fbpx
0.1 C
Kecskemét
2023. december 7., csütörtök

FRISS HÍREK

Ki záratja be a magyar postákat?

- Advertisement -
A nyugat.hu oknyomozó írásban tárja fel, hogy az állam vagy az önkormányzat felelőssége, hogy van-e posta a településen? És kit kell hibáztatni, ha nincs posta?
A végkövetkeztetés senkit nem fog meglepni: az állam (kormány) „az önkormányzatokat akarják felelőssé tenni a posták hiányáért.”

Kecskemét esetében ez nem sokat segít, hiszen itt kormánypárti önkormányzat van, ezért itt inkább a visszaadást próbálják úgy kommunikálni, hogy szükség esetén az ellenzék által képviselt körzetben nem a helyi képviselő, hanem maga a polgármester jelenti be a döntést.

A nyugat.hu cikke szerint a kormányzati alapelv az, hogy „Legyen az önkormányzat felelős a bezárt postákért!”

Magyarországon a száz százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Posta Zrt. működteti a postákat és látja el a postai szolgáltatásokat. Az internetes levél- és üzenetküldő alkalmazások, az okostelefonok és a piaci alapon működő futár- és csomagküldő szolgáltatások elterjedésével a posta forgalma jelentősen visszaesett.
Emellett információik szerint tudatosan adták le és fogták vissza szolgáltatásaikat, hogy azok politikai érdekeket kiszolgáló magánkezekbe kerüljenek. Ilyen például a szórólap-terjesztés, erről később bővebben.
Több hullámban zárták be a postákat

A Magyar Posta decemberben bejelentette, hogy január 1-vel újranyithatnak azok a posták, ahol az önkormányzat vállalja, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizet. Az országban az ősszel bezárt 2366 postából 45 nyitott ki , Vas megyében egy sem.

Hasonló cikkünk:  Mutatjuk a decembertől érvényes új minimálbér adatokat

Részletes elemezés és klasszikus oknyomozás a nyugat.hu cikkében.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Tornyokban állnak Mercedes-akkumulátoros ládák egy kecskeméti telephelyen

Szemfüles és egyben aggódó olvasónk értesítette szerkesztőségünket, hogy egy kecskeméti telephelyen rengeteg fa ládát tárolnak, és a feliratból -...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...