1956. október 23-a a szabadság feltámadását, 1989. június 16-a a függetlenség újjászületését hozta el. 68 éve Magyarország egyik legdicsőbb felkelése robbant ki a pesti utcán, amely a világtörténelem egyik legnagyobb kommunistaellenes munkáslázadása és egy nemzet véres szabadságharcának nyitánya lett. A forradalom és a szabadságharc hősei alig két hétig, november 4-e hajnaláig hittek a győzelemben, abban, hogy Kompország nem a Kelet, hanem a Nyugat partjaira kormányozza magát.
Aztán úgy adta a sors, hogy 33 évig a forradalom politikai vezetői, beleértve a miniszterelnököt is, egy jeltelen sírban, a koszos pesti külváros gaztengerében a tömegek által elfeledve porladtak.
A Kádár-rendszer amnesztiáit a nemzeti amnézia csendje váltotta fel. A munkásőrök és a szovjet pribékek terrorját a hatvanas évek közepétől felváltotta a gulyáskommunizmus „kiegyezése”. A bitófákat a hóhérok balatoni nyaralókra, a levert forradalmárok zöme pedig háztájira és maszekolásra cserélte. A fekete rabomobilokat felváltották a Trabantok, Wartburgok és Zsigulik. A pesti srácok lassan belenőttek a megújult proletárdiktatúrába: a százezernyi fegyveres lázadó országa a 800 ezer MSZMP-tag és a Hazafias Népfront kulisszája lett. Nagy Imre nevét sem ismerte az 1956 után született generáció zöme, Kádárból, a véres kezű hóhérból pedig megszületett „Kádár apánk” mítosza. Mindez tipikus magyar történet, egy fejezetnyi magyar történelem: egy relatív jólétre és abszolút hazugságra épült hétköznapi magyar sztori, valahol, Kelet és Nyugat-Európa között félúton.
Most, 2024 októberében emlékezzünk arra is, hogy 1989. június 16-a törte meg a hazugság és a felejtés spirálját. Mi, magyarok, immár nem a múltat próbáltuk meg végképp eltemetni, hanem a hősöket – és velük együtt a saját jövőnket próbáltuk kiásni és újra temetni. A gyászmenet szimbolikusan a 301-es parcellától a Hősök teréig vezetett.
Akik ott voltak 1989-ben, sosem feledik az egyszerű ruhában feketéllő sokszázezres tömeget, a posztmodern, művészi hollófekete drapériákat – az 1849-ben kivégzett és 1956. október 6-án rehabilitált és újratemetett Rajk László azonos nevű fiának építészi tervei szerint. Emlékezetünkbe beégett Mensáros László és Darvas Iván végtelennek tűnő névsorolvasása: a mártírok megörökítése, az irháját mentő kommunista párt vezetőinek díszsorfala a koporsók és a lobogó fáklyák mellett, a születő Magyar Demokrata Fórum és a demokratikus ellenzék immár nyilvános tömegdemonstrációja, s a nevezetes beszédek.
Kivált az a beszéd maradt emlékezetes, amelyet egy borzas hajú egyetemista, bizonyos Orbán Viktor süvöltött világgá. A magyar fiatalok nevében kért és kapott szót a Hősök terén, hét percet beszélt, s hat koporsóról beszélt – az öt kommunista mártír (Nagy, Szilágyi, Gimes, Losonci, Maléter) mellett a hatodik koporsóba a fiataloktól elvett jövőt temette. Idézet: „Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik.”
Érdemes néhány további passzust szó szerint is emlékezetünkbe vésnünk Orbán 1989-es beszédéből 2024 október 23-án:
„Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk a ’48-ból, így nem engedünk ’56-ból sem. Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. (…) Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. (…) A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben – bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné – nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel. (…) Mi nem érjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéretével, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk.”
Ez az utolsó mondat aktuálisabb mint valaha.
2024. október 23-a legyen emlékezés a magyar fiatalok jövőjének orbáni 1989-es hatodik koporsójára. 2024. Orbánja nem a fiatalok jövőjének záloga, hanem a szabad magyar jövő sírásója. Ezért immár ácsolják a Hősök terén a hetedik koporsót is, amelybe Orbán évtizedes NER-es uralmát temetik. Fel kell támasztani a magyar demokrácia intézményeit, a jólétet, a szabadságot, a tisztességet és – a magyar fiatalok jövőjét is. Ugyanis a kormány kommunikációjában ma a Kelet a Nyugat, a háború a béke, a tudatlanság a hatalom. Az oroszok és a kínai kommunisták Orbán szövetségesei és pénzelői. Ideje megácsolnunk és elásnunk a NER koporsóját – a magunk jelen kálváriájának a hetedik koporsóját. Temessük el hát a NER-t minél gyorsabban – legalább olyan békésen, de sokkal hatékonyabban, mint eleink a kommunistákat 1989-ben. Orbán egy temetésen kezdte karrierjét – ott is fogja majd végezni.
Zarándy Zoltán írása
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a szerkesztoseg@kecsup.hu címre.
