Bruncsák András kecskeméti festőművész képeiből nyílt kiállítás péntek délután a Hírös Agóra Kodály termében. A kiállításon szereplő alkotások mindegyike látványalapú: az akvarellek, a szenek, egy-két rajz, mind-mind helyszínen vagy látott dolog után készültek. A temperák – egy kivételével – feldolgozások, vagyis több vázlat összevonásával, vagy egy vázlat átformálásával születtek.
– Az akvarell szerintem a festészet csúcsa – fogalmazott beszédében Bruncsák András. – Mindig csodálattal és örömmel figyeltem azokat, akik jó kézzel és intuícióval nyúltak ehhez a műfajhoz. A vizes anyag sokak számára lebecsült, de szerintem a festészeti anyagok legszebbike, mert pusztán vízzel és némi pigmenttel varázsolni tudunk, csodát tenni. Zömében a helyszínen, első kézből készülő képekről van szó, az akvarell nem a hosszú gyötrés anyaga, lehet úsztatni, lehet szárazon festeni – ahány kéz, annyi módon áll hozzá.
Bruncsák András mestere Szappanos István volt, akihez az alkotó 16 évesen ment el azzal, hogy szeretne tovább lépni az addig ismerősöknek készített karikatúrákon, és rajzolni.
– Aztán 1979. december 18-án, Pista bácsi azt mondta nekem, hogy András, most már megy a rajz, nézzük az akvarellt, majd bevizezett egy 70×50-es lapot és ahogy összekeverte rajta a sárgát a pirossal, az anyagból lélek lett. Abban a pillanatban én abszolút megfertőződtem. Ehhez persze kellett ez a látott dolog és élmény, hogy útra késztessen, de olyan ember kezéből, aki a végtelenül szép és tiszta emberségét hozzáadta. Kell a kanóc a gyertyába, ahogy Pista bácsi mondta, senki úgy alkotni nem fog, hogy pusztán anyagot képvisel, mert az anyag önmagában semmit nem tud.
