„A gödör megásva, a koporsót már viszik. Most egy kicsit gyorsabban viszik” – írta a Kecsup szerkesztőségének egy kecskeméti tanár annak kapcsán, hogy péntekig, szeptember 29-ig kellett eldönteniük a pedagógusoknak, akarnak-e az új státuszban, az új szerződésük szerint dolgozni. A tanár súlyos kritikát fogalmazott meg a kormány hozzáállásával, a jelenleg oktatási rendszerrel, módszerekkel, a körülményekkel, sőt az egész pedagógus-társadalommal kapcsolatban. Úgy véli, a fennálló problémákhoz képest a státusztörvény „tényleg egy köpés az ember arcába”, ami rosszulesik a pedagógusoknak, de sokat már nem ront a helyzeten.
Szeptember 29-ig, péntekig volt lehetőségük jelezni a pedagógusoknak, ha úgy döntöttek, nem akarják aláírni a státusztörvény alapján írt, új jogállásukról szóló szerződést. Ezt az oktatásban dolgozóknak szeptember 15-ig kellett megkapniuk, azaz utána még volt szűk két hét gondolkodási idejük. Aki jelezte a felmondását (vagy a jogszabály szövegezése szerint lemondását), annak november végén szűnik meg a jogviszonya, és október végéig kell még dolgoznia.
Korábbi figyelemfelhívó cikkünkre, amelyben jeleztük, hogy szeretnénk bemutatni a kecskeméti helyzetet – a pedagógusok és a tantestületek miként élik meg ezt a helyzetet, szerintük mi a negatív és mi a pozitív változás a korábbiakhoz képest, hányan tervezik a távozást, milyen a hangulat az intézményekben – szerkesztőségünk szinte kizárólag olyan visszajelzések érkeztek, hogy noha sokan elégedetlenek, nem mernek írni. Még névtelenül sem (jeleztük, hogy anonim módon is fogadjuk a véleményeket). Jelen sorok írója például ilyen üzeneteket kapott:
„Ha én elmondanám, amit gondolok, akkor nem dolgozhatnék tovább. Figyelik a facebookot is. Még egymás között is vigyáznak már az emberek… Félelmetes. Amikor megláttam a cikket, rögtön gondoltam, hogy beszélhetnénk. De ez ma csak álom. Tudják kik a nagyszájúak, kik mernek gondolkodni. Gáz ez már nagyon. Ami most megy…azt soha nem hittem volna. Senki nem mer hangosan véleményt mondani. Ha merünk, akkor hangulatot akarunk kelteni. Nem akarják megérteni, meghallani a szavakat.”
“Tudok óvónéniket. Teljesen készek. Egyik jövőre megy nyugdíjba, 5000 forinttal emelték a bérét. (…) Nem mernek nyilatkozni.”
„Biztos vagyok benne, hogy nem írnak sokan. Mert nem mernek. Vagy mert már akkora a közöny. Úgysem változik SEMMI!!! És ami ordít, hogy úgy van, azt is letagadják! akkor meg minek?”
Egy kecskeméti iskolában dolgozó tanár – ha névtelenül is – viszont részletesen megírta véleményét, és ebben rendkívül sok érdekes gondolatot, témát felvetett, amellyel segít árnyalni a helyzetet (írását szerkesztve, de tartalmi változtatás nélkül közöljük). Hangsúlyozta: ő még marad a tanári pályán – egyelőre (továbbra is várjuk egyébként a véleményeket, információkat a szerkesztoseg@kecsup.hu címre).
„Az a véleményem nagy általánosságban, hogy a pedagógustársadalom szűklátókörű, kicsit sem kreatív, viszont kellően besz@ri, ezért mindent meg lehet velük csinálni és mindent meg is fognak. Érdekérvényesítésre teljesen alkalmatlan, amit mi sem mutat jobban, hogy szakszervezetünk is kettő van és mindkettő minek… Még az egyébként mit sem érő törvényes sztrájkokba sem mertünk egységesen beleállni. A szeptemberi elsejei évkezdést totál el lehetett volna szabotálni akár intézményi, de országos szinten is, ráadásul polgári engedetlenség, meg törvénysértés nélkül. A teljes nemzetközi sajtó a kormányon röhögött volna. Az, hogy ez nem történt meg, mutatja, hogy a szakszervezetek 1. fel vannak mentve gondolkodásból 2. valójában a kormányt képviselik 3. esetleg mindkettő egyszerre” – szól a tanár erős felütése.
