Orosz és amerikai tánc az európai parketten: Putyin háborúja és harc a szabadságért (vélemény)

Vlagyimir Putyin parancsára – 2022. február 24-én, csütörtökön, hajnalban – az orosz seregek megtámadták Ukrajnát. Európa visszalépett a múltba. Ismét azokon az utcákon ölnek civileket, ahol 1941 és 1944 között a német SS terrorháborút folytatott; most az oroszok folytatnak – válogatás nélküli – terrorháborút. Borisz Romancsenkót, a 96 éves ukrán férfit, aki túlélte a náci koncentrációs tábort, orosz bomba ölte meg szülővárosában, Harkivban. Ismét több millió ártatlan nőnek, gyermeknek, szépkorúnak, férfinak kellett otthonából néhány bőrönddel elmenekülnie.

Amikor az orosz csapatokat, a honvédő háborújukat vívó ukrán ellenállók kiszorították Kijev elővárosából, Bucsából, helyi lakosok holttestei feküdtek az utcán, hátrakötözött kézzel, golyólyukkal a koponyájukon. Ha fekete-fehér szűrőt teszünk a 2022-es képek elé, látjuk, hogy nem sok különbség van a módszerekben – 84 évvel ezelőtt, a szintén Kijev melletti Babij Jar-i mészárlás majd’ 34 ezer áldozatát egyesével lőtték tarkón.

Miután Putyin ukrán szövetségese, Viktor Janukovics elnök elbukott, 2014. február 20-án felségjelzés nélküli orosz katonák – „kis zöld emberkék” – megszállták és Oroszországhoz csatolták a Krím félszigetet. (Hivatalosan a magyar Külügyminisztérium illegitimnek és jogellenesnek tekinti a Krím státusának megváltoztatását.) Áprilisban már Kelet-Ukrajnában, Donbászban ropogtak a fegyverek. Az orosz erők által támogatott szakadár milíciák el akarták szakítani Donyeck és Luhanszk megyéket, az ukrán haderő azonban – szemben a Krímmel – akkor már visszalőtt. Ez a „befagyott konfliktus” és „majdnem háború”, ahogy beszéltek róla sokáig, a 2021-es év végére már több mint 14 ezer emberéletet követelt, és több mint egymillió belső menekült hagyta el otthonát. Ukrajna már ekkor háborúban álló ország volt.

A 2000-es években Putyin úgy ítélte meg Oroszország helyzetét, ha Koszovót elvehetik Szerbiától – a Nyugat és az ENSZ jóváhagyása nélkül –, akkor Moszkva elveheti Dél-Oszétiát és Abháziát Grúziától. Miután hazánk és más egykori posztkommunista államok csatlakoztunk az unióhoz a vonakodó EU keleti partnerséget alakított ki többek között Ukrajnával, Grúziával, Belarusszal és Moldáviával; ők ekkor már más civilizációs központ felé kacsingattak és egyre távolabb akartak kerülni a Kreml befolyásától. Minden hibájával és nehézségével együtt a nyugatias Európa sokak szemében még mindig vonzóbb volt, mint az északkeleti irányból fújó diktatórikus szelek.

Mindezt időben megelőzte a korrupt ukrán politikai elit elleni fellépés, a narancsos forradalom 2004-ben Kijevben, a Majdan terén, ami az ukrajnai elnökválasztáson elkövetett csalások miatt indult el. Évekkel később az ukránok ismét az (Euro)majdanra vonultak, és ragaszkodtak ahhoz, hogy országuk európai pályán maradjon. Tették mindezt az államok szuverén egyenlősége elvén, mely lényege, hogy az államuknak joga van megválasztani saját nemzetközi kapcsolatait.

Csakhogy időközben Putyin Oroszországa revizionista nagyhatalom lett, vissza akarta szerezni az uralmat a korábbi cári / orosz / szovjet birodalmához tartozó területek felett. Ehhez pedig változatos eszközöket vetett be a megszállt hazai és külföldi médiumokon és közösségi oldalakon létrehozott kamuprofilok révén, más országok belügyeibe beavatkozva. Moszkva létrehozta a maga GONGOS-nak nevezett „kormány által szervezett, nem kormányzati szervezeteket.” Ismerős ugye a magyarországi Civil Összefogás Fórum (CÖF) vagy a Fideszhez köthető KESMA, mely több száz médiaterméket irányít? A gongó egyik legtisztább orosz példája a még 2005-ben alapított, százezresnél is nagyobb tagsággal működő orosz Nashi (azaz Miénk) ifjúsági szervezet volt, amelynek létrehozását az oroszországi és több más kelet-európai kormányellenes megmozdulások előzték meg.

