fbpx
-3.5 C
Kecskemét
2023. november 30., csütörtök

FRISS HÍREK

A két kecskeméti generálkivitelező évek óta szerződéseket kötött, de a családi házakat nem építették fel

- Advertisement -

Őrizetbe vette a rendőrség azt a két kecskeméti generálkivitelezőt, akik a gyanú szerint összesen 118 millió forint kárt okoztak közel egy tucat embernek. A 41 és a 37 éves férfi 2021 áprilisától kezdődően kivitelezési szerződéseket kötött megrendelőkkel, melyekben családi házak felépítését vállalták, azonban a végeredmény minden esetben ugyanaz volt: a kivitelezés csak részben vagy egyáltalán nem valósult meg, írja a police.hu.

Az ügyfelek egy része kifizette a megállapodásban szereplő teljes összeget, és olyan is akadt, aki csak előleget. Az ügyvezetőknek feltehetőleg szándékukban sem állt az építkezéseket elkezdeni vagy befejezni, ugyanis a cég anyagi helyzete miatt erre nem is lett volna lehetőségük. A két kivitelezőt november 7-én otthonaikban állították elő. A kecskeméti nyomozók vizsgálják, hogy elkövettek-e más személy sérelmére is bűncselekményt.

Frissítés (18:07):

Információnk szerint több cég is érintett lehet az ügyben, amiről későbbi írásunkban még szót ejtünk. Ha van információjuk az ilyen esetekről, vagy esetleg károsult, megírhatják a történetüket, akár névtelenül is a szerkesztoseg@kecsup.hu e-mail címünkre.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Sokaknak nem tetszik a kecskeméti színház előtti „új” járda

Nem végeztünk reprezentatív közvéleménykutatást. Az egyik nagy, kecskeméti Facebook csoport posztja alatt néztük át a kommenteket, ebből vontuk le...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...