„A közoktatás – legalábbis az általános iskolai) a Fidesz nélkül is az utolsókat rúgja, itt csak annyi a kormány felelőssége, mint mikor a végstádiumú rákos elkapja az influenzát. Nem tesz neki jót, de alapvetően nem változtat a kimeneten. Oka: exponenciálisan nő az SNI-s (sajátos nevelési igényű – a szerző), ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaros), meg nehezen kezelhető, tanítható gyerekek száma. Ez önmagában nem baj. A baj az, hogy a teljes egészében rugalmatlan, unortodox magyar közoktatási rendszer – beleértve az infrastruktúrákat, képzést, tantárgypedagógiai rendszereket – gyakorlatilag képtelen ennek a folyamatnak a lekövetésére és kezelésére. Látom nap mint nap. Olyan alapvető struktúrákhoz kellene hozzányúlni, amik Mária Terézia óta (viccen kívül) nem igazán változtak. Nincs az a kormány, amelyik ezt bevállalná.”
A kecskeméti tanár szerint csak „mindenféle látszatmegoldások, látványpékségek vannak” – mint például az élményalapú tanulás, a kompetencia központú pedagógia -, amelyek roppant hangzatosak, de a jelenlegi struktúrákban nem sokat érnek.
Az SNI-s, ADHD-s gyerekek számának növekedése szerinte sok okra visszavezethető.
- Például arra, hogy az idegrendszeri leterheltség már a csecsemőkorban sokszorosa a feldolgozó képességnek.
- Megváltoztak a táplálkozási szokások, emiatt a fejlődő idegrendszer esetleg elesik nélkülözhetetlen tápanyagoktól.
- De problámákat okoz az is, hogy kisgyerekkorban hiányoznak a genetikailag kódolt mozgásminták a napi rutinból.
- További fontos ok a pszichés kiegyensúlyozatlanság, a bizonytalan vagy káros családi környezet.
- Vagy az indokolatlan és túlzott mennyiségű gyógyszerfogyasztás már kisgyerekként.
A tanártól megtudtuk, van olyan diákja, aki nem tanult meg rendesen beszélni, mert szülei kétévesen letették a tablet elé naphosszat rajzfilmet nézni.
Hogy milyen a hangulat az iskolában? Erre is válaszolt.
„Siralmas. Mindenki be van tojva, mindenki dühös, mindenki tehetetlen. Aki tudott, volt hová, vagy nincs rászorulva anyagilag, már lelécelt.”
Az új szerződés szerinte alapvetően egyelőre nem sok változást hoz.
„Inkább azt mondanám, olyan opciók vannak benne, amivel, ha alkalmazzák, nagyon meg lehet pluszban szívatni a tanerőt. De ezek egyelőre opciókként vannak.”
Mint leírta, tanévkezdés előtt és szeptemberben az ő iskolájában nem volt jelentős a mozgás a korábbi évekhez képest: pár pedagógus elment, páran jöttek, jelenleg minden pozíció betöltött.
„A státusztörvény egy sz@rság, a rendszer abszolút ellehetetleníti a pályát, a fizu gyakorlatilag szégyenletes, kétkezi munkával szokás ennyit keresni. Élhetetlen az egész. De amit senki nem akar látni: ha holnap eltörölnék az egészet, felemelnék a fizunkat nettó (!) 800 ezerre és özönlenének a tanárok a pályára, a közoktatást akkor sem tudnánk megmenteni. A struktúrák súlyos elavultsága, az unortodox szemléletmód miatt. Ez középiskolai szintről nem látszik. El kell hozzá jönni alsó tagozatra, hogy lásd. A világ elrobogott mellettünk. Mindig példálózunk a jól menő oktatási rendszerekkel, hogy bezzeg ott, hogy japán modell, finn modell, ilyen-olyan modell. De lássuk meg a valóságot: a mai magyar pedagógiai gondolkodás és gyakorlat alkalmatlan lenne ezeknek a minimális szintű beemelésére is. Amíg egy tantestületi értekezleten bármilyen újítással kapcsolatban az a reakció, hogy ‘nem így szoktuk’ , akkor nincs miről beszélni. És ez sajnos nem fideszfüggő” – írta a kecskeméti tanár.
