fbpx
24.1 C
Kecskemét
2024. június 23., vasárnap

FRISS HÍREK

Egy névtelen közérdekű bejelentés szerint szabálytalanságok történtek a Hírös Sportnál, Király József feljelentést tett

- Advertisement -

A Szövetség önkormányzati képviselője pénteken sajtótájékoztatón számolt be egy névtelen közérdekű bejelentésről, amelyet tudomása szerint minden képviselőnek elküldtek, és amelyben az áll, hogy a Hírös Sport Nonprofit Kft. jelenlegi ügyvezetése alatt szabálytalanságok, „gazdasági csalások” történtek az önkormányzati cégnél. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a bejelentő szerint az elmúlt fél évben az ügyvezető három gazdasági vezetőnek szüntette meg a munkaviszonyát, mert nem kívántak asszisztálni a szabálytalanságokhoz.

A Szövetség a Hírös Városért Egyesület csütörtök délután küldte ki meghívóját a péntek délelőtti sajtótájékoztatóra, amelyen a KecsUP-on kívül még a Rádió 1 Gong munkatársa vett részt.

Király József elmondta, május 16-án egy közérdekű bejelentést kapott postai úton. Később kérdésünkre hozzátette, a képviselői irodájába, a Katona József térre címezték a levelet, de úgy tudja, a Városházára valamennyi képviselőnek elküldték ugyanezt a névtelen bejelentést. Sőt, a megszólítás alapján – „Tisztelt képviselők és egyéb tisztviselők!” – szerinte még mások is megkaphatták.

A levelet Király József ugyan egy pillanatra felmutatta a sajtótájékoztatón, de nem azt olvasta fel, hanem a Kecskeméti Rendőrkapitányságon az ügyben tett feljelentését. Mint kijelentette, a levél részleteinek kivizsgálása már a nyomozóhatóság feladata.

A Szövetség politikusa kifejtette: a bejelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy a Hírös Sport Nonprofit Kft. „jelenlegi ügyvezetése alatt olyan szabálytalanságok – ahogy a névtelen bejelentő fogalmaz, ‘gazdasági csalások’ – történtek, melyek kivizsgálása indokolt”.

„A bejelentés szerint az elmúlt fél évben az ügyvezető három gazdasági vezetőnek szüntette meg a munkaviszonyát, tekintettel arra, hogy nem kívántak asszisztálni, közreműködni a szabálytalanságokban. Bejelentés alapján a fentiek alátámasztására számos terhelő bizonyíték áll rendelkezésre a levél szerint” – mondta Király József.

A feljelentésben kérte a Kecskeméti Rendőrkapitányságot, hogy ha a tényállás alapján megalapozottnak találják, folytassák le a nyomozást, méghozzá soron kívül.

A felügyelőbizottságot ilyen ügy miatt nem hívták össze

Király József kérdésünkre sem kívánta részletezni a névtelen bejelentés tartalmát. Arról is érdeklődtünk, hogy a Szövetség megkereste-e leírt szabálytalanságok okán a cég vezetését vagy felügyelőbizottságát, mi igaz ebből, mit reagálnak rá.

A képviselő elmondta, megkérdezte a Hírös Sport felügyelőbizottságának Szövetség által delegált két tagját, tudnak-e valamit a közérdekű bejelentésben írt szabálytalanságokról, de a válaszuk nemleges volt. A felügyelőbizottságot nem hívták össze rendkívüli ügyek miatt.

Az ügyhöz még annyit tett hozzá Király József, hogy az utóbbi időben az önkormányzat nem reagál megkereséseire, és azt kérik, közérdekű adatigénylést adjon be, amit képviselőként méltatlannak talál.

Egyelőre válaszok nélkül maradtak kérdéseink

  • Az ügyben megkerestük a megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, beérkezett-e Király József feljelentése, lesz-e nyomozás. Egyelőre nem válaszoltak.
  • Írtunk Kispál Balázsnak, a cég ügyvezetőjének, és megkérdeztük, mit szól a sajtótájékoztatón elhangzottakhoz, történtek-e szabálytalanságok, gazdasági bűncselekmények ügyvezetése alatt, valóban megszüntette-e több gazdasági vezető munkaviszonyát, és ha igen, miért került erre sor? Péntek délelőtt elküldött kérdéseinkre az ügyvezető eddig nem reagált.
  • Szintén megkerestük emailben Nemcsik Mátyást, a Hírös Sport kommunikációs és marketing osztályvezetőt – aki egyben a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője és a mostani választáson is képviselőjelöltje a kormánypártoknak -, miként vélekedik a sajtótájékoztatón elhangzottakhoz, és van-e tudomása arról, hogy történtek-e a cégnél szabálytalanságok, gazdasági bűncselekmények? De Nemcsik Mátyás sem válaszolt.
  • Küldtünk még megkeresést Kecskemét két, gazdasági társaságokkal foglalkozó alpolgármesterének, Gaál Józsefnek és Homoki Tamásnak, az önkormányzat tud-e a névtelen bejelentés alapján Király József által nyilvánosságra hozott, Hírös Sportnál történt szabálytalanságokról, de egyik alpolgármestertől sem kaptunk egyelőre tájékoztatást.
Hasonló cikkünk:  A 30. gálaestjét ünnepelte a Dance for Art Tánc-stúdió

„A Fidesz hálójában vergődik” a cég Király szerint

Király József a sajtótájékoztatón azt is kijelentette, hogy a Hírös Sport Kft. megítélése szerint a „Fidesz hálójában vergődik”, mert „két regnáló képviselője” is dolgozik a cégnél. Nemcsik Mátyáson kívül még Jánosi Istvánt említette – ő szintén a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője és a mostani választáson is képviselőjelöltje is, emellett sportügyekért felelős tanácsnok és a Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai vezetője is. Az is elképzelhető, hogy a kettőből három munkatárs lesz, ha a választáson Gál Zsombor, a Fidesz-KDNP jelöltje – egyben a Hírös Sport Nonprofit Kft. marketingese – is bejut a testületbe.

Király József szerint „elgondolkodtató”, hogy a Hírös Sport munkatársai miért nem jelezték a közgyűléseken a céggel kapcsolatos döntéshozataloknál, hogy „valamilyen módon érintettek a témában, és nem kívánnak szavazni. Erre az elmúlt időszakban soha nem került sor”.

A Szövetség politikusa még Nemcsik Mátyás kommunikációs és marketing munkáját is kritizálta.
„Nézzék meg, hogy a weblapjuk hogyan néz ki, és aztán utána el kell azon gondolkodni, hogy egyáltalán ezek az emberek érdemesek-e arra, hogy fizetést kapjanak ennél a cégnél” – mondta Király József.

Megnéztük, az oldalon például a hírek valóban nem nagyon pörögnek, az idei évben összesen kettő jelent meg – két álláshirdetés, és érdekes, hogy az egyikkel mérlegképes könyvelőt keresnek.

Képernyőfotó a Hírös Sport Kft. weboldaláról, 2024. május 31

A sajtótájékoztatón Király József kitért még a Domb Beach üzemeltetőváltásának elég nagy visszhangot kiváltó ügyére, ezzel a témával külön cikkben tervezünk majd foglalkozni.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Visszaáll a régi forgalmi rend az ÉZI-nél lévő kereszteződésnél

Az 52-es főút ideiglenes forgalomtereléseinek megszüntetését követően július 1-jén, hétfőn az önkormányzattal egyeztetett módon visszaáll Kecskeméten az Ipoly utca...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...