Iratkozz fel napi hírlevelünkre, hogy a legértesültebbek közé kerülj Kecskeméten!

Jogerős: Nem kell büntetést fizetnie a Lírának, mert lefóliázva árulta az Esti mesék lázadó lányoknak című kötetet a kecskeméti üzletében

- Advertisement -

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal ötmillió forintos bírságot szabott ki a Líra könyvkereskedő cégre, miután megállapították, hogy a kecskeméti Líra Könyv- és Zeneszalonban lefóliázva forgalmazták többek között az Esti mesék lázadó lányoknak című kötetet. A cég bíróságon támadta meg a határozatot, most a Szegedi Törvényszék is a Lírának adott igazat: az említett könyvben szereplő történet nem ábrázolja öncélúan a transzneműséget és a nemváltást. Az ítélet jogerős.

A hatóság online is megrendelt több könyvet a cégtől, köztük a Cavallo-Favilli által írt kötetet is. Álláspontjuk szerint a kötet „öncélúan népszerűsítette a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést és a nem megváltoztatását”, ezért 2023 december 6-án fogyasztóvédelmi eljárást indítottak és ötmillió forint bírságot róttak ki.

A hatóság el is tiltotta a kereskedőt a könyv forgalmazásától, mivel az üzlet iskolák és templomok bejáratától számított 200 méteres távolságon belül helyezkedik el, így felnőttek számára sem árusítható.

Ennek a könyvnek korábban is volt kalandja, 2024 március 4-én a Győri Törvényszék a Lírának adott igazat a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatallal szemben. A bíróság akkor ítéletében kitért rá, hogy „egy könyvet nem lehet egyetlen oldal alapján minősíteni.” A bíró véleménye szerint semmi sem áll távolabb az öncélúságtól, mint a könyv ábrázolása: ezek XXI. századi témák és problémák.

A Szegedi Törvényszék szerint a könyv „gyermek- és fiatalkorúak számára is értelmezhető módon mutat be egy a transzneműséggel kapcsolatos gyerekkori élethelyzetet és problémát. A történet illeszkedik a könyv koncepciójába, nem kizárólagos célja a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatásának bemutatása, az ábrázolás tehát nem tekinthető öncélúnak.”

A kormány módosította a rendeletet, így 2024 május 8-ától csak azok a könyvek esnek tilalom alá, amelynek „meghatározó eleme” a homoszexualitás megjelenítése vagy népszerűsítése, illetve a nem megváltoztatása. A Szegedi Törvényszék szerint az új szabály jelentősen szűkítette a hatálya alá tartozó könyvek számát, mindez azt is jelenti, hogy az új jogszabály alapján is egyértelmű, hogy az Esti mesék lázadó lányoknak szabadon forgalmazható.

via Telex

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A sofőrök szerint veszélyessé vált egy forgalmas út Bács-Kiskunban, a Magyar Közút szerint ez ideiglenes

Egy olvasónk elmondása szerint Bács-Kiskun vármegyében, a Dunatetétlen és Harta közötti bekötőúton véleményes módszerrel és eszközzel vágtak ki aszfaltra...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version