Költőládák kihelyezésével és tornyok kisebb átalakításával jó néhány templomot tettek „bagolybaráttá” a természetvédelmi szakemberek az elmúlt években. Tamás Ádámmal, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) természetvédelmi őrkerület-vezetőjével a mátételkei templom és a bácsbokodi temetőkápolna tornyába másztunk fel, hogy megnézzük, milyen volt a mostani költés. Közben megörökítettük a kis fiókák gyűrűzését, emellett a szakember sok mindent elárult a fokozottan védett madárfajról és a megóvása érdekében tett lépésekről.
Hőmérő nincs nálunk, de alsó hangon is 40 Celsius-fokot tippelek, a pólóm pillanatok alatt csuromvizes lett az izzadságtól. A bácsbokodi Szent Anna-temetőkápolna toronysüvegébe már feljutni sem egyszerű: függőleges vaslétrán mászunk fel, majd szűk padlónyíláson bújunk át, ami hátizsákkal a háton, fényképezőgéppel a nyakban szép kihívás. Fent pedig igazi „szauna” fogad minket, ráadásul olyan fullasztó és sűrű a levegő, mint egy ház poros padlásán a nyári kánikulában.
Ember számára nehezen elviselhető körülmények, a gyöngybaglyoknak mégis ideálisak a költésre. Tamás Ádám rutinosan mozog a körülbelül kétszer két méteres térben (ahol a ferde gerendák miatt igencsak vigyázni kell fejünk épségére). Mutatja, hova ne lépjek, mert gyenge a deszka, és pillanatok alatt felfedezi az egyik sarokban az ott gubbasztó bagolyfiókákat – nekem elsőre apró, pihés gombolyagoknak tűnnek. Amilyen cukik külsőre, olyan ijesztő, szinte megmagyarázhatatlanul furcsa riasztó hangot adnak ki – ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy CB-rádiót bekapcsolnak, vagy ahogyan a régi tévék zúgtak a „hangyaháborús” adásszünet idején. Első hallásra nem is sikerült beazonosítanom, mi a különös zaj forrása, a természetvédelmi őr árulta el, hogy bizony a kis gyöngybaglyok tiltakoznak így a jelenlétünk ellen.
Nem is zavarunk sokáig, Tamás Ádám a fejlámpa fényénél gyors és szakavatott mozdulatokkal mind a hét fiókát meggyűrűzi, én pedig tollban és madárürülékben térdepelve igyekszem ezt megörökíteni.
A mátételkei Szent Mihály római katolikus templomban már egyszerűbb a dolgunk. Itt a toronysüveg világosabb, tágasabb, szellősebb, és szerencsére csak egy ütés jelzi a fél 10-et, aminek kifejezetten örülök, mert a harang közvetlenül a fülem mellett kondul meg. A harangtér nincs teljes egészében megnyitva a baglyok számára, hanem az ablak zsalugátereihez egy költőládát illesztettek, a gyöngybaglyok ebbe tudnak berepülni és lerakni a tojásaikat. Ottjártunkkor két tojásból már kikelt a fióka, tízből még nem. A ládában ott csücsül az egyik szülő is, ő szintén kap a lábára egy fémgyűrűt a természetvédelmi őrtől, akitől megtudom, hogy idén ez már a második költés, az első fészekaljból már tavasszal kirepült tíz fióka.
Eltűnőben az odvas fák
Mielőtt az ember a táj nagy arányú átalakításába és a természet visszaszorításába kezdett volna, a gyöngybaglyok egykori természetes élőhelyei a löszfalakban kialakult üregek és a Kárpát-medencére jellemző erdős sztyeppén az odvas, öreg fák voltak. Ahogy kevesebb lett az erdő, és eltűntek a löszfalak, kényszerűségből lassanként alkalmazkodtak ehhez a változáshoz, és beköltöztek a falvak, városok magasabb épületeinek – templomok, kastélyok – a padlásaira, ahol megtalálták azokat a helyeket, amelyek számukra biztonságot és nyugalmat adtak. Ma már csak elvétve találkozunk olyan gyöngybagollyal, amely löszfalban fészkel, de a Katymári és a Madarasi Téglavető földtani képződményeknél lévő löszfalakban Tamás Ádám tud ilyen párokról.
Egy idő után a templomokban való fészkelés is egyre nehezebbé vált a fokozottan védett – azaz csak különleges intézkedésekkel megóvható – madaraknak, ugyanis a plébániák a mindent összepiszkító, tömegesen megjelenő galambok elleni védekezésként szép sorban teljesen lezárták a tornyokat és a süvegeket, hogy megóvják a meghibásodástól az önműködő harangszerkezeteket. Így viszont nemcsak a galambokat zárták ki, hanem a sokkal ritkább gyöngybaglyokat is, akik nem mellesleg főleg rágcsálókkal, például házi egérrel, mezei pocokkal, cickánnyal vagy fiatalabb patkányokkal táplálkoznak, és ezzel nagy hasznot hajtanak az embernek.
Összefogás a gyöngybaglyok megmentéséért
A helyzetet felismerve a természetvédelmi szakemberek cselekedni kezdtek, hogy az egyházi épületek ismét fészkelőhelyül szolgálhassanak az egyre inkább veszélyeztetett szárnyasok számára. Ebben a munkában nemcsak a nemzeti parkok, hanem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány is részt vesz. A Bácskában Tamás Ádám vállalta fel a feladatot – nemzeti parkos munkájából, hivatásából adódóan ez valahol természetes is, az ugyanakkor még hitelesebbé teszi a szerepvállalását, hogy gyermekkora óta a madarak nagy rajongója, ma pedig már szakértője is.
„Jól emlékszem arra a pillanatra, amikor a madarak igazán érdekelni kezdtek. 1999-ben hetedikes voltam, egy téli délelőttön elméláztam a biológiaórán, és az ablakon kinézve láttam, hogy a fákon rengeteg madár telepedett meg. Kérdeztem a tanárnőt, milyen madarak ezek, de ő nem tudta megmondani. Akkor még nem ismertük az internetet, bementem hát a könyvtárba, találtam egy szakkönyvet, és abból sikerült beazonosítanom, hogy fenyőrigókról van szó. Onnantól nem volt megállás. Megtudtam, hogy szülőfalumban, Homokmégyen él a Magyar Madártani Egyesület egyik tagja, aki édesapám iskolai osztálytársa volt, és jár neki a Madártávlat című újság is. Tőle kaptam pár számot a lapból, abban olvastam egy nyári madárgyűrűző táborról, ahova aztán el is vittek a szüleim. Egyre lelkesebb lettem: a következő nyáron is visszamentem a táborba, és ez a szenvedély meghatározta már a középiskolai pályaválasztásomat is. Tudtam, hogy valamilyen természettel kapcsolatos szakmát szeretnék” – mesélte a természetvédelmi őrkerület-vezető, aki Szegeden végzett erdészeti szakközépiskolában, majd a soproni egyetemen diplomázott természetvédelmi mérnök szakon.
„Jó tíz évvel ezelőtt az egyik barátommal karoltuk fel a bagolymentés ügyét, ekkor már két éve a nemzeti parknál dolgoztam. Megkerestük a plébánosokat, és elmagyaráztuk nekik, hogy ennek a fokozottan védett madárnak a templomtornyok a hagyományos fészkelőhelyei, de fokozatosan kiszorultak onnan. Kértük, hogy nyissák meg a tornyot, és járuljanak hozzá, hogy ’bagolybarát’, de galambmentes legyen, ami költőládák kihelyezésével vagy a süvegen vágott apró, 15 x 15 centiméteres nyílásokkal egyszerűen megoldható. Mindenhol nyitott kapukat találtunk, rendkívül készségesen fogadták kérésünket a plébános urak. Így a hozzám tartozó területen tíz templomtornyot tudtunk a gyöngybaglyok fészkelésére alkalmassá tenni. Van, ahol nem költenek rendszeresen, máshol egy hónap után felfedezték a lehetőséget, és azóta mindig visszajárnak, így a most meglátogatott mátételkei és bácsbokodi templomba is. Ezekben a most meggyűrűzött fiókák már a másodköltésből vannak, ami azt jelenti, hogy a pároknak idén 20-22 fiókájuk volt” – mondta el a KNPI természetvédelmi őrkerület-vezetője.
A szakember iránt már olyan nagy a bizalom, annyira jó a kapcsolata a papokkal-lelkészekkel, hogy ha éppen zárva van a templom, odaadják neki a kulcsot, hogy ellenőrizhesse a madarakat és meggyűrűzhesse a fiókákat.
Munkazajban is sikeres volt a költés
A költőládákat közvetlenül az ablak zsalugáterei mögé erősítik fel, így a bagoly abba repül (a szakember a harangtér felőli kis ablakon keresztül tud benyúlni). A „bagolybarát” kialakítás másik módszere, amikor a süveg felső részét deszkapadlóval elkülönítik a harangtértől, és így nemcsak egyládányi, hanem jó pár légköbméternyi tér áll a baglyok rendelkezésére, és szabadon mozoghatnak – magyarázta Tamás Ádám.
Volt olyan templom Baján, amelyben pár év alatt egyszer sem fordult meg bagoly, viszont minden igyekezet ellenére megtelepedtek a galambok. A természetvédők nem akartak konfliktust, ezért maguk zárták le a tornyot. Vaskúton különleges helyzet adódott. Az ottani templom négy óralapját felújítás miatt kivették, így a galambok és baglyok is könnyedén bejutottak a toronyba. Tamás Ádám folyamatosan egyeztetett a plébánossal arról, hogy mikor kerülnek majd vissza az óralapok, előtte ugyanis ki akart alakítani a süveg tetején egy fészkelőhelyet kis nyílással, hogy a baglyok a felújítás befejeztével is tudjanak fészkelni a toronyban.
„Akkor rakták vissza az óralapokat, amikor már a tojásokon ült a gyöngybagoly. Nagyon tartottam attól, hogy a költés meghiúsul a megzavarás miatt, de szerencsére nem ez történt: öt fióka kelt ki, már meg is gyűrűztem őket. A baglyok nagyon jól alkalmazkodtak a helyzethez, a süvegen nyitott ablakon jártak be etetni a fiókákat” – mondta a természetvédelmi őr. Mint hozzátette, Bácsszentgyörgyön most ugyanilyen szituáció alakulhat ki, ott is felújítják a tornyot, miközben a ládában öt fióka nevelkedik. A szakember abban bízik, hogy kirepülnek, mielőtt megkezdődne az állványozás és a tetőn az ácsmunka. Az új süvegbe való ki-be járás biztosítása újabb egyeztetéseket igényel majd az egyházzal, de Tamás Ádám bizakodó, mert a plébános teljesen együttműködő a bagolymentésben.
Ha sok a pocok, szépen nőnek a fiókák
Hogy hány gyöngybagolyfióka repül ki, az nagyban függ a táplálék mennyiségétől. 2023-ban rengeteg mezei pocok volt (ezt hívják túlszaporodásnak, gradációnak), ennek eredményeként bőséges esztendő köszöntött a gyöngybaglyokra is egész Magyarországon, gyakori volt a kétszeri költés, összesen húsznál is több felnevelt utóddal. Tamás Ádám tapasztalatai szerint idén a tavalyihoz képest kevesebb a fióka, ami visszavezethető arra, hogy a gazdálkodók intenzívebben irtották a rágcsálókat.
„Nagyon ritkán denevért is elejtenek, néha kétéltűeket is, például barna ásóbékát, illetve alkalmanként madármaradékokat is találunk a gyöngybagolyköpetekben. Pont a mátételkei templomban költő pár zsákmányolt nemrég egy pézsmapocokkölyköt, amely Észak-Amerikából elterjedt rágcsáló” – részletezte a KNPI szakembere. A természetvédelmi őr köpetgyűjtéssel is foglalkozik, ami az elejtett állatok megjelenéséről, elterjedéséről szolgáltat élettani (biotikai) adatot.
A fiókák körülbelül három hét kotlás után kelnek ki. A tojó nem egyszerre, hanem egy-két napos eltérésekkel rakja le a tojásokat, így a legkorábbi és legfiatalabb fiókák között akár két hét különbség is lehet, ez jól megmutatkozik a méretükben, fejlettségükben. Négy-öt hetesen repülnek ki, bár ez nagyban függ a táplálék mennyiségétől vagy a szülők tapasztaltságától.
Ha roskadozik a fészek a pockoktól, akkor a fiókák sokkal ütemesebben fejlődnek, és korábban elhagyják a költőládát. A gyöngybagoly erősen hajlamos a kóborlásra. A fiatal egyedek igen nagy távolságokat képesek megtenni, akár egy-két ezer kilométerre is elvándorolnak. Bácsalmáson fogtak egyszer egy Veszprém megyében meggyűrűzött példányt, nem sokkal kirepülése után.
Halálos veszélyben az utak mellett
A gyöngybaglyok rövid életűek, rengeteg esik áldozatul a közutakon közlekedő járműveknek. Utunk során az 55-ös főút mellett Ádám is mutatott egy elütött példányt.
„Az út kiemelkedik a tájból, a körülötte lévő szántóföld mélyebben fekszik. Így a vadászó bagoly az út fölé érve sajnos alacsonyabban repül annál, hogy a száguldó autók, kamionok ne üssék el, így fokozott veszélynek vannak kitéve. Az is probléma, hogy az út levágott rézsűje kiváló vadászterep lenne neki, mert itt könnyebben észreveszi és meg tudja fogni a pockot, egeret, mint a másfél méter magas kukoricásban. Viszont hiába a terített asztal, a reflektorok elvakíthatják a zsákmányra leselkedő madarakat, a járművek által keltett légörvények pedig vákuumszerűen az autóhoz, kamionhoz sodorhatják őket” – hívta fel a figyelmet Tamás Ádám.
Elképesztő mennyiségű állat (köztük védett és fokozottan védett faj) pusztul el az utakon. 2021. március elején egyetlen nap alatt a 4-es számú főút 113–178. kilométerszelvényei közötti 65 kilométeres útszakaszon összesen 113 elütött bagoly tetemét azonosították a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. 89 gyöngybagoly, 23 erdei fülesbagoly és egy kuvik elgázolt példányait gyűjtötték össze csak ezen a napon. Rajtuk kívül még hat egerészölyv és egy karvaly is szerencsétlenül járt – derül ki a Kiskunsági Nemzeti Park honlapjáról.
