Ha 2026-ban veszít a Fidesz, arra is fel vannak készülve – mondta Lázár János Hajdú Péter műsorában. Ugyanakkor attól nem tart, hogy ez bekövetkezik.
A Beköltözve Hajdú Péterhez legújabb adása pénteken 19 órától lesz látható a YouTube-on, most az előzetes alapján lehet tudni néhány morzsát az építési és közlekedési miniszterrel készült beszélgetésből.
Szóba került az év elején kirobbant kegyelmi ügy, Lázár szerint nem kérdés, hogy a kormány még mindig ettől a botránytól szenved. Nagy vereségként élték meg Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter lemondását, de hozzátette, hogy Novák „se fölénk, se közénk” nem való.
„A balhé nem a Magyar Péter volt, hanem a kegyelmi vagy a Novák-ügy, nevezzük bárhogy is. Az volt az igazán ütős” – mondta a miniszter. Hajdú Péter arra a kérdésére, hogy a kormányülésen szóba került-e Magyar Péter februári Partizán-interjúja, Lázár nemmel válaszolt.
via Telex