Az év végéhez közeledve újságíróink összegzik, számukra milyen volt a mögöttünk hagyott esztendő, melyik volt a három legérdekesebb, legjobban szeretett és/vagy legnépszerűbb, legolvasottabb cikkük.
Elsőként Hraskó István osztja ezt meg olvasóinkkal.
A szentkirályi Göblyös-család, Juliska néni és a kanalasgémek
Közel kerülni egy emberhez, elnyerni a bizalmát gyakran nem egyszerű. Újságíróként az átlagoshoz képest néha könnyebb a dolgunk, például amikor az interjúalany maga szeretne az ügyének nyilvánosságot kérni. Gyakran viszont sokkal nehezebb, hiszen a megszólaló nem ismeri a riportert, a fotóst, és – a másik oldalról nézve – elismerem, tényleg furcsa lehet tíz-húsz perccel a találkozás, bemutatkozás után beszélni valakivel élete legnagyobb gondjáról, bánatáról.
Az interjúalany sokszor tart attól is, mit szólnak majd mások – a család, a barátok, ismerősök, kollégák, szomszédok – a szerepléséhez, a nyilatkozatához, a véleményéhez, és hogy egyáltalán milyen cikk születik az általa elmondottakból, hogyan dolgozza fel a média. Ezért vallom, hogy nagy felelősséggel is jár egy interjú, riport, ezt szem előtt kell tartania az újságírónak.
Hivatásunk szépsége akkor mutatkozik meg leginkább, amikor a beszélgetőtársunk tényleg megnyílik, érezhetően őszintén és bátran beszél ügyéről, gondolatairól, munkájáról, kihívásairól, vagy általában az életről, a világról. Számomra nagyon megtisztelő ez a fajta a bizalom, rendkívül hálás vagyok érte. Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy így sokkal érdekesebb, olvasmányosabb lehet egy írás, azt sem feledve, hogy a szerzőnek ekkor is meg kell maradnia külső szemlélőnek, muszáj tartania pár lépés távolságot, bármennyire is megkedvelte az interjúalanyát.
Ezek a riportok engem is feltöltenek, és hosszú időre elkísérnek – időnként újra el is olvasom őket, hogy emlékezzek és átéljem az akkori élményt.
Idén is szerencsére sikerült több olyan témát megírnom, amelyek szerintem érdekesek és fontosak voltak, nekem is sokat jelentettek, és népszerűnek is bizonyultak, rengetegen olvasták őket, szépen terjedtek a közösségi oldalon is. A három választásom:
Juliska néni
Majdnem 85 ezren olvasták azt a márciusban megjelent cikkünket, amelyben Bóta Lászlóné Juliska néni, a Petőfi Sándor utcai kispiacon 1986 óta árusító idős asszony panaszolta el nehézségeit. Egymás után kapta az ellenőrzéseket, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették és ami a legjobban fájt neki: a piacfelügyelő csalónak nevezte. Története érezhetően megérintette a kecskemétieket. Addig se kerülték el a vásárlók, de a cikk után tényleg nagyon sokan keresték fel. Volt, aki azt is felajánlotta, hogy tüntetést szervez az ügyében – Juliska néni ebből nem kért -, egy önkormányzati képviselő pedig könyvet vitt neki ajándékba. Decemberben újra meglátogattam és kiderült, azóta elsimultak a dolgok: „csend, nyugalom, béke van”, ahogy idei legfelkapottabb riportunk főhőse fogalmaz.
Számomra Juliska néni megtestesíti azokat, akikre a médiának különösen figyelnie kell. Hatalommal és befolyással nem bír, nincsenek kapcsolatai „felsőbb körökben”, érdekeit emiatt nem vagy csak nagyon nehezen tudja érvényesíteni, viszont (talán éppen kiszolgáltatottsága miatt) az általa elkövetett „szabálytalansághoz” képest (nem kettő, hanem három asztalra pakolta ki áruját) indokolatlan büntetésben, retorzióban részesült, ráadásul több alkalommal. A hatósággal, annak eljárásaival szemben eszköztelen, védtelen – csak a sajtóban és a nyilvánosság erejében bízhat.
A szentkirályi Göblyös-család
Először idén augusztus végén írtam a szentkirályi Göblyös-házaspár tervéről, majd szeptemberben kollégáimmal, valamint Tamás Bence Gáspár és a Pelikán Projekt közreműködésével – a KecsUP történetében első ízben – kisfilmet is készítettünk a témáról. A kecskeméti Autizmus Centrumban dolgozó Éva és férje, Gergő az autizmussal élő gyerekeknek és felnőtteknek szeretne kialakítani egy szociális farmot a község külterületén lévő tanyájukon. Itt az autizmus spektrumzavarral küzdő fiatalok védett körülmények között önállóan gyakorolhatnák a ház körüli teendőket, idővel pedig akár a foglalkoztatásukra is lehetőség nyílna. Ezzel autista fiuk mellett más érintett családoknak is szeretnének segíteni. Ősszel már rendszeresen jártak az intézmény csoportjai a tanyára, a fiatalok kukoricát törtek és morzsoltak, állatokat etettek, kertészkedtek.
Számunkra nagy kihívást jelentett a kisfilm leforgatása, hiszen alapvetően az írott sajtóban utazunk, de rendkívül élveztük a videózást is. Minden tiszteletem és szimpátiám a házaspáré, akik még az otthonukat is megnyitották előttünk, és sokat meséltek életükről. Remélem, minden tervük sikerül és valóra válik az álmuk!
A kanalasgémek
„Maroknyi eltökélt ember elkeseredett küzdelme az elkerülhetetlen ellen” – így fogalmazta meg egyszer egy interjúalanyom a természetvédelemben dolgozók munkájának lényegét. És valóban: visszafordíthatatlannak látszik a helyzet, globálisan folyamatosan romlanak az élőhelyek, és tűnnek el sorra a fajok, csökken a biodiverzitás. Éppen ezért végtelenül tisztelem azokat, aki minden akadályozó tényező ellenére, a mai, csak a fogyasztásról szóló korban tenni akarnak a természeti értékek helyreállításáért és megőrzéséért. Öröm számomra, hogy ha csak hónapokra is, de kollégájuk lehettem.
Májusban nem mindennapi forgatásra-fotózásra kaptam lehetőséget: dr. Pigniczki Csaba ornitológus, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetőjének invitálására Apajon természetvédelmi őrökkel mehettem be az Ürbői-halastavaknál lévő kanalasgém-telepre – derékig érő vízben, néha térdig süllyedve az iszapba -, és egészen közelről örökíthettem meg, ahogy a pár hetes fiókák fém- és műanyag gyűrűt kapnak a lábukra. Ha a gyűrűn lévő kódot később bárhol a világon a madarászok leolvassák, értékes adatokhoz jutnak a kanalasgémek vonulásáról.
Izgalmas és tényleg különleges, sajátos hangulatú riport volt, nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy testközelből láthattam a kis fiókákat, miközben a szülők fölöttünk köröztek. Mivel – tőlem szokatlan módon – nem bénáztam, magyarán nem merültem el a tóban és nem pottyantottam a vízbe a telefonom, így képeken és videón is meg tudtam mutatni.
Riport a kanalasgém-telepről: megnézhettük az idén kikelt fiókák gyűrűzését – videóval
