Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Ilyen egy tökéletes NER-üzlet

Fotó: Technológiai és Ipari Minisztérium/Facebook

Fideszes körök megszerezték, Mészáros Lőrinc bankja megfinanszírozta, Palkovicsék beköltöztek, az adófizetők pedig majd kifizetik. Kivételes ingatlanügyletben találtak egymásra NER-közeli üzleti körök és a Palkovics László volt miniszter vezetése alá került Széchenyi Egyetemi Csoport- írja a 24.hu.

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány vezetését tavaly év végén vette át a technológiai és ipari miniszteri posztról lemondó Palkovics. Emellett az alapítvány tulajdonába került számos olyan értékes állami vállalat is, ami korábban az ő miniszteri portfóliójába tartozott.

A csoport augusztus végén jelentette be, hogy az alapítvány és több cége közös, új budapesti székhelyre költözött. Az erről szóló közlemény Palkovics Lászlót idézte, aki arról beszélt, hogy a csoport budapesti campusa helyszínéül a Villányi Gardens irodaházat választotta. Az alapítvány mellett ide költözött még:

Ezen kívül ez az irodaház lett a székhelye a Honvédelmi Minisztérium által felügyelt állami N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-nek is, amelynek vezetését lemondása után szintén Palkovics vette át havi bruttó ötmillió forintos fizetésért.

Az irodaház tulajdonosa a bérleti szerződés megkötésekor a Horizon1 Ingatlanfejlesztő Befektetési Alap volt, ami a Horizon Development cégcsoport része. Ez a társaság fejlesztette a többi közt a korábban a Magyar Nemzeti Bank által megvásárolt, majd továbbadott Eiffel Palace-t is. Ugyanakkor a HUMDA Zrt. nem a Horizon-csoporttal kötött szerződést, hanem egy frissen alakult társasággal, amelyik meg akarta vásárolni az ingatlant.

Az idén februárban alakult Gardens Property 2023 Kft. tulajdonjog bejegyzés iránti kérelme márciusban került rá az irodaház tulajdoni lapjára, ám még az idén szeptember elején sem jegyezték be a társaság tulajdonjogát. A HUMDA Zrt. márciusban kötött bérleti szerződést a Gardens Property 2023 Kft.-vel, ám hiába kérte ki a lap a bérleti szerződés másolatát, azt nem kapták meg a cégtől. A HUMDA annak ellenére tartja vissza a megállapodást, hogy a Széchenyi István Egyetemet fenntartó vagyonkezelő alapítvány és a tulajdonában álló cégek – így a HUMDA – költségvetését is az adófizetők állják közpénzből.

A Gardens Property 2023 Kft.-t idén február közepén alapították hárommillió forint tőkével. A társaság Fidesz-közeli üzleti körökből verbuválódott. A cég főtulajdonosa az Ideona Zrt. A több milliárdos vagyont kezelő társaság irányításában a veszprémi Fidelitashoz és Navracsics Tibor miniszterhez köthető emberek vesznek részt. Az Ideona Zrt. egyik vezetője Mihalovics Pétervolt Fidelitas-alelnök, aki Navracsicsnak és Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszternek is a kabinetfőnöke volt.

A egyik kisebbségi tulajdonos egy nyíregyházi egyetemi tanár, Filep Gyula cége, a Trifi EU21 Tanácsadó Kft. Filep Gyula Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnökének édesapja – vagyis az egyetem fenntartója beköltözik abba az irodaházba, amelynek résztulajdonosa az egyetem elnökének édesapja.

A vásárláshoz, a Mészáros Lőrinc-féle MBH Bank adott hitelt. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara hitelbiztosítéki nyilvántartása szerint a mindössze hárommillió forintos tőkével indított Gardens Property 2023 Kft. több mint hatmillió euró, a felvétel idején 2,3 milliárd forint körüli hitelt kapott a vásárlásra.

Ezzel a hitelintézet nem csak jelzálogjogot, de elővásárlási jogot is bejegyeztetett az irodaházra. Az viszont nem látszik, hogy a vásárláshoz mekkora önrészt tettek be a tulajdonosok.

A 24.hu számításai szerint csupán a bérleti díjak fedezik azt a 2,3 milliárd forintos hitelt, amit az ingatlan megvásárlására felvettek. Ingatlanbérleti díjakból becsléseink szerint legalább kétmilliárd forint folyhat be 10 év alatt, amihez hozzáadódik, az a 436 milliós összeg, ami a parkolók kiadásának díja. Az üzemeltetési díj pedig további másfél milliárd forint lehet.

Mindezek alapján úgy látszik, az ügylet képlete az lehet, hogy egy frissen alapított, NER-közeli cég részben a Mészáros-féle óriásbank hiteléből megvette az ingatlant, amit jellemzően az adófizetők törlesztenek majd vissza, bérleti díj formájában: az említett, Palkovics László vezette alapítványt és a beköltözött cégeket közpénzből finanszírozzák, így az irodabérlésüket is.

Exit mobile version