Magyar népmesék, Vízipók-Csodapók, Leo és Fred, Mátyás király meséi, Toldi – néhány cím azon kultikus alkotások sorából, amik fölött Mikulás Ferenc bábáskodott producerként. A Kecskemétfilm alapító ügyvezetője 53 év után köszönt le június elején, a Válasz Online készített vele interjút.
A beszélgetés elején Mikulás leszögezi, hogy nem nyugdíjazza magát, továbbra is marad a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) élén fesztiváligazgatóként, emellett azon dolgozik, hogy megvalósuljon végre Kecskeméten a Magyar Animáció Háza. Emellett pedig még a Neumann János Egyetemen Animációs Tudásközpontjának vezetőjeként az animációs képzés beindításán is munkálkodik.
Az interjúban felvetődik a magyar animáció helyzete, aminek a lehetőségét a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem ismert fel. Mikulás szerint az „animációs alkotók rendkívül igazságtalan és méltatlan helyzetben vannak Magyarországon a játékfilmesekhez viszonyítva, akik állami támogatásból állami filmstúdiók igénybevételével dolgozhatnak.”
„A Kecskemét Filmstúdió kft. formában működik, a kollégáimmal közösen vagyunk a tulajdonosok és bár minden évet nyereséggel zárunk, senki, semmilyen osztalékot nem tud kivenni a cégből, mert mindent vissza kell forgatnunk eszközvásárlásra és a következő munkákba. A külföldi megrendelések nélkül nem tudnánk fennmaradni, ahhoz azonban, hogy versenyben maradjunk, a konkurenciával azonos technikai feltételeket kell biztosítanunk” – mondta Mikulás.
Ahhoz, hogy egyáltalán el tudjon indulni a kecskeméti stúdió és életben is maradjon, Mikulásnak személyesen az akkori kulturális miniszterhez, Pozsgay Imréhez kellett fordulnia. „Ő elküldte a személyi titkárát, egy művészettörténészt és Tóth Menyhért festőművészt, hogy nézzék meg, méltók vagyunk-e a támogatásra. Így kaptunk pénzt arra, hogy felépüljön ez a stúdió” – teszi hozzá Mikulás.
Gyermek és ifjúsági életéről is mesél Mikulás, valamint az ’56-os eseményekben való részvételéről, ami miatt bár le tudott érettségizni, de felsőoktatásba nem vették fel. Így lett először segédmunkás. Némi kitérő után végül a katonaság volt az, ahol a film felé fordult.
„Olyan századba kerültem, ahol fegyvert nem adtak a kezünkbe, mellettem viszont Wekerle Sándor unokája, a fölöttem lévő ágyon pedig egy kitelepített református lelkész fia feküdt. Amikor kiderült, hogy érdekel a modern francia költészet és a film kapcsolata, Wekerle unokája azt ajánlotta, hogy forduljak a barátjához, aki most került be a Pannónia Filmstúdióba és Jankovics Marcellnek hívják. Ő ajánlotta figyelmembe Halász Mihály operatőrt is, így kezdtem bejárni a Bácsmegyei Filmstúdióba, így ismerkedtem meg a filmkészítés alapjaival és így hallottam meg azt is, hogy a Pannónia egy kecskeméti műtermet készül létrehozni és ehhez keresnek valakit, aki alkalmas lenne a vezetésére” – meséli Mikulás.
Szabadkézi rajzban ügyetlen volt, ezért először segédoperatőrként dolgozott, majd kulturális menedzseri munkakörben, „ahol kell ugyan antenna a művészethez és jó, ha vannak megvalósítható ötletei is az embernek, amikhez pénzt is tud szerezni, de kellett egy kis őrültség, megszállottság is ahhoz, hogy ilyen körülmények közt 53 éven keresztül végezzem ezt a munkát” – mondta Mikulás. Hozzátette, büszke arra, hogy kilenc Balázs Béla-díjas kollégát sikerült kinevelnie.
