fbpx
26.5 C
Kecskemét
2024. június 23., vasárnap

FRISS HÍREK

Tudja milyen nélkülözni, ezért Mészáros Lőrinc adományozott

- Advertisement -

Mészáros Lőrinc magánemberként támogatja azokat, akik segítségre szorulnak, hiszen maga is szegény családból származik, így tudja, mi az a nélkülözés. Kedden egy speciális betegszállító kisbuszt adományozott a bicskei Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központnak.

„A Jóisten sokat adott nekem, ebből megpróbálok jelentős mértékben visszaadni a rászorulóknak” – mondta Mészáros, majd hozzátette, hogy ezért is hozott létre cégcsoportja több alapítványt, amelyek éves szinten több mint egymilliárd forintot adományoznak országszerte.

A felcsúti üzletember elmondása szerint lokálpatrióta, de bicskeinek is érzi magát, hiszen lakott életvitelszerűen a városban, ezért kiemelten figyelemmel követi a város gyarapodását. Korábban egy új tűzoltóautó megvásárlását támogatta Bicskén, most pedig a kisbusszal a mozgásukban korlátozott emberek mindennapjain igyekszik könnyíteni.

Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, miután kétszer is pályáztak sikertelenül egy új jármű beszerzésére, segítséget kért Mészáros Lőrinctől, aki azonnal igent mondott és segített.

Hasonló cikkünk:  Vannak arra utaló információk, hogy Mészáros Lőrinc cégétől el nem készült vasúti munkát vettek át

Szabó Ágnes, az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központ intézményvezetője közölte, hogy napi munkájuk során többek között fogyatékossággal élők szállítását végzik egészségügyi intézményekbe, gyógyszertárba vagy boltba. Hozzátette, hogy olyanoknak segítenek nap mint nap, akik helyzetükből adódóan elszigetelten élnek, kiszolgáltatottak. E nehézségeket igyekeznek enyhíteni az új járművel is, amely minden extrával felszerelt, biztonságos szolgáltatást garantál számukra a jövőben.

Az új jármű egy kilencszemélyes Volkswagen Caravelle kisbusz, ami speciálisan átalakított, a kerekesszékesek biztonságos szállítását ötpontos rögzítés segíti, és a ki- és beszállást megkönnyítendő elektromos rámpával és lépcsővel is felszerelt.

via 24.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Háromról két műszakra áll át a Mercedes-gyár júliusban, kérdés még, hány dolgozótól válnak meg

A KecsUP szerkesztősége úgy értesült, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár július 22-től két műszakos munkarendre áll át, amely állítólag tartós...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...