„Mondok egy valós példát a helyzet tragikomikumát láttatni. Mi pedagógusok állandóan azon sopánkodunk, hogy kütyüznek a gyerekek és ez micsoda borzalom, meg hogy minek a gyereknek a tablet meg az okoseszköz. Ehhez képest mi történik rendszerszinten? Az alsós gyerekeknek 3. osztályban a kompetenciamérőket számítógépen kell írniuk. Az elsős tanítónők azért járják az irodát, hogy miért csak az ő osztályában nincs okostábla. Ezen röhögni is lehetne, de siralmas. Az van, hogy a pedagógia itthon egyelőre nem találja a helyét a 21. században. Ragaszkodik a 200 éves struktúrákhoz és berendezkedéshez, közben próbál ‘hú,de modern’ lenni, legalább a technikai eszközök területén. És ismétlem, nincs az a kormány, amelyik azt mondaná: jól van gyerekek, akkor legyenek 12 fős osztályok, legyenek intézményen belül fejlesztőtermek, legyen minden osztályhoz gyógypedagógus, legyen minden intézménynek SAJÁT iskolapszichológusa és ne 500 gyerekhez legyen hozzárendelve 1 pedasszisztens, hanem mondjuk 50 gyerekenként. Ilyen szintű strukturális beavatkozást nem hogy véghez vinni, elképzelni is ördögtől való. És ezekhez a dolgokhoz képest a státusztörvény tényleg egy köpés az ember arcába. Rosszul esik, az tény. A gödör megásva, a koporsót már viszik. Most egy kicsit gyorsabban viszik” – összegzett a tanár.
Leírta ugyanakkor azt a véleményét is, hogy szerinte a közoktatás életünkre gyakorolt hatása már nem olyan jelentős, mint mondjuk egy vagy két generációval korábban.
„Az, hogy mennyire jó/rossz, sikeres/sikertelen ember lesz a gyermekem, már nem kifejezetten azon múlik, mit és hogy tanult az iskolában. Információs korban élünk, nyitva van a világ. Azt mutatok a gyerekemnek, amit akarok. A végzettség nem egyenesen arányos a sikeres élettel. Nem azt mondom, hogy ne tanuljon a gyerek, ha van esze. De azt visszautasítom, hogy kizárólag azért, mert egy kormány hozzá nem értő, akkor a gyerekemnek elveszik a jövőjét. Szerintem nem kell ezt kizárólag a kormányra bízni. Ez még a régi beidegződés a szocializmusból: a kormány bácsi mindent elintéz nekünk, egészséget, jólétet, príma oktatást. A lényeg, hogy nekem, mint állampolgárnak a befizetett adómért cserébe még gondolkodni se kelljen, oldjanak meg mindent helyettem. Generációk nőttek fel ebben. Akkor most is így van? Nem. Szemléletmódot tudok adni a saját gyerekemnek, hogyan legyek egészséges, hogyan legyek kiegyensúlyozott, hogyan tudok örülni dolgoknak. Ezeket sosem bíznám a kormányra. És a szemléletmódja az, amitől boldog/boldogtalan, sikeres/sikertelen lesz az életben. És pontosan ebben erősek az általunk mindig emlegetett finn, japán, stb. oktatási modellek. Nem az információ mennyiségére figyelnek, amit be lehet tölteni egy gyerek fejébe, erőszakkal, hanem az attitűdre. És ha ezt kormányszinten, rendszerszinten nem látod megvalósulni, akkor neked kell otthon. Az attitűd menti meg a gyerek jövőjét, nem a végzettség” – hívta fel a figyelmet a kecskeméti tanár, hozzátéve: a világ nagyon gyorsan változik, ma keresett szakmák – például informatikus, programozó – tűnhetnek el pár év múlva a mesterséges intelligencia miatt.