Mikulás Ferenc ötlete volt a stúdió nemzetközi nyitására az animációs fesztivál létrehozása. „Nyilvánvaló volt, hogy jó lesz a műteremnek, a magyar animációnak és a városnak is, ennél több pedig nem is kell. A zsűribe külföldi rendezőket hívtam és én is elkezdtem divatba jönni, bekerültem az ASIFA (Nemzetközi Animációs Filmszövetség) igazgatótanácsába, voltam zsűritag Japánban, Szöulban, Indiában, Törökországban, Németországban, Portugáliában, Olaszországban és az ottaniak mind partnerfesztiváljaink is lettek, sikerült tehát komoly nemzetközi kapcsolatokat is kiépítenünk” – mesélte Mikulás.
„Nem győzöm visszautasítani a külföldi megrendeléseket. Három Oscar-díjra jelölt filmben is részt vettünk, legutóbb a Cannes-i Filmfesztiválon díjazott A legbecsesebb portéka című, holokausztról szóló alkotásban.”
Az interjúban elhangzik az a kérdés is, hogy erre a kulturális kormányzatra, amely nyíltan hangsúlyozza a nemzeti értékek képviseletét, jobban lehet-e számítani, mint az átkosban az állam támogatására?
Nem – válaszolta Mikulás, majd hozzátette, hogy „kicsit magam alatt is vagyok emiatt… a rendszerváltozáskor az MDF kecskeméti szervezetének titkára lettem, tehát ízig-vérig antikummunista vagyok és nagyon bíztam abban, hogy a szocializmus után csak valami jobb jöhet. A kultúrában azonban sajnos nem az történt, amit reméltem.”
Példaként a Cigánymesék sorozatot említette meg, mert „hiába van az Európai Unió által elfogadott romastratégiánk, lassan tizenöt éve próbálom összehozni a pénzt a huszonhat epizódra.”
A Kecskeméti Animációs Fesztivál (KAFF) fenntartásáért is köröket kellett futnia Mikulásnak, személyesen Orbán Viktort is felhívta ez ügyben, így sikerült végül megrendezni azt.
„De ha jó ügyhöz kell pénzt szerezni, nincsenek gátlásaim. Az elmúlt ötvenhárom évben beláttam, hogy félre kell tenni a személyes véleményemet. Sokszor előfordult ezalatt, hogy legszívesebben felálltam volna és becsaptam volna magam mögött az ajtót, de nem tehettem, hiszen gondolnom kellett arra a hatvan családra, amely mögöttem állt. Muszáj volt megoldásokat találnom, hogy tovább működhessünk. Ha eszem lenne, csak külföldi bérmunkákat csinálnék, ezzel szemben fölvállaltam a nemzeti animációs filmkészítést, az Árpád-házi szentek, a Cigánymesék, a Magyar népmesék mellett tizenöt író művéből készítettünk animációt, de Szilágyi Varga Zoltánnal feldolgoztuk például Mansfeld Péter kivégzési jegyzőkönyvét is” – mondta Mikulás.
A magyar kultúratámogatás és a kecskeméti stúdió viszonyáról így beszélt Mikulás: „A magyar állami televízió a rendszerváltozás óta nem rendel filmet. Mit tehetünk? Külföldi bérmunkákat vállalunk és azok nyereségét beforgatjuk a saját filmjeinkbe. A bevételeinkhez az utóbbi időben hozzájárul a Magyar népmesék magas nézettsége is. Eddig 184 millióan nézték meg őket a Youtube-on, és a megtekintések száma havonta kétmillióval nő, ebből tehát havonta egymillió forint körüli bevételünk származik.”
Utolsó kérdésként arról beszélt Mikulás, hogy mindaz, amit itt, Kecskeméten felépített, az ügyvezetőváltás után nem vesz-e más irányt?
„Nem tudom kivédeni. Abban bízom, hogy jön egy kor, amikor az animáció jobb helyzetben lesz Magyarországon. Két éve ostromlom a Nemzeti Filmintézet vezetőjét, Káel Csabát, sokszor leírtam, elmondtam, hogy a magyar animációs szakma több támogatást érdemelne, hiszen évek óta már csak annyi pénzt kap az államtól egy esztendőre, amennyi egyetlen egész estés játékfilm költsége. Most, hogy egy ideje már rendszeresen találkoznak az animációs szakma képviselői a Nemzeti Filmintézet képviselőivel és a kormány-főtanácsadóval, Pesti Ákossal, bízom benne, hogy végre elindul az együttműködés” – zárta gondolatait Mikulás Ferenc.