Ezt nevezte el a moszkvai kormány színes forradalmaknak. És ebbe a körbe besorolta történelmi példaként a magyar 1956-os forradalmunkat is; azt állítva, hogy ezeket külföldi erők mozgatták és mozgatják azóta is.

Majd Krím után Ukrajna belső földjére lépett Putyin, amelyet Új-Oroszországnak nevezett, amely fogalom a terület Nagy Katalin alatti, 18. századi gyarmatosítására nyúlt vissza.

Mára teljesen le- és bezárt Oroszország. Ellenvéleménynek nincs helye. A 26 éves anya, Polina Jevtusenkot hazaárulás és terrorizmus vádjával akár 22,5 év börtönbüntetést is kaphat, mert közösségi oldalain elítélte az Ukrajna elleni orosz katonai műveleteket, és aláírt egy petíciót Vlagyimir Putyin elnök leváltására. Mindeközben Orbán Viktortól kezdve a franciaországi Marine le Penig felkarolták Európának azt a putyini vízióját, hogy az EU ma Európa fő ellensége.

A magyar miniszterelnök egyelőre még nem jutott el odáig, mint orosz szövetségese, Putyin, hogy nincsenek is ukránok, de Orbán Viktor már ott tart, hogy Ukrajna nincs, csak „Ukrajna nevű terület”. Ehhez megjegyzésként annyit, gondoljunk csak bele, amikor azt harsogja a román szélsőjobb, hogy nincs Székelyföld és a több mint egymillió romániai magyarnak nem jár választójog; most éppen egy ilyen román elnökjelöltet segít a háttérből a moszkvai politika különféle dezinformációs csatornákon keresztül.

Lehet persze azzal érvelni, hogy Ukrajna korrupt, de azt elvárni, hogy az ukránok meg se próbálják magukat megvédeni, teljesen elképzelhetetlen és nemzetellenes magatartás volna a részükről. A tétova Európa is csak akkor ébredt rá a helyzet veszélyességére, az Európára és az egész transzatlanti Nyugatra jelentett fenyegetettségre, amikor Vlagyimir Putyin 2022 februárjában teljes körű inváziót indított – a Moldáviával, Romániával, Magyarországgal, Szlovákiával, Lengyelországgal szomszédos – Ukrajna ellen.

Az 1945 majd 1991 óta teljes renováláson átesett „közös európai otthont” óriási kihívás éri napjainkban. A dezintegráció erői részéről a szétesés szólamát énekli kórusban több európai populista politikai párt, legyenek azok kormányon, akár ellenzékben. De képzeljük el, milyen halálos veszélyben lenne ma Észtország, Lettország, Litvánia békéje és szabadsága, ha ezek a balti államok nem lennének tagjai annak az EU-nak, mely – legalábbis eddig – szoros szövetséget tart fenn a NATO-val. A legtöbb közép- és kelet európai ország, köztük Magyarország, még mindig elsősorban azért értékelte a NATO-t, hogy megvédje őket Oroszországtól.

Ez látszik most megremegni.

Donald Trumptól gyors fegyvernyugvást remél a világ – erre tettek tétet az európai populista erők, akár úgy is, hogy koloncként odadobnák a nagyhatalmaknak Ukrajnát. De egyelőre azonban még nem látszik az sem, hogy mikor indulnak meg a fegyverszüneti tárgyalások (Rijád még nem az volt).

Ehelyett az látszik, hogy két birodalom milliárdos ura járnaK táncot az európai parketten. 2025-ben Donald Trump Amerikája és Putyin Oroszországa készülnek felosztani Ukrajnát – és a jelek szerint, hosszabb vagy rövidebb távon Európát is.

Úgy döntenének Ukrajna és Kelet-Európa felett, ahogy döntöttek 1939-ben és 1920-ban. Se Lengyelország, se Magyarország, se Ukrajna és lehet Európa sem ülhet ott a tárgyalásokon.

Ez változhat még. Kell is, hogy változzon.

De ehhez Európának is változnia kell. Sürgősen. Történelmi tapasztalatai alapján nincs más út számára, hogy maga mellé állítja az európai szabad nemzeteket. Hiszen a birodalmak ismét mozgásba jöttek. Trump Amerikája kiszámíthatatlan jövő előtt áll, Putyin zárt Oroszországa diktatúra. A szabad Európa reményteljes ügy, annak védelmével és építésével együtt. Vajon tényleg meg akarjuk tapasztalni az Európa nélküli Európát? Ne tegyük. Van már ilyen tapasztalatunk.

———

A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.