Soltész Veronika, a kecskeméti Csodabogár Autizmussal és Fogyatékkal Élő Személyek Nappali Intézményének vezetője szerint a címben feltett kérdésre határozottan „igen” a válasz. Ha nem hinne ebben, akkor valószínűleg nem is szervezné meg hetedik alkalommal a BringAuti Jótékonysági Kerékpáros Teljesítménytúrát. Május 25-én, szombaton négy távon várják Kecskeméten azokat, akik szeretnek kerékpározni (de esetleg még nem próbálták ki magukat egy hosszabb távon), szeretnek társaságban (is) tekerni, gyermekük vagy más szerettük által érintettek az autizmusban, vagy ugyan nem érintettek, de segíteni szeretnének.
A BringAuti 2015-ben indult útjára. Megálmodója Soltész Veronika, a Csodabogár intézmény (riport róla itt) vezetője. Eredetileg az esemény az április 2-ai Autizmus Világnapjához kapcsolódott, de abból sem volt tragédia, ha csak májusra sikerült összehozni (azt már rosszabbul élte meg a főszervező, hogy a Covid miatt három évben is ki kellett hagyni). Alapötlete – mint sok más nagyszerű kezdeményezésnek – egyszerű: különböző távokon kerékpáros túrákat hirdetni, hogy a nevezési díjakból összegyűlt összeggel az autizmussal élőket ellátó helyi intézményeket tudják támogatni. A sportolás és jótékonyság mellett hasonlóan fontos cél a szemléletformálás, hogy felhívják a figyelmet az autizmussal élők nehézségeire és hogy egyáltalán információkat adjanak át az érdeklődő résztvevőknek az autizmusról.

Leírni persze mindezt sokkal könnyebb, mint megvalósítani: Veronika a megmondhatója, milyen sok munkát jelent évről-évre. Szerencsére nincs egyedül, van két állandó segítője, akiket az interjúk során nem mulaszt el megemlíteni. A főszervező intézi a közúton való kerékpározáshoz az engedélyek beszerzését, egyeztet a hatóságokkal, felkutatja a támogatókat, és persze beszél az újságírókkal. Bársony István az esemény speakere a rajtnál, míg Pap-Szigeti Róbert tartja karban az esemény honlapját, készíti a térképeket, kezeli az előnevezéseket.

Idén tehát már a hetedik BringAutira készülődnek, kisebb újítással. A korábbi években ugyanis bebizonyosodott a visszajelzésekből, hogy az általánosnak mondható száz-százötven nevezőnél sokkal többen indulnának a túrán, ha lenne egy „mini” táv is. Eddig ugyanis eddig a legrövidebb etap is 20-30 kilométer között mozgott, és hiába szimpatizál valaki a rendezvénnyel és annak céljaival, ha egészségi állapota vagy kondija miatt nem tud vállalni nagyobb fizikai megterhelést.
Emiatt idén már lesz egy 11 kilométeres táv is, amely talán bárki számára vállalható: aki erre nevez, a Kálvin térről a homokbányai Csodabogárig bringázhat el, majd vissza a rajthoz.
A 27 kilométer résztvevőinek célja Helvécia (és vissza), az 50 kilométert vállalók Helvécia, Ballószög, Kerekegyháza és Hetényegyháza érintésével tesznek egy szép nagy kört, a leginkább bevállalósak pedig a Kecskemét – Helvécia – Ballószög – Kerekegyháza – Kunbaracs – Ladánybene – Méntelek – Kecskemét útvonalon teljesíthetnek 73 kilométert. Minden táv résztvevői ajándéksorsoláson vesznek részt beérkezés után, és mint megtudtuk, senkit nem engednek el üres kézzel. Minden további infó itt: bringauti.hu.

A nevezési díjakból származó összeggel korábban a Szalag utcai Autizmus Centrum munkáját segítették, a Csodabogár elindulásával aztán már mindkét intézményt támogatták. Tavaly 137 bringás pattant nyeregbe és összesen 638 500 forint gyűlt össze, ebből egy nagyobb teljesítményű szobakerékpárt és egy evezőpadot vásároltak a Csodabogárba, míg az Autizmus Centrum egy új csoportszobába tudott fejlesztő eszközöket, a tankonyhába pedig edényeket és bútorokat beszerezni.





