Idén – remélve, hogy sikerül újra az építkezés útján folytatni a szolgálatot – tájékoztató kampányban mutatja meg az egyház, milyen hitéleti és társadalmi szolgálatot végeznek a reformátusok itthon és a határokon túl – írta a Magyarországi Református Egyház egy közleményben.
A közlemény elején leírták – utalva a Balog Zoltán fémjelezte kegyelmi botrányra -, hogy 2024-ben nagyon régóta nem tapasztalt megrázkódtatások érték a református egyházat. Ez megmutatkozik abban is, hogy a 2023-as adóévben a református egyháznál 18 ezer 500 fő lett az „eltűntek” száma. Mint ismert, Balog egy pedofil bűncselekményt elkövető segédjének, K. Endrének lobbizott ki kegyelmet Novák Katalinnál, az akkori államfőnél.
Steinbach József, a Zsinat lelkészi elnöke elmondta, hogy 2025 a református egyházban az Ifjúság szolgálatának éve. Csak hiteles élettel, elkötelezett szolgálattal lehetünk méltók példává válni a következő generációk számára.
Az egész éves tájékoztató kampánnyal – képekkel, cikkekkel és videókkal – főleg az online térben találkozhat majd a közönség – áll még a közleményben.
via 24.hu