Utoljára 2010-ben haladta meg Magyarország népessége a tízmilliót, azóta már majdnem 430 ezres fogyást szenvedett el az ország, ha pedig a trend folytatódik, akkor 2030-ra közelebb leszünk a kilencmillióhoz, mint a tízhez – vette számba a 444.hu az ország NER-ben töltött 15 évét.
„A világ legtöbb helyén a fejlődés azt jelenti, azt is jelenti, hogy a vidéki emberek elhagyják szülőhelyüket, és városokba költöznek”, és hogy ez Magyarországon is megtörtént, „számos vidéki térség egyre inkább elnéptelenedett”, az országban egyre több belső zárvány kezdett kialakulni. A Fidesz azt találta ki, hogy véget vet ennek – mondta Orbán Viktor egy december eleji beszédében.
A 444 szerint ez nem sikerült maradéktalanul. A népességfogyás annak ellenére tartós és trendszerű, hogy a Fidesz fontos célja a születésszámok és a házasságkötések számának növelése, ami 2021-ig sikeres volt, azóta viszont nagyon nem. A lap megjegyzi: de mostantól minden jó lesz, sőt mivel a kormánymédiát olvasgatva és hallgatva már minden jó, ne féljünk kimondani, hogy még sokkal jobb.
Ilyen például a bérek emelkedése: karnyújtásnyi közelségbe kerültek az egymillió forintos átlagbérek, bár a mostani 1 000 000 forint annyit ér, mint amennyit 2010-ben nagyjából 529 600 forint ért. A legfrissebb adatok szerinti 637 200 forintos bruttó átlagbér annyit ér, mint 2010-ben 337 497 forint, vagyis reálértéken nem egészen másfélszer érnek többet az átlagkeresetek, mint a NER első évében a 202 600 forintos bruttó.
A magyar bérek nemzetközi „versenyképessége” romlott és romlik: az euróban számolt román minimálbér nyáron előzte meg a magyart, és ezzel a tempóval jövőre még jobban leszakad a magyar minimálbér nemzetközi kitekintésben.
Az átlagbérünk csak azért nem tud nagyon leszakadni, mert lassan már nincs hová: az Eurostat adatai szerint 2023-ban csak a bolgár átlagbér volt a magyar alatt, ha euróban számolunk – az összehasonlíthatóság érdekében az EU-ban azzal számolnak –, márpedig a forint gyengülése miatt 2024 sem ígérkezik jobbnak.
A lap továbbveszi az „eredményeket”, például az úgynevezett szociális védelemre jutó állami költéseket külön is kiemelik, és nemcsak önmagukban, tíz-tizenöt évre visszamenőleg, hanem nemzetközi – régiós vagy közép-európai – kitekintésben is. Napnál is világosabban árulja el ugyanis, hogy a kormánypolitikát úgy eladni, mint „nagy segítség ez a magyar embereknek”, színtiszta hazugság.
