Mindnyájunknak el kell menni?

- Advertisement -


– vélemény –

Lezajlottak a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választások, amihez kapcsolódóan mi magunk is részvételre biztattuk olvasóinkat. Ezzel együtt – és szigorúan nem az aktuális helyzetre vonatkozóan, hanem általánosságban – biztosan nem ártalmas mélyebben elgondolkodni a demokrácia természetén, a választás aktusán, a választás megtagadásának politikai jelentésén.

Lehet tehát nemet is mondani?
Minden további nélkül, ugyanis a demokrácia ismeri ezt a szót, és érvényes válasznak fogadja el, emellett pedig lehetőséget ad arra is, hogy ne csak a választások alkalmával gyakoroljuk állampolgári jogainkat. Ugyanakkor mindkettő mozgástere függ a demokratikus berendezkedés minőségétől.

Egyáltalán nem volt meglepő az utóbbi években az apátia megjelenése, a politikától elfordulás széleskörűvé válása idehaza, ha végigtekintünk az újkori magyar demokrácia lassan négy évtizedén a közéleti eseményeket és a politikaalakítók teljesítményét értékelve. Politológusok véleménye szerint is egészen unalmas kampány és választások elé néztünk volna, ha nem katalizálja a Tisza Párt megjelenése az állampolgári érdeklődést és aktivitást.
Ám nem csak a kiábrándultságból fakadhat az a hiátus, amikor egy választás előtt azzal szembesülünk, hogy nincs olyan jelölt, akibe a bizalmunkat fektethetnénk, hiszen ez a helyzet egy jól működő demokráciában is bármikor bárkivel előfordulhat.

A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el, szóval ha nem mentél el szavazni, utána csönd a neved, és egyébként is, a választáson részt venni erkölcsi kötelesség” – sorolhatnánk azokat a kvázimorális szemrehányásokat, amely dorgáló dörgedelmekkel idehaza találkozhatunk. Ez a beszűkült demokráciaértelmezés pedig meg sem próbálja feltárni, hogy mit tehetünk, ha éppen nemet akarunk mondani.

Meglepőnek tűnhet, hogy például a demokráciával erősen hadilábon álló, és a nem véletlenül banánköztársasági előítéletekkel övezett Kolumbiában bukkanunk rá a nemet mondás jogosultságának egyfajta kitaposott útjára, az „üres szavazat” intézményére. Náluk a jelöltek nevein kívül egy üres sor melletti rubrika is található a szavazólapon, amelyet választva kinyilváníthatjuk, hogy szeretnénk ugyan az állampolgári jogainkkal élni, és vesszük is a fáradságot a szavazatunkat leadni, de tanácstalanok vagyunk, senkit sem tartunk alkalmasnak, így csupán egy ellenszavazatra számíthatnak tőlünk.
Ráadásul ha az üres szavazatok kerülnek többségbe, a választást meg kell ismételni, sőt a választás jellegétől függően a korábbi jelölteket nem is lehet újrajelölni, helyettük új jelölteket kell választani.

Üres szavazat leadására persze számos ország választási rendszerében, például Kanadában, vagy a közelebbi Spanyolországban is adott a lehetőség. Mondhatnánk, hogy ezek a demokráciák előrébb járnak abban, hogy felismerték, a „nem” szónak is van létjogosultsága, viszont akkor az is igaz lehet(ne), hogy amely országok a választásokon történő részvételt kötelezővé teszik, és nincs az üres szavazat leadására ilyen deklarált mechanizmusuk, a demokráciagyakorlatukban fejletlenebbek. Márpedig ez így biztosan nem jelenthető ki.

De azt se feledjük, hogy eredendően a viccpártok megjelenése is a protestfeszültség levezetését szolgálta.

Fotó: Pixabay

Nemet tehát mindig lehet mondani, még deklarált mechanizmusok nélkül is: az érvénytelen szavazat is jelzés, részvétel, véleménynyilvánítás. Legfeljebb itthon nincs meg ennek a kellő beágyazottsága, az erkölcsi és racionális átbeszéltsége.

A részvételről lemondás pedig akár politikai eszköz, mondhatni állampolgári obstrukció is lehet, még kampány is felhúzható rá. Nálunk 2012-ig ez egy átjárható és nyitva hagyott, csak éppen nem használt kapu volt a jogrendszerünkben, majd az amúgy demokráciadeficittel okkal vádolható választójogi átalakításnak ez is áldozatául esett.
Korábban ugyanis legalább 50%-os részvétel volt szükséges a választás érvényességéhez, ellenkező esetben a választókerületben meg kellett ismételni a választást. Jelenleg nincs ilyen küszöb, ad absurdum egyetlen szavazattal is megválaszthatunk országgyűlési vagy önkormányzati képviselőket, polgármestereket.
Jogi értelemben tehát ma már értelmetlen lenne a részvétel ellen buzdítani, viszont egy politikai hatalomgyakorlás valós legitimációjához hozzátartozik a támogatottság nagysága is, így egy alacsony részvétellel és kicsiny felhatalmazással történt megválasztás igencsak vethetne fel kérdőjeleket a hatalomgyakorlással szemben.

Persze ilyen mértékű bizalomvesztés nem történt az elmúlt években idehaza, pedig a politikai szereplők bőven szolgáltattak volna rá okot az elégtelenekkel teli bizonyítványukkal. Valószínűleg az is szerepet játszhat ebben, hogy az állampolgári, egyáltalán a polgári létezésünk ismereteiben oly mértékben vagyunk leszakadva a minimálisan elvárhatótól, aminek következtében el sem jutunk nemhogy a demokrácia működésének megértéséig, de még csak a lehetőségeink számbavételéig sem.

Amely lehetőségek egyébként egészen sokszínűek is lehetnek, ahogyan egy pár hónappal ezelőtti nyilvános beszélgetésben is nyomába eredtek egy vitafórum résztvevői. Hatalomgyakorlási hozzáálláson múlik, hogy például a közösségi költségvetés számtalan tekintetben építő diskurzusának és gyakorlatának teret enged-e, de valamennyire rajtunk is, hogy a hatalomgyakorlókból kikényszerítjük-e a részvételi hozzáférések bővítését.

Azt biztosan leszögezhetjük, hogy a demokráciával kapcsolatos teendőink nem a választási részvételünkben merülnek ki, és ilyenkor sem bűn nemet mondani, érvénytelenül szavazni, vagy akár a távolmaradásunkkal obstruálni. Ettől egyáltalán nem leszünk rosszabb, lelkiismeretlenebb, nemtörődömebb tagjai a társadalomnak, ha egyébként ezt a döntést állampolgári öntudattal és felelősséggel hoztuk meg.
Az állampolgári öntudathoz legszorosabban a közéleti tájékozottság és az ebből fakadó megalapozott véleményalkotás tartozik hozzá, amiből magától értetődően következik a közfeladatokra megválasztottak munkavégzésének tényszerű megítélése (még akkor is, ha mi magunk nem őt választottuk, vagy egyáltalán nem is választottunk senkit). A felelősség pedig a számunkra fontos ügyek felvállalása, segítése, cselekvő alakítása.

Időnként, a kitüntetett napokon pedig elmegyünk, vagy éppen nem megyünk el – állampolgárként jogunk van ebben is a saját belátásunk szerint dönteni. Csak éppen legyünk állampolgárok, öntudatos és felelős szereplői a társadalomnak!

————

A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.

Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a szerkesztoseg@kecsup.hu címre.

- Advertisement -
Exit mobile version