Elsősorban Európa nyugati felén kísérleti jelleggel itt-ott bevezették már a négynapos munkahetet, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel. Magyarországon is felmerült már, hogy lesz-e valaha négynapos munkahét, szakemberek szerint a kérdés jóval összetettebb, mint az elsőre látszik, mert sokkal inkább a munkaidő-csökkentés lehetőségét érdemes vizsgálni, és nem a négynapos munkahét bevezetését.
2019-ben indult az MTA-ELTE Lendület Új Vízió kutatócsoport által indított projekt, ami megvizsgálja, mennyire kívánatos és mennyire megvalósítható a munkaidő csökkentése Magyarországon. Fő kérdés: lehet-e a fogyasztói társadalom utáni gazdasági berendezkedés alapja a kevesebb munka? A következtetés az, hogy a munka világa egyre széttagoltabb, maga a munka fogalma is ezer dolgot takar, így összehasonlítani is szinte lehetetlen őket, és emiatt a reálisan elérhető munkaidő-csökkentések típusai, módjai és esélyei is nagyon különböznek egymástól.
Antal Miklós ökológiai közgazdász, a kutatócsoport vezetője szerint míg a munkaidő-csökkentés mellett érvelők azt sugallják, hogy szinte minden esetben párhuzamosan is el lehet érni a jóllétbeli, gazdasági és környezeti hasznokat, a valóság ennél sokkal összetettebb: az egymástól nagyon különböző munkakörülmények, normák és szocioökonómiai viszonyok miatt teljesen eltérő eszközökkel és esélyekkel lehet a különböző típusú csökkentések felé haladni.
„Mivel a munkaidő alakulását – a technológiai átalakulás hatásai mellett – jelentős részben ideológiák és hatalmi csoportok harca határozza meg, a munkaidőnormák jövőjével kapcsolatban jósolni gyakorlatilag lehetetlen” – mondta Antal.
Évszázadok óta olyan hatalmak vannak domináns helyzetben a világon, ahol a termelés és a fogyasztás alapvetően növekvő pályán van, és ahol növekedés a gazdasági és politikai siker alapvető eleme, szinte szinonimája. Mára egyre világosabban látszik, hogy az ökoszisztémák öszeszeomlanak, nem vált valósággá a természeti erőforrások korlátlan helyettesítésének gondolata, és az éghajlatváltozás kockázatainak reális esélyei is jobban számszerűsíthetők lettek.
Antal egy cikkében nyolc különböző függőséget sorol fel, „ami miatt rendkívül nehéz a gazdasági növekedéstől elszakadni. Az egyik ilyen függőség, hogy ha nincs gazdasági növekedés, akkor a legtöbb kapitalista országban elkezd nőni a munkanélküliség. De hogyan lehet úgy alacsonyan tartani a munkanélküliséget, hogy nem nő közben a gazdaság? Hát például munkaidő-csökkentéssel.”
Venczel Tímea szociológus, a Lendület kutatócsoport egyik tagja elmondta, hogy a munkaidő az elmúlt 150 évben a legtöbb országban, sőt még az Egyesült Államokban is csökkent. „Ennek sok oka van: a technológiai fejlődés, a munka és a magánélet egyensúlyára való törekvés, a szakszervezetek részéről érkező nyomás, a maximális munkaidőre vonatkozó jogszabályok, de a férfiak és nők munka-mintázatának megváltozása is befolyásolja a munkaidőt” – mondta.
Vajon mennyit szeretnének az emberek dolgozni? Egy 2017-es felmérés azt a nem meglepő összefüggést találta, hogy a heti 48 órát vagy annál hosszabb időt dolgozók kétharmada kevesebbet akar dolgozni, viszont azoknak, akik csak heti 20 órát dolgoznak, 42 százaléka többet szeretne dolgozni.
„Esettanulmányokon keresztül néztük meg, hogy Magyarországon mi határozza meg a munkaidő-preferenciákat. Legalább 10-15 olyan tényező van, ami befolyásolja ezt, olyanok, mint a családi helyzet, a munkahelyzet, az anyagi helyzet, de az is fontos, hogy milyen normák uralkodnak az adott országban” – mondta Antal.
Mit mondanak azok a dolgozók, akiknek a munkahelyén már bevezettek valamilyen munkaidő-csökkentést? „Ugyanannyi munkaidő alatt két ember egészen más mennyiségű dolgot tud megcsinálni azonos munkakörben is. Ez a szalagsoros típusú munkáknál látszik a legkevésbé, de minden másnál egyre inkább számít. Azok, akik rugalmas munkaidőben dolgoznak és gyorsan tudnak dolgozni, nem akarják, hogy csökkenjen a munkaidejük, mert akkor előbb-utóbb a fizetésük is csökkenni fog, pedig ők simán el tudják végezni a munkájukat a csökkentett munkaidő alatt is. Aki papíron 40 órás, de 25 óra alatt is el tudja végezni a munkáját, ragaszkodni fog a 40 órányi bér kifizetéséhez” – magyarázta Venczel.
A szociológus szerint a munkaidő-preferenciákat egyrészt az befolyásolja, hogy a munkaidő-csökkentés valódi csökkenés-e. Ha ugyanis nem ez a helyzet, a négynapos munkahét vagy azzal jár, hogy az érintett kevesebbet fog keresni, vagy azzal, hogy ötnapi munkát kell négy nap alatt elvégeznie úgy, hogy azon a négy napon meghosszabbodik a munkaideje.
Döntő befolyásoló tényező az is, hogy milyen háztartási körülmények várják otthon az érintetteket. Venczel hasonlata szerint
„olyan ez, mint a mérleg két serpenyője: az egyikben ott van a munkaidő, a másikban pedig a pénz, amit fizetett munkával lehet megkeresni. Amikor a munkaidő-csökkentést vizsgáljuk, a munkaidő mögött más fontos tényezők is számítanak. Például nem mindegy, hogy mit jelent az egyén számára a munka, amit végez, milyenek a munkakörülményei, a kollegái, rugalmas-e a munkaideje térben és időben, mérhető-e az ideje, vagy csak a feladatok elvégzése számít. A másik serpenyőben pedig ott van minden, ami a munkán kívül van.”
Antal és kutatótársai egy 1000 fős reprezentatív minta alapján hat munkavállalói csoportot azonosítottak, és minden esetben megnézték, hogy mennyire valószerű esetükben a munkaidő-csökkentés.
- A dolgozók 25 százalékát kitevő, a kutatók által kívülről szabályozottaknak nevezett csoportba azok tartoznak, akiknek kevés befolyásuk van saját, pontosan meghatározott munkafeladataikra. A tipikusan gyártósoron dolgozók esetében a munkaidő-csökkentés azt jelenthetné, ha heti egy nappal kevesebbet vagy naponta kevesebb órát kéne dolgozniuk.
- Jelenlét-orientáltaknak hívják a dolgozók másik közel 25 százalékát, akiknek alapvetően a jelenlétét vizsgálják, tehát arról tud a munkaadó, hogy ott vannak-e a munkahelykön vagy sem. Ide tartoznak az irodában dolgozók, a bolti vagy takarító személyzet tagjai: az ő munkájuk tartalmát sok esetben nem ellenőrzik szigorúan.
- A dolgozók 20 százalékát kitevő harmadik csoportot túlhajszoltaknak nevezték el a kutatók. Ide tartoznak az oktatásban, az egészségügyben vagy az olyan cégeknél dolgozók, ahol túlhajszolós a munkakultúra.
- A negyedik csoport az úton lévők, a dolgozók 10 százaléka, akik mennek jobbra-balra: postások, futárok, gépjárművezetők, mozdonyvezetők.
- Kényelmeseknek hívják a kutatók az ötödik, körülbelül a dolgozók 10 százalékát kitevő csoportot.
- Végül a hatodik csoportba tartoznak az önkizsákmányolók. A dolgozók 12 százalékát kitevő csoportban vannak az egyéni vállalkozók és például az akadémiai világban dolgozók jelentős része is, akik bár nagy autonómiát élveznek, de kifejezetten hosszú a munkaidejük, és még a túlhajszoltaknál is többet dolgoznak.
Antal szerint „aki munkaidőt akar csökkenteni, nincs könnyű dolga, mert a munkajog jelenleg nem tudja ezt a típusú csökkentést standard módon kezelni”. Ezt Venczel is megerősítette: „a cégvezetők arról számoltak be, hogy nehéz olyan konstrukciót találni, ami sem a munkaadók, sem a munkavállalók érdekeit nem sérti”.
via Qubit
