fbpx

FRISS HÍREK

Csak a KecsUP munkatársát nem engedték be a Fidesz-KDNP eredményvárójára

- Advertisement -

Vasárnap este a Református Konviktusban tartott eseményre többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült bejutnunk. Előzetesen Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő sajtónyilvánosnak titulálta a rendezvényt, legalábbis kollégánkat így tájékoztatta. Végül arra hivatkozva nem engedték be a KecsUP munkatársát, hogy zártkörű. Mi ezt elfogadtuk, de utólag meglepődve tapasztaltuk, hogy a város több hírportálján fotók és beszámolók jelentek meg (hiros.hu, keol.hu, baon.hu).

Az első próbálkozásunk 20 óra környékén volt, ahol az ajtóban összefutottunk Papp Zoltán önkormányzati képviselővel és Tóth Attila képviselőjelölttel, akik arról tájékoztattak, hogy még nagyon kevesen vannak és nincs miről beszámolni. Javasolták, látogassunk vissza 21 óra körül. Így tettünk. Visszatérve az ajtóban megállított egy fiatalember – aki nem mutatkozott be – és közölte, hogy a rendezvény zártkörű. Próbálkoztunk telefonon keresztül segítséget kérni az országgyűlési képviselőtől, aki készségesnek látszott és jelezte, szól az érdekünkben. Visszatérve viszont azt közölte Szeberényi is – immár személyesen -, hogy nem mehetünk be az eseményre. Hogy miért, annak okát nem közölte.

Hasonló cikkünk:  A Szövetség szerint sunyi és zavaros Szeberényi Gyula Tamás gyanúsítgatása

A más hírportálok által közölt fotókon viszont feltűnt az önkormányzat kommunikációs vezetője, Takács Valentina is. Hangsúlyozzuk: egy pártrendezvényen. Mint megírtuk, ő volt egyébként a „stylist” akkor is, amikor fotózáson vettek részt a Fidesz-KDNP jelöltjei a kampány elején, megigazította meg a férfiak nyakkendőjét és ellenőrizte a nők sminkjét.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...