NATO-főtitkár: A veszély teljes sebességgel közeledik felénk

- Advertisement -

Mark Rutte egy brüsszeli rendezvényen szólította fel az észak-atlanti szövetség tagországait, hogy fokozzák védelmi termelésüket és növeljék a védelmi kiadásaikat. A NATO-főtitkár szerint „háborús gondolkodásmódra” kell átállni a fokozódó orosz agresszió és a Kína jelentette fenyegetés miatt.

„Az orosz védelmi ipar teljes kapacitással működik, miközben Európa védelmi termelése alulfinanszírozottság és nemzeti érdekek miatt széttöredezett. Ami Oroszországnak hiányzik a minőségből, azt mennyiségben pótolja, Kína, Irán és Észak-Korea segítségével. Mindez abba az irányba mutat, hogy Oroszország hosszú távú konfrontációra készül, Ukrajnával és velünk” – mondta Rutte.

A NATO-főtitkár arról is beszélt, hogy a hibrid hadviselés is destabilizálja a társadalmakat, és próbára teszik a NATO elrettentő képességét. Eközben pedig Kína gyorsan fejleszti a nukleáris és technológiai képességeit, és a globális befolyásának kiterjesztésére törekszik. Hozzátette, nincs közvetlen katonai fenyegetés a szövetséges országokra nézve.

Rutte szerint a jelenleg elvárt, GDP-arányos 2 százalék közel sem elégséges a védelemre, áldozatvállalásra van szükség, különben a háború költségei sokkal súlyosabbak lesznek mind gazdasági, mind emberi szempontból.

„A NATO területén élő egymilliárd emberhez fordulok, és arra kérem őket, hogy segítsenek nekem. Hívják fel a politikusaik figyelmét arra, hogy milyen fontosak a védelmi kiadások, mert ez hosszú távon kulcsfontosságú. Ha vannak gyermekeik, unokáik, ha úgy gondolják, hogy meg kell őriznünk az életmódunkat, a demokráciánkat, az értékeinket, akkor a védelemnek kell prioritásnak lennie. Mert ha nem ezt tesszük, akkor négy-öt év múlva igazi nehézségekbe fogunk ütközni” – mondta a BBC-nek Mark Rutte.

via Telex

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Még vizsgálják, el kell-e költöztetni az orvosi rendelőt a Széchenyi sétányról, és ha igen, hová

A Széchenyi sétányi orvosi rendelőnél felmerült, hogy mivel már nem felel meg több műszaki előírásnak, beköltöztetik a Piaristák terére....

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version