni ugyancsak nagyon megterhelő” – magyarázta Zoli. Mint megtudtuk, ezúttal nem volt saját kísérője, ezért mindent úgy készített elő, hogy maga tudja „menedzselni” a futását, de a magyar indulók között megvolt az összetartás, a többiek kísérői támogatták a kecskeméti futót is, akár a kulacsa megtöltésével, akár hangos buzdítással.

A biológusként a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságon dolgozó ultrafutó a célban természetesen megérintette Leonidász spártai király szobrának lábát (ez a hagyomány a célbaérkezéskor), majd babérkoszorút és díszes emlékérmet kapott. Közvetlenül utána nem bírt elaludni, sajgott minden porcikája, de elhatározta, most nem vesz be fájdalomcsillapítót. Késő délután aztán szundított egyet egészen a vacsoráig, és éjszaka is gyorsan elnyomta az álom.

Hogy mikor fut újra? Komolyabb edzése valószínűleg csak hét közepén lesz, de Zoli már hétfő délelőtt ismét pályán volt. Igaz, most nem a kilométerek és az idő számított, hanem a jókedv. A Spartathlon résztvevőit várták a már hagyományos, és egyáltalán nem szokványos levezető körre: a Leónidász-szoborhoz közeli rekortán pályán kocogtak egyet, mégpedig mezítláb és alsóneműben.