A 2023-as évről szóló pénzügyi jelentésekből derül ki, hogy már 1452 milliárd forintot rejtenek azok a magántőkealapok, amelyek a fideszes, vagy Fidesz-közeli oligarchákhoz tartoznak – írta meg a Válasz Online.
Mészáros Lőrinc érintett alapjai 770 milliárd forintot, Szíjj Lászlóé 79 milliárdot, a Tiborcz-üzletek körül feltűnő magánalapokban 487 milliárdot, a Matolcsy Ádám-féle ősközösségeké pedig 116 milliárdot rejtenek. Ez összesen 1452 milliárd forint.
Mészáros és Szíjj esetében összesen négy alapkezelőt és 26 darab alapot vettek figyelembe, a kormányfő veje környékére három alapkezelőt soroltak – 12 kezelt alappal –, a jegybankelnök fiának baráti csapatához pedig 14 alap tartozik.
Ahogy a lap írja: a „NER-csúcsragadozók” magántőkealapjaiban most parkoló 1452 milliárdnyi vagyonból kettőnél is több budapesti metróvonal épülhetne.
A Válasz Online arra is felhívja a figyelmet, hogy az 1452 milliárd forint eredetének nagy részéről nincs tudásunk, mert újságírói eszközökkel kideríthetetlen, hogyan került ennyi pénz a kormányközeli üzletemberek kezelésébe.
Azt sem lehet tudni 100 százalékos biztonsággal, hogy ennek a vagyonnak ők maguk lennének a tulajdonosai, hiszen a magántőkealapok befektetőinek anonimitását törvény biztosítja.