Lakner Zoltán politológus „Kell még valamit mondanom” című új életrajzi interjúkötetét mutatta be a szerző és a könyv főszereplője, Lendvai Ildikó január 25-én Kecskeméten.
A körülbelül hatvan főt megmozgató esemény házigazdája Király József önkormányzati képviselő (Szövetség a Hírös Városért Egyesület), kecskeméti városi MSZP-elnök volt. A múltidéző beszélgetés olyan politikai kérdések körül forgott, mint például hogy miért nem volt képes soha érzelmileg színesen politizálni az MSZP, érdemes-e azt mondani egy adott pillanatban, hogy „nincs alternatíva”, vagy hogy mit gondol ma néhány régi döntéséről Lendvai Ildikó. Szóba kerültek a 2022-es választások, a nemrég tartott lengyel választások és a mai magyarországi helyzet is.
Napjainkban kevés politikai memoár születik. Lendvai Ildikó a közelmúlt politikájának egyik fontos alakja, „nagy idők tanúja”. Tavaly a Partizán YouTube-csatornáján 220 ezren nézték meg a vele készült nagyinterjút. A könyv is egy életútinterjút tartalmaz.
A visszaemlékezés során betekintést nyerhetünk egy baloldali értelmiségi pályaképébe az 1970-es évektől kezdve napjainkig. Tanárnak készült, majd filozófiát tanult. Ezután a KISZ KB-ba, onnét az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályára került, aholis a pártállami cenzúra működtetésében vett részt Aczél György mellett.
A rendszerváltás során az MSZP politikusa lett, 1994-től parlamenti képviselő. Ezután fokozatosan emelkedett az első vonalba. Előbb frakcióvezető, majd Gyurcsány Ferenc után pártelnök lett. Közben zajlott a politika, ami ma már történelem.
Mivel az MSZP nem centralizáltan, hanem hálózatosan épült fel, mindig különböző érdekcsoportok és pártfrakciók között egyensúlyozott a pártvezetés. Lendvai a párt liberális-technokrata csoportjához tartozott. A könyvben igyekszik magát elkötelezett baloldali, erős szociális érzékenységgel rendelkező politikusnak beállítani, ám ezt – kritikusai szerint – sem a Bokros-csomag kritikátlan támogatása, sem a gyurcsányi megszorítások elfogadása nem támasztja alá.
Lakner folyamatosan szembesíti a könyvben Lendvait a közreműködésével meghozott neoliberális politikai döntések melletti baloldali alternatíva létezésével, de ő csak annyit ismer el, hogy az megfontolandó, mégis ma ugyanúgy döntene, mint akkor.
Az intellektuális izgalmakat kereső olvasó számára az MSZP története közismert, így a könyv kifutása sem pozitív. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki tevékenysége miatt 2006 őszén a párt elveszítette legfontosabb politikai ütőkártyáját, a szociális biztonság garantálása – vagy legalább megvédése – hiteles képviseletét. A népszerűségi listákon való zuhanórepülést választási kudarcsorozat, pártszakadás, az értelmiségi holdudvar elpárolgása és számos élvonalbeli politikus távozása övezte.
Maga Lendvai Ildikó is belefáradt, elkedvetlenedett – de azért a Népszavába ma is rendszeresen írt publicisztikáiból süt, hogy értelmiségiként még mindig ég benne a politika iránti szenvedély, csak a keretek már nem adottak hozzá.
Lakner Zoltán írja egy helyütt: Lendvai „a politikai pályája során is gyakran nem a rossz keretek széttörésére tett vehemens kísérleteket, hanem inkább a rendelkezésére álló közepes vagy inkább pocsék helyzetekből próbálta kihozni nagy erőfeszítéssel a legjobbat”.
Ahogy mondani szokták: a sikert nem kell magyarázni. A kudarcot viszont már csak azért is meg kell tudni magyarázni, hogy tanulhassunk belőle – tesszük ezt már mi hozzá. Amikor elérjük azt a pontot, ahol a keretek újraalkotása szükségessé válik, a múlt ismerete életbevágóan fontos lesz. Ezért érdemes a könyvet elolvasni. Különösen hasznos dolog, hogy a szövegbe beszúrva kis dobozokban a szerző Wikipédia-szócikkszerűen bemutatja az interjúban említett fogalmak, események, személyek jelentőségét, hátterét, így a közelmúlt történelmében kevésbé járatos olvasók számára is megkönnyíti a tájékozódást.
