fbpx
26.5 C
Kecskemét
2024. június 23., vasárnap

FRISS HÍREK

Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség a főtéren történt verekedés kapcsán

- Advertisement -

Olvasóink elmondása alapján írtuk meg, hogy Kecskeméten az április 26-a esti főtéri buli alatt a rendezvényt biztosító biztonsági őrök egyike felpofozott, majd ököllel megütött egy erősen ittas férfit, aki hanyatt esett és beütötte a fejét a térkőbe, végül kórházba kellett szállítani. A rendőrség érdeklődésünkre közölte, hogy ugyan az esettel összefüggésben nem érkezett feljelentés a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, de többek között cikkünk nyomán hivatalból eljárást indítottak, és vizsgálják a történteket, garázdaság miatt nyomoznak.

Két olvasónk is arról számolt be, hogy a Dzsúdló koncertet követő főtéri buli alatt a rendezvényt biztosító biztonsági őrök egyike felpofozott, majd a Kossuth-szobornál ököllel megütött egy erősen ittas férfit, aki hanyatt esett és beütötte a fejét a térkőbe. A férfi ezt követően felállt, de újra összeesett. A magatehetetlen sérültet a biztonsági őr sorsára hagyta. A bántalmazás szemtanúi hívtak végül orvost a megvert és részeg férfihoz, akit a mentők kórházba szállítottak.

Az olvasóink által elmondottak-leírtak szerint az eset sokakban megbotránkozást keltett, és akár tragédiával is zárulhatott volna.

Szombaton írásban megkerestük a rendezvény biztosítását végző céget, de azóta nem válaszoltak kérdéseinkre.

Ugyancsak írtunk emailt a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórháznak, hogy megtudjuk, mennyire súlyos sérüléseket szenvedett a bántalmazott, milyen ellátásra volt szüksége, és hogy az ügyben a kórház tesz-e feljelentést, ha ezt a sértett nem teszi meg. A kórháztól ugyancsak nem kaptunk válaszokat.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől kértünk általános tájékoztatást, a kórháznak milyen esetekben kell értesíteni a rendőrséget.

Hasonló cikkünk:  Biztonsági őr pofozott fel, majd ütött ki a főtéren egy részeg férfit - állítja több olvasónk

„Az egészségügyi intézmény a betegellátás során diagnosztizált, 8 napon túl gyógyuló, vélhetően bűncselekmény útján szerzett sérülések esetén jelzéssel él a rendőrség felé, amelyben a diagnosztizált sérülések jellegét és – amennyiben ismert – a bűncselekmény gyanújára okot adó körülményeket is közli” – tudtuk meg dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna csoportvezető ügyésztől, a főügyészség sajtószóvivőjétől (a nyolc napon túli sérülések esetén beszél a büntetőjog súlyos testi sértésről).

Hozzátette azt is: a sérülések jellege alapján, ha a beteg vagy kísérője nem nyilatkozott arról, hogy bántalmazták volna, és nem állnak fenn bűncselekmény gyanújára okot adó körülmények, akkor az „egészségügyi intézmény automatikusan nem tesz feljelentést, ilyen kötelezettség nem terheli”.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pedig arról tájékoztatta a KecsUP szerkesztőségét, hogy az általunk leírt esettel összefüggésben nem érkezett feljelentés a Kecskeméti Rendőrkapitányságra.

„Azonban – többek között – a kecsup.hu-n megjelent cikk nyomán a rendőrkapitányság bűnügyi osztálya hivatalból eljárást indított, és vizsgálja a történteket” – közölte a főkapitányság.

További kérdéseinkre még annyit írt a rendőrség, hogy a Kecskeméti Rendőrkapitányság garázdaság vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, de a nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem áll módjukban adni.

A garázdaság a Büntető Törvénykönyv szerint: „Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Háromról két műszakra áll át a Mercedes-gyár júliusban, kérdés még, hány dolgozótól válnak meg

A KecsUP szerkesztősége úgy értesült, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár július 22-től két műszakos munkarendre áll át, amely állítólag tartós...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...