Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Kisebb korrekciók lehetnek az Izsáki úti kerékpáros közlekedésben, de minden más marad

GAMF megálló / Fotó: Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete

A Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete és a beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium a minap megbeszélést tartott az Izsáki út négysávosítása kapcsán az átalakuló kerékpáros közlekedési feltételekről. Az egyeztetésnek előzménye is volt, ugyanis a kerékpárosklubot az elmúlt hetekben tömegesen értesítették a kerékpárral közlekedő kecskemétiek a biztonságos kerékpáros közlekedést ellehetetlenítő, több esetben balesetveszélyes kialakítások miatt. Az érdekképviseleti szervezet ezután konkrét javaslatokkal kereste meg a minisztériumot, és kérte a személyes egyeztetést, aminek az eredményeiről sajtóközleményben adott tájékoztatást a kecskeméti kerékpárosklub.

A megbeszélésen a minisztériumot több felelős beosztású vezető, köztük Povázsai Pál osztályvezető is képviselte. Jelen volt továbbá a kivitelező Hazai Építőgép Társulás Zrt., illetve az Unitef 83 Zrt. tervezőiroda mérnöke is.

Ezek a legnagyobb problémák, amiket tapasztalunk, amikor kerekezünk az Izsáki úton, amire a beruházótól a kerékpárosklub képviselői az alábbi válaszokat kapták:

Az előírások lehetőség szerint „0” szintű átvezetéseket szorgalmaznak. Különösen a Sheraton hotel előtti kialakítás balesetveszélyes /
GAMF megálló / Fotó: Kecskeméti kerékpárosok Facebook oldala

A kerékpárosklub beszámolt a várost érintő egyéb fejlesztésekkel kapcsolatos partneri együttműködés kialakításáról is, ami azért is volna fontos szerintük, mert a kivitelezési folyamatok során már csak korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésre a változtatásokra.

Ugyanakkor kezdeményező félként mindenképpen a beruházónak kell fellépnie, és ezeket a szakmai egyeztető fórumokat – civil szervezetekkel, kapcsolódó hivatalokkal és hatóságokkal, a beruházás résztvevőivel egyetemben – létrehoznia. Ezen szakmai egyeztető fórumok nem összekeverendők a lakossági fórumokkal, illetve közmeghallgatásokkal, amelyek persze ettől függetlenül nagyon fontos eseményei a beruházással kapcsolatos társadalmi párbeszédnek, de korántsem elegendőek egy-egy beruházás mindenkit kielégítő megvalósításához.

– írta sajtóközleményében a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete.

Kapcsolódó cikkünk:

Hat pontban az Izsáki út gyalogos és kerékpáros közlekedését nehezítő balesetveszélyes problémák

Exit mobile version