A mediterrán térségben nincs még egy olyan csodálatos fekvésű hely, mint az Ázsia és Európa közé ékelődött Isztambul. Amikor megérkezünk a Boszporusz mindkét oldalát elfoglaló – páratlan formájú – városba, alighanem az tűnik fel, hogy mennyire különbözik minden más európai és ázsiai várostól. Aki először látja az Aranyszarv-öböl menti dombokon emelt félkupolájú mecseteket nyúlánk, felfelé elkeskenyedő tornyaikkal, és a minden nyelvű, színű, illatú, labirintus szerű zajos utcákat – biztosan Ázsiában érzi magát. Aki többször is visszatért már azonban a mai modern – felhőkarcolókkal teli, több mint 16 milliós – világvárosba, nem ilyen egyértelműen tekint rá, amely egykoron – az ezer éven át fennálló – keresztény Bizánci Birodalom központja volt, és ahonnan – immár Isztambulból – az oszmán szultánok igazgatták az iszlám világbirodalmukat csaknem ötszáz éven át az első világháborúig.
Ismét Isztambulban jártunk.
A jövőbe láthatott az a 16. századi utazó, aki úgy fogalmazott: „Úgy vélem, más városok talán elpusztulnak, de ez a város mindig fennmarad, amíg ember él a földön.” És valóban így érezhetjük magunkat a kellemes klímájú, két kontinenst elválasztó összekötő Boszporusz partján, amely ha nyitottak vagyunk rá, számtalan arcát mutatja meg az ideérkezőnek.
A „Város” korokon át mesél a földközi-tengeri népek múltjából, amit számtalan követ, kereskedő, katona, politikus, utazó és kutató keresett fel – és keres fel ma is – egzotikus bazárjai, fürdői (hamam), éttermei, kikötője, vallása, kulturális kínálata és – lezáratlan – történelme miatt.
Október 29-én a köztársaság kikiáltásának napját minden török – kormánypárti és ellenzéki egyaránt – ünnepli Törökországban. Ilyenkor többemeletnyi nagyságú, félholdas zászlókat lenget a szél a középületeken és a felhőkarcolókon, és kisebbeket a lakások és kávéházak erkélyein. Mustafa Kemal Atatürk vezetésével 1923-ban, ezen a napon lett az egykori Oszmán Birodalomból köztársaság. Az ifjú törökök – és a kemalizmus követői – szekuláris államot akartak / akarnak, de az ellenzők is sokan voltak / vannak. Törökországot ma jelentős kettősség jellemzi: nemzetiségi (török-kurd ellentét), gazdasági (szegénység-gazdagság, rendkívül magas infláció) és a megörökölt politikai megosztottság. Recep Tayyip Erdoğan és az iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2003 óta irányítja az országot, amely egyre közelebb került egy eurázsiai autokráciához, ahol ma is sok ellenzékit tartanak politikai nézetük miatt fogva börtönben.
Páratlan látvány
A Galata-toronyból a város lenyűgöző látképe tárul elénk – különösen az őrtorony lábánál elterülő Bejoglu-negyed (régi nevén Pera), ahol egykoron főleg görögök, zsidók és örmények laktak, és az Aranyszarv-öböl túloldalán lévő mecsetegyüttesek. Isztambul harmadik dombját uralja a Szulejmán-mecset, mely méltó emlékműve a magyar történelemből is ismert Nagy Szulejmánnak.
De nem csak az istenfélők csodálják a város vallásos épületeit, hanem az építészek és a kultúrtörténészek is, hiszen aligha látni a Haghia Szophiához foghatóbbat. Ha a bizánci eredetű ortodox bazilika, mint minden más isztambuli mecsetnek az ősmintája nem épült volna fel, valószínűleg nem látnánk a Kék mecsetet sem jellegzetes dzsámikupoláival olyan lenyűgözőnek, mint az valójában. Ha viszont elbújnánk a folyamatosan áramló tömeg elől az utcán és a portékáikat hangos – európai fülnek – kiabálásnak tűnő boltosok zaja elől, térjünk be a kívülről nem túl hivalkodó, de belül annál káprázatosabb Rüsztem pasa mecsetbe. Megkockáztathatjuk, hogy a legszebb kék, fehér és paradicsompiros izniki kerámia borítja az aprócska dzsámit.
Igazi metropolisz Isztambul két tenger találkozásánál, ahol bármilyen szél fúj, a védett öblében mindig hatalmas a hajóforgalom; utcahálózata kibogozhatatlan; piacai – az illatozó fűszertől és frissen pörkölt kávétól – valóságos Aladdin barlangja; sugárútjai szélesek; modern üvegpalotái, üzleti negyedei (Levent), futballstadionjai, hosszú metróhálózata miatt kissé amerikaias is. Ami igazán különleges még, hogy hamar tapasztalni fogjuk Isztambul kellemes klímáját, amely nyáron nem túl meleg, télen nem túl hideg, a tavasz és az ősz pedig valósággal csábító.
Ez is érdekelheti:
Mások káosznak hívják, az isztambuliak otthonnak – ilyennek láttuk Sztambult
