fbpx
5 C
Kecskemét
2024. december 3., kedd

FRISS HÍREK

Magyarország sokkal jobban látszik közvetlen közelről – vidéki független médiaszemle

- Advertisement -

Elhagyatottan a tető nélküli templom. Köz meg hallgatás különböző változatokban. Megtagadták a vizsgálatot, elküldték őket. A Fidesz-frakció nem tárgyal az októbertől polgármester ellenzéki politikussal. Lesznek vagy nem elbocsátások a hat gyárból? – Többek között ezek a témák érdekelték ezen a héten a vidéki független újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Borsod24: Elhagyatva: a fedél nélküli csenyétei templom szomorú története

A Borsod24 stábja nemrég az ország legszegényebb településén, Csenyétén járt, ahol nem lehetett nem észrevenni a falu fölé magasodó, tető nélküli templomot. Jó ideje már csak a tornya áll, és megközelíteni sem egyszerű az elgazosodott környék miatt. A lap újságírói azonban így is körbejárták az épületet és azt is kiderítették, hogyan került ebbe szomorú állapotba.

Debreciner: Mi történik akkukatasztrófa esetén? Miért vonták vissza a fiatalok pályázatát? Az instant erdők most már sétálni is fognak

Közmeghallgatást tartottak Debrecenben, ismét olyat, ahol az érdeklődő polgárok személyesen megjelenhettek, nem az interneten keresztül kényszerültek megnyilvánulni. A debreceni önkormányzat az elmúlt években tapasztaltakhoz hasonlóan idén sem verte nagydobra a közmeghallgatást: csak néhány nappal előre, kizárólag a törvényileg előírt, nem túl felhasználóbarát felületeken tette közzé hirdetményét. A történtekről több videó kíséretében számol be a Debreciner.

KecsUP: Már csak az előre, írásban megküldött kérdéseket lehet feltenni a kecskeméti közmeghallgatáson

Kecskemét közgyűlése közmeghallgatást tart szeptember 12-én a Városháza Dísztermében, ahol csak azok a helyi lakosok és civil szervezetek képviselői szólalhatnak fel, akik legalább 10 nappal az ülés előtt írásban (postán vagy e-mailben) elküldték a kérdésüket vagy a javaslatukat a jegyzőhöz. A beadványuknak tartalmaznia kell a benyújtó nevét és lakcímét, helyben érdekelt szervezet esetén a székhelyét és a képviselője nevét, valamint a képviselt ügy rövid összefoglalását. Tehát nem lehet már szabadon kérdést feltenni, mint korábban – számolt be róla a KecsUP Hírek.

Nyugat: „Minden nap sírok a gyerekek miatt, hogy mi lehet velük” – Kirúgtak 18 dolgozót a Vas megyei gyermekotthonokból

Összesen 18 dolgozót küldtek el a Vas megyei gyermekotthonokból, mert megtagadták a kifogástalan életvitel vizsgálatot. Többen megkeresték a Nyugat.hu szerkesztőségét. Azt mondják, a kötelező kérdőív épp a szakmaiságot mellőzi.

Szegeder: Városnézés Nagybecskereken, hétvégi kiruccanás Aradra, Zenta, a vajdasági Manhattan

A vajdasági Nagybecskerek ugyan nem egy tipikus kirándulóhely, nem is adja túl könnyen magát, de nem lehetetlen feladat megszeretni, hiszen gazdag történelme, kulturális öröksége és sokszínű lakossága tartogat meglepetéseket. Posztmodern és brutalista épületeivel például egészen változatos oldalait láthatjuk meg a hagyományos régi házakon túl.

Hasonló cikkünk:  Újabb ingatlanok kerülhetnek ingyenesen egyetemi alapítványokhoz

A 145 ezer lelket számláló Arad a romániai Bánság egyik legnagyobb városa, közel a magyar határhoz. A város rengeteg hangulatos szűk utcája hamar elkápráztathatja az arrajárót, kimagasló épületei egy letűnt korba repítik őt vissza. Változatosságból sincs hiány, hiszen a központba sétálva neoklasszicista és szecessziós mellett barokk és eklektikus stílusú épületek fogadnak, illetve a Maros festői partja sem elhanyagolható.

A vajdasági Zenta nemcsak földrajzi fekvése miatt különleges, hanem szintén lenyűgöző építészete miatt is. Az egyik legkiemelkedőbb épület a Városháza, mely visszafogott szecessziós stílusával és impozáns tornyával egy manhattani felhőkarcolóra emlékeztet a 20. század elejéről, nem épp tipikus látvány a vajdasági síkságban. A Tisza partján húzódó ártéri erdők különösen gazdag növény- és állatvilággal büszkélkedhetnek, a város menti vadregényes rengetegek pedig hosszabb túrákra is lehetőséget nyújtanak.

Szol24: A többségi Fidesz-frakció nem tárgyal az októbertől polgármester ellenzéki politikussal

A megválasztott, ám a polgármesteri széket csak októberben elfoglaló Györfi Mihály szeretne a szolnokiak érdekében mindenkivel együttműködni, ám az önkormányzatnál a jövőben is többséget élvező Fidesz-frakció a jelek szerint semmilyen párbeszédre nem hajlandó. Úgy tűnik, a szavazók többsége hiába mutatott egyértelműen ajtót a korábbi városvezetőnek, Szalay Ferencnek, a kormánypárt a következő időszakban sem hagy sok teret a szocialista politikusnak és segítőinek – írja a Szol24.

Veszprém Kukac: CONTINENTAL – Lesz vagy nem lesz leépítés?

A 152 éves Continental történetének legnagyobb jelentőségű újraszervezése „hétezer magyarországi alkalmazottjára, hat gyárára és számos leányvállalatára is hatással lenne”. Mindenről a részvényesek és az igazgatótanács tagjai döntenek, a Veszprém Kukac információi szerint a folyamat 2025 végére zárul le. Az újság úgy tudja, Veszprémben és Budapesten állítólag nem lesz leépítés, mert mindkét üzemben a szükségesnél kevesebben dolgoznak. Akkor lesznek vagy nem elbocsátások? A válasz: nincs.

 

Függetlennek tekintjük azt az orgánumot,
– amelynek tulajdonosa/kiadója nem politikai párt vagy annak alapítványa, bármely pártalapítású szervezete/szerveződése;
– aminek tulajdonosa/kiadója nem a kormány, nem települési vagy megyei önkormányzat, vagy ezek alapítványa, intézménye vagy bármely általuk létrehozott szervezet/szerveződés;
– ahol egyedül a szerkesztőség dönt önállóan az orgánum szerkesztési elveiről, gyakorlatáról és az orgánum tartalmáról.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megtalálták a két napja eltűnt kadafalvi bácsit

Szombat reggel a szervezett kutatàs folytatásának köszönhetően sikeresen, épségben megtalálták a Kadafalváról két napja eltűnt 81 éves férfit a